Sorozat

Szuperhősök a tuti gimiben – Marvel’s Runaways

A mozi mellett most már lassan az összes tévécsatorna és VOD-szolgáltató kínálatából is szuperhősök köszönnek vissza, hol a Marvel, hol a DC színeiben. Ehhez csatlakozott most a Hulu is.

A divat attól divat, hogy folyton változik. A képregényfilmek és –sorozatok divatja már évek óta a csúcson van és bár az idők során sokaknak elege lett már az egészből, mégis sok-sok milliós rajongótáborral büszkélkedhetnek ezek a produktumok. A gyártók pedig ki is használnak minden alkalmat, hogy csatasorba állítsanak egy-egy újabb pénztermelőt. Platform mindenre van, hisz míg a mozikban a gyerekek számára is nézhető filmek kerülnek (többnyire!), addig például kábelen vagy mondjuk a Netflixen mehet az inkább felnőtteknek szóló tartalom, a hagyományos kereskedelmi tévék pedig bővíthetik kicsit ezeket az univerzumokat a saját kereteik között.

A Hulu – bár megtehetné – nem a keményebb vonalon halad tovább, a Runaway leginkább a fiatal felnőtt közönséget igyekszik megszólítani,

lévén főszereplői is középiskolás tinik, akik hatan vannak… és itt hadd álljak meg egy kitérő erejéig.  A Marvel legügyesebb húzása mindig az, hogy a nagyjából ugyanazt képes egy kicsit mindig másképp tálalni. Néha a humor dominál, néha a sötétebb tónusok, néha az egzotikusabb történetszál, néha egy szimplább világmegmentés. Ha kell, fiatalítanak egyet az egész színészgárdán és ha minden kötél szakad, simán össze lehet terelni sok szuperhőst egy filmbe/sorozatba, hogy új erőre kapjon minden franchise.

Gert Yorkes (Ariela Barer), Molly Hernandez (Allegra Acosta), Nico Minoru (Lyrica Okano), Karolina Dean (Virginia Gardner) és Chase Stein (Gregg Sulkin)

A Runaways sok mindent kihagy ezek közül és rögtön egy össznépi szuperhős show-val nyit. Kész szerencse, hiszen ezek a karakterek is a Netflixes társaik sorsára jutottak volna: Jessica Jones és Daredevil még eredeti tudott lenni, de Iron Fist vagy Luke Cage csúnyán megfeneklett. Mint írtam, a Runaways elkerüli ezt a malőrt és az egyenként finoman szólva sem érdekes szereplőket bedobja valahova a Tuti gimi és a Bosszúállók közé.

A pilotban őket ismerjük meg. Van a fekete nerd, aki nem barátkozik, nem megy emberek közé, két éve gyászolja elvesztett barátját. Van a fura ázsiai lány, aki szintén nem önmaga testvére halála óta. Van a fehér alfahím, aki csak az apjától fél és van a szőke szende, akinek az anyja egy népszerű szektát vezet. Mivel ezzel még nincs ki a tökéletes Benetton-reklám, jön latino kislány, aki élete első menstruációjától szenved. A szülei meghaltak, örökbefogadó szüleinek azonban van egy másik lánya is, egy lila hajú feminista, aki a világ jobbá tételén dolgozik szakadatlanul.

A felvezető epizód fele azzal telik, hogy megismerjük ezt a politikailag minden szempontból korrekt társaságot, de aki ezen a kínon átjut, annak egy jóval lazább tini-szuperhős sorozat lesz a jutalma,

ami egyelőre még nem mutat túl sokat, de az már most látszik, hogy középiskolás hablaty mellett bevállal komolyabb témákat is úgy, hogy közben mégsem veszíti el fiatalosabb stílusát. Így van az, hogy jól megfér egymás mellett a túlzott szülői elvárásokból adódó konfliktus, a házibulik és a nemi erőszak súlyos kérdésköre vagy a hogyan lopjunk piát aputól és a hasonló aprócseprő tinédzser hülyeségek, miközben kirajzolódik egy nem túl szokványos generációs ellentét, no és persze itt-ott már felszínre kerülnek  a szuper képességek is. Ha szeretted a Riverdale-t, a 13 Reasons Why-t vagy a Supernaturalt, ennek is adj egy esélyt, jó eséllyel kinövi önmagát.

http://www.youtube.com/watch?v=plyJQG-nRN0

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com