Sorozat

A munkások, a tolvajok, a feleségek és a szeretők – Talált pénz

Aki tisztességes, az minden körülmények között az is marad. Vagy mégsem? Ha a teljes rendszer arra kényszeríti, akkor ha tetszik, ha nem, bűnözővé válik. Pont, mint a Talált pénz két főhőse.

Átlagosnak tűnő, román kispolgárok, akik bármennyire is szeretnének, nem tudnak szabadulni a helyi maffia csapdájából… ismerősen hangzik? 2015-ben az HBO-n debütált a családjával és a helyi bűnözőkkel kettős életet élő taxisofőr küzdelmeit bemutató, saját gyártású sorozat, Az árnyak, ami felhívta a nemzetközi figyelmet Románia fiatal sorozatkészítőire. Ugyanebben az évben láthattuk az ezzel erősen párhuzamba állítható, magyar sikerszéria első évadát, az Aranyéletet.

Most, öt évvel később, ismét a román HBO-n a sor, hogy a tisztességes vs. bűnöző élet problematikáját elővegye, természetesen ezúttal is maximálisan a helyi viszonylatokhoz igazítva. De most nem a komoly, drámai hangvételt választották, hanem a realista komédiáét, és bár a Talált pénz látszólag ismét valami nagyon hasonlóról szól, valójában meglepően új és izgalmas szemléletmódot kapunk.

Doru (Alexandru Papadopol) és Ionel (Cristian Bota) jó lelkű, tisztességes életet élő közlekedésbiztonsági technikusok, akiket egyre jobban elkeserít, hogy az általuk végzett kemény és felelősségteljes munkáért cserébe az egész társadalomtól csak megvetést kapnak a minimális tisztelet helyett. Mikor a nap végi sör és meccs kombójuknál még egy normális asztal sem jut nekik a környék új kocsmájában, spiccesen elkezdenek egy pénzszállító autó kirablásával viccelődni. Csak úgy maguk között, szórakozásból. Ám a beszélgetésnek a kocsma wannabe maffiózó tulajdonosa is fültanúja lesz. Mr. Adi (Gavril Patru) pedig rögtön meg is látja a fantáziát a tervben, és a két férfi családját is megfenyegetve kényszeríti őket a rablás végrehajtására.

Mit tesz ilyenkor a naiv, rendszerben bízó kispolgár? Elmegy a helyi rendőrségre.

De a rendőrkapitány (Valeriu Andriuta) jobban örülne a pénznek, mint egy újabb lezárt ügynek, így inkább beszállna a buliba. Mit tesz ilyenkor a naiv, bankokban bízó kispolgár? Elmegy a helyi bankmenedzserhez.  Csakhogy a menedzser asszony (Medeea Marinescu) is jobban örülne a pénznek, mint a munkahelyi elismerésnek, így ő is beszáll a buliba. Na, és a sajtó? A sztorira lecsapó újságírót hirtelen előléptetik, az újság nem hoz le semmit.

A két főszereplő pedig hirtelen azt veszi észre, hogy akaratuk ellenére már ki is rabolták azt a bizonyos autót, a nagyok elosztották maguk között a pénz, ők is megkapták a valamicske jussukat, most pedig el kell számolniuk a saját lelkiismeretükkel, no, meg a felbukkanó nyomozókkal.

Talán tőlünk nyugatabbra elsőre kissé valóságtól elrugaszkodottnak tűnik a Talált pénz története. A román és a magyar közönségnek valószínűleg azonban túlzottan is életszerű lesz. A helyi néző aligha fog olyan momentumot találni benne, amit nem tart majd minimum elképzelhetőnek. Ez a realista történetvezetés mind a karakterek alapállapotában, mind a fejlődésükben és motivációikban tetten érhető. Doru és Ionel azok a szegényebb sorsú, kisvárosban ragadt átlagemberek,

akik még hisznek a becsületben, és a mindenki azt kapja, amit megérdemel tündérmeséjében.

Mert ebben a világban (ami ugyebár a mi sajátunk) az a mesébe illő csoda, ha a hétköznapi jó a jutalmát, a hétköznapi rossz pedig a büntetését nyeri el. Egy ilyen világban pedig a normális megélhetésért való küzdelem és a családi boldogság összeegyeztetése sem egyszerű feladat.

A három szövetkező fejes (a bűnöző, a rendőr és a bankigazgató) esetében sem csak a csúnya, rossz bűnöző sztereotípiát kapjuk. Igen, van, aki egyszerűen csak „rossz” és korrupt ember, de szerencsére az alkotók azért arra is bőven fordítottak energiát, hogy a kezdetben leggonoszabbnak tűnő Mr. Adi karakterét eléggé árnyalják ahhoz, hogy már-már szerethetővé váljon.

Mivel a hat részből álló évadnak viszonylag az elején, tényleg meglepetésszerűen megtörténik a rablás, ráadásul a felére még az osztozkodás is (kisebb-nagyobb csalódásokkal), nehéz volt elképzelni, miről is fog szólni ez a sorozat. A balhé megvolt, a két főhős élhetne boldogan, amíg meg nem hal, a nagy halak pedig igazából nem tűnnek annyira érdekesnek, hogy elvigyék a hátukon a maradék epizódokat. Ha mindenki megelégszik azzal, amit kapott, ha mindenki tartja a száját, akkor itt a vége, fuss el véle. A Talált pénz igazi érdeme, hogy

a tényleg érdekes rész ott indul, ahol a legtöbb vicces-szórakoztató heist movie útjukra engedi szereplőit

a stáblistával (meg esetleg egy Happy End felirattal). A helyzetkomikumok és a fekete humor helyét egyre inkább átveszik a hétköznapok kínzóan ismerős apró-cseprő drámái, miközben azért nagyokat derülhetünk is néha. És pont emiatt a keserédes szórakozás miatt lesz annyira életszerű és szerethető a Talált pénz.

A Talált pénz november 22-én indul az HBO Go-n.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés