A magyar HBO legújabb saját készítésű sorozatából árad a profizmus és az életszag, de a forintos érme sötét oldala még mindig láthatatlan marad.
Tisztában vagyok vele, hogy nem tökéletes példa, de a Társas játék vasárnap levetített első két epizódja a bájos szerelmi történetek rövidfilmes füzéréből összerakott New York, I love you-t juttatta eszembe. A nagyon is szerethető szkeccsfilmből hamiskás New York-életérzés világlott ki, hiszen szereplői jószerivel mind olyan figurák voltak, akiknek ha éppen európai utazáshoz tartotta volna kedvük, nyomban megvehették volna a repjegyeket. A Társas játék nyilván nem rövidfilmekből áll össze, hősei azonban ugyancsak nagylábon élnek. Két Duna parti naplemente között a reklámiparban, de mindenesetre nagyvállalatoknál dolgoznak, és elit szórakozóhelyekre járnak. Egyikük még azt is megengedheti magának, hogy bűntudatból eladja fajsúlyos piaci jelenléttel bíró cégét, majd egy szerény kerékpárüzlet működtetésébe fogjon. A budapesti élet árnyoldalaihoz úgy tűnik, nem jutunk közelebb.
A Társas játékra úgy érdemes tekinteni, mint a szórakoztatóipar egyik könnyen eladható termékére, s döbbenetesen kellemes érzés megtapasztalni, hogy mi, magyarok maradéktalan profizmusra is képesek vagyunk tévéfronton. Az HBO sorozata esetében végre nem azt érezni, hogy a hibátlan casting után a színészgárda majd a bulvárlapok címlapján fog/akar tündökölni. A Társas játék mögött olyan alkotógárda áll, akik nemcsak egyszerűen otthonosan mozognak a műfaji berkekben, hanem nagyon is ki tudják szolgálni a közönségigényeket. Az első két rész direktori feladatait Herendi Gábor (Valami Amerika) látta el, utóbb Fonyó Gergely (Made in Hungaria) nevét is olvashatjuk majd a stáblistán, míg vezető forgatókönyvíróként Divinyi Réka (Csak szex és más semmi) működött közre a produkciónál. A szkriptért felelős hölgynek pedig minden egyes rész után megcsókolnám a lába nyomát, ha a további epizódok is megőrzik a pilot életszagú dialógusait.
A Társas játék az eltalált karakterek hétköznapiságot sugalló életritmusa és az élhető Budapest-kép miatt tudja a tévéképernyők elé szögezni a nézőket. A sorozat a modern nagyvárosi élet párkapcsolati konfliktusait hivatott tükrözni, amit az alkotók a kortárs nagyjátékfilmek körében (Ütközések, A szabadság határai) is újra népszerű többszálú narratíva segítségével – minek ide izraeli licence? – érnek el. A sokszereplős szerelmi történetben olyan jellegzetes karakterek bukkannak fel, mint a szingliléttel viaskodó szépség (Martinovics Dorina), az elhanyagolt feleség (Balsai Mónika), a csapodár apuka (Thuróczy Szabolcs), vagy a teste miatt előítéletek sokaságába ütköző nő (Pokorny Lia). A háttérbe szorítva még egy leszbikus hölgyeményt is kapunk. Egyes figuráknak pedig a kusza szerelmi életük mellett komolyabb konfliktusok (ismeretlen apa, öngyilkosságot elkövető húg) is jutnak osztályrészül. Szerencsére nem egyszerűen megcsalások és kibékülések mentén indul el a sorozat, hanem a társkeresés elkeseredett mindennapjaiból is felvillant néhány érzékletes példát (internetes randik, bárokban veszteglő kiéhezett férfiak és nők). Magyarán minden generáció megtalálhatja a hozzá legközelebb álló szereplőt és galibát.
A figurák élnek, így a színészi játékra sem lehet igazán panaszunk. A legösszeszokottabb, s leghitelesebb páros képét talán Pokorny Lia és Gazsó György duója nyújtja. Martinovics Dorina és Simon Kornél szimpátiakeltő alakításuk okán hosszabb időre is beleragadhatnak sorozatbéli karaktertípusaikba. Thuróczy Szabolcsot pedig elkezdhetik utálni a rajongók, mert eddig parádésan hozza a hitvány férj és szerető apa kettős szerepét.
Még egy szomorú problémát azonban felvetnék: nehezen tudom elképzelni a Társas játékról, hogy több évadot is megérjen. A karakterhálózat konfliktusai nem elég kuszák mindehhez, húzni-vonni ugyan lehetne őket, de félő, hogy kínos szappanoperává fajulnának az események. A társasjátékok bábui azonban lesöpörhetőek a tábláról, így megújult hőskészlettel talán egy következő évad sem lehetetlen.
