Sorozat

Stricimackó gimis kalandjai – Ted

Seth MacFarlane még egy bőrt lehúz az életre kelt plüssmedvéjéről. A Ted egy kilencvenes évekbeli szituációs komédia, amely káromkodásokkal és popkulturális utalásokkal viccelődik a kertvárosban. Tehát egy élőszereplős Family Guy.

A cikk az első három epizód alapján készült.

Elképesztően elfoglalt alkotó Seth MacFarlane, aki miután pár Cartoon Network klasszikus (Boci és Pipi, Johnny Bravo, Dexter laboratóriuma) alkalmi írója volt, a ’90-es években hozta létre a Family Guy című, mára 22 évadot megélt rajzfilmsorozatát. A felnőtteknek szóló animáció egyfajta kifordított A Simpson család akart lenni, és képes volt egy hasonlóan nagy popkulturális jelenséggé kinőni magát. Természetesen nem érhet senki Homerék nyomába, de Peter Griffin és famíliája eleve másfajta humort és attitűdöt képviselt. MacFarlane stílusa elsősorban a szüntelenül dőlő szövegelésen, a markáns beszólásokon, a bulvár, a filmek és a sorozatok világának felemlegetésén, valamint a hirtelen felbukkanó agresszión vagy alpáriságon alapszik. Az életszerűtlen párbeszédek a sorozat részei, emiatt többek közt a South Park is beszólt a Family Guy-nak, hiszen

sokszor a véletlenszerűségből csinálnak gegeket, amelyek mögött nincs valódi tartalom, csak annak a sokkhatása, hogy milyen random is, aki kitalálta az aktuális jelenetet.

A Family Guy mellett egy másik családi rajzfilmkomédiát is összehozott: az Amerikai fater bár korántsem volt akkora szenzáció, mint Seth MacFarlane eredeti sorozata, 2005 óta a képernyőn van. Az alkotó úgy 2009 környékén kezdett el tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér. A Cleveland-show-val próbált egy spin-offot készíteni eredeti sikerszériájának, négy évadot össze is hoztak belőle, de közel sem volt olyan népszerű és elismert – később vissza is terelte az ottani szereplőket a fősorozat narratívájába. Aztán mit csinál az, aki ennyire exhibicionista? Természetesen nekiindul meghódítani a Hollywoodot.

A nagy egész estés próbálkozások első felvonása a Ted, amely az első élőszereplős projekt volt számára. Az alapötlet és a kidolgozás ízig-vérig MacFarlane stílusában készült: egyáltalán nem igazinak tűnő, folyton precízen megírt humorszkeccs-szövegeket beszélő szereplők, valamint a kaki-pisi-kuki és füvezős poénok, amelyek még abszurdabbnak hatnak egy életre kelt Teddy mackó szájából. Az első film egy kifejezetten sikeres korhatáros vígjáték lett, ám az alkotó – bár hiába szólaltatta meg a címszereplőt, ráadásul Peter Griffin újrahasznosított hangján – többre vágyott. Ő akart lenni saját sztorijának látható főszereplője is, a Hogyan rohanj a veszTEDbe című fárasztó westernkomédia azonban bődületes kapufa volt, és ennek egyik fő oka maga MacFarlane karizmátlan jelenléte. Karrierjében ez nagy törést jelentett, mert megbicsaklott a sikerszéria, és bebizonyosodott, hogy nem bír el minden szerepet, amit magára oszt. Többek közt ezért is lehetett az, hogy mikor visszatért megrendezni a Ted második részét, elfogyott a lendület abból az ötletből is.

Pályájában az igazi fordulatot a három évadot megélt Orville jelentette,

ami az eredeti Star Trek koncepciónak állított emléket – ellenben az Űrszekerek univerzumának olyan modern sorozataival, mint a Discovery. MacFarlane itt újból megpróbálkozott a főszereppel, de a humor mellé sokkal több valódi sci-fi és meglepő dráma is került az egyvelegbe. Popkulturális ismeretei itt kifizetődőnek bizonyultak, mert kisebb kultstátuszt vívott ki magának azzal, hogy méltó módon emlékezett meg Gene Roddenberry klasszikus sorozatairól és felelevenítette azt egy modern közönség számára. Bizonyította, hogy nem elavult a ma nézőjének az emberek és fajok közti kooperáció utópisztikus álomképe, ezzel egyfajta kulturális fáklyahordozóvá vált a témában.

Különösen ezután szomorú azt látni, hogy az Orville végét követően Seth MacFarlane újból visszavonulót fúj, hogy kertvárosi szitkomot csináljon a Ted ötletéből. Messziről bűzlik, hogy Az ifjú Sheldon, A Goldberg család és több hasonló, nosztalgikus aurával rendelkező vígjátéksorozat adta az apropót ahhoz, hogy a káromkodó és állandóan betépő plüssmackó még egy kört fusson a nézőknél. És különösen az szomorú, hogy alkotónk számára nem ragadt meg semmi tanulság az elmúlt évekből. A Ted egy 100%-ig komfortzónás projekt készítője számára, jóformán meg sem erőlteti magát, mert nincs célja annak, amit látunk. Még arról sincs szó, mint az Orville esetében, hogy megidézze egy régi korszak attitűdjét és stílusát.

Külsőségeiben ódivatú, amit látunk, de belül meg egyszerre szól a jelen közönségéhez, miközben állandóan a ’90-es évekből utalgat többnyire elfeledett dolgokra.

A koncepcióra lesz is, aki majd csúnyán néz, tekintve, hogy egy 16 éves fiú és beszélő macija kalandjait nézhetjük végig, ahogy próbálnak betépni, pornót nézni és elveszteni a szüzességüket. Mindeközben a szokásos családi komédiák közhelyeit is bele kellett szőni a konzervatív apukával és a jóságos (de elnyomott) anyukával, valamint a kicsit dörzsöltebb, de lelkileg összetört unokatesóval. A gimis közeg eleve adja magának a problémás iskolai teljesítést, a szekáló nagyfiúkat, a vágyakozó szerelmi szálat – nyilván a későbbiekben lesz majd szalagavató meg Ki mi tud? is, hogy az összes közhelyet kipipálják.

Mark Wahlberg egész jó párt alkotott Teddel; ezt a kémiát a fiatalabb verziót hozó Max Burkholder képtelen tartani. Bár néha elég hihető, hogy egy két lábon járó, állandóan káromkodó plüssfigurával társalog, sajnos elég rossz komikus színész és szinte mindent túljátszik. Nincs könnyű dolga, hiszen Ted mellette eleve nem egy karakter, csupán egy ötletkollázs. Egy 50 éves ember hangján szólal meg, de valójában csak nyolcéves, miközben prostizik és mariskát pöfékel, viszont nincs tisztában az élet rengeteg aspektusával és saját éles eszét és kegyetlen beszólásait képtelen például agresszív iskolatársai ellen fordítani. Pontosan úgy cselekszik, ahogy az alkotók az adott jelenetben szeretnék, és emiatt nincs következetesség vagy akár azonosulási alap.

Az epizódok külön-külön egy fő szálra épülnek, miközben a mellékvonalon a többi szereplő is kap 1-1 eseményt: a végére pedig minden feldobott probléma megoldódik és senkinek sem kell igazán változnia a cselekmény által. Ilyen szempontból ez egy klasszikus szitkom formula, de MacFarlane a poénkodást jórészt az ismerős és bejáratott kellemetlen helyzetekre és ütősnek szánt, nagyon körülményesen megírt megállapításokra építi. Néha pedig elszáll és a figurák hosszú másodperceken keresztül beszélnek irreleváns dolgokról: ez nagyjából azzal egyenértékű, amikor anno Peter Griffin megbotlott a Family Guy-ban és másfél percig fájlalta a lábát. Az ilyen időhúzó gegek egyértelműen jelzik, ki készítette a sorozatot, és valljuk be, van, amikor működik. Mondjuk az esetek egynegyedében – az anyukát alakító Alanna Ubach például kiemelkedő, az ő alakítása sok színt visz az összképbe.

A Ted nem egy humortalan sorozat, sokszor csalhat mosolyt az ember arcára, de attól még üres és felesleges.

Látszik, hogy egy olyan alkotó műve, aki már csak lapátolja és dobálja a homokot a játszótéren, de várat már nem szándékozik építeni. Könnyű néznivalónak is lehetne mondani a Tedet, ha a szokásos szitkom játékidő – vagyis 20-25 perc – helyett nem 40-50 perces epizódokat kellene nézni. Ez garantálja azt, hogy mindegyik feldobott ötletet a rész végére már bőven túltárgyalják – cserébe jelzi, hogy Seth MacFarlane ismét nem tudja, mikor elég a jóból. Ez sajnos az egész pályájának legfontosabb tanulsága lett végül: folyamatosan fogy ki a szufla a régóta futó sorozataiból és az újonnan induló sem valószínű, hogy maradandó lesz. Előbb-utóbb reméljük, eljut arra a szintre, hogy egy kiadós váltás elé nézzen, mert az Orville bizonyította, hogy képes rá.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com