18-as karikás, sorozatgyilkosos, kosztümös krimi, ami ráadásul regényadaptáció is – mintha egy laborban kotyvasztott recept lenne a sikerhez, ám a The Alienist valahogy mégsem találja saját hangját. Pilotkritika.
Magyarországon forgatták a TNT legújabb sorozatát, a Caleb Carr regényéből készült The Alienistet (A halál angyala). Ez csupán minimális adalék a hazai nézőknek, mert egy-két feltűnően budapesti épületet leszámítva nagyon nem ismerünk rá fővárosunkra. Valószínűleg ez az első alkalom, hogy Budapest New York City-t játssza – könnyítés azonban, hogy a 19. század végén kezdődik a cselekmény.
Brutálisan megcsonkított holttestet talál a rendőrség: egy prostituáltnak állt 13 éves fiú az áldozat. Az elmebetegekre szakosodott pszichológus, Dr. Laszlo Kreizler (Daniel Brühl) egyből ráveti magát az ügyre, társául pedig régi barátja, a kriminalisztikai újságíró John Moore szegődik (Luke Evans). Kreizler specializációja a gyermekpszichológia, de a szakmai érdeklődés mellett múltja démonjainak feltárása is motiválja. Egy korábbi páciense ugyanis szintén gyilkosság áldozata lett, a mostani és múltbéli eset közt pedig kapcsolat lehet. Mivel a rendőrség vonakodik segíteni az öntörvényű és sajátos módszereket valló Kreizlernek, az ottani titkárnőhöz, Sarához (Dakota Fanning) kell fordulniuk segítségért.
Ha ismerősnek tűnik a fenti szinopszis, az azért lehet, mert láttál már krimit. A The Alienist olyan leplezetlenséggel használja a sablonokat, mintha a sorozat nem 2018 terméke lenne. Nagyjából harminc éve lett volna újszerű a nyers brutalitása, mely az egyértelmű kitűnési eszköze kíván lenni. Caleb Carr könyve 1994-ben jelent meg, és mai adaptációja már kissé elavultnak tűnik az olyan progresszív krimisorozatok, mint a Mindhunter, a True Detective vagy a Fargo idejében.
A The Alienist egy klasszikus, Hasfelmetsző Jack idejét megidéző történet, de a pilotból kihagyták azokat az elemeket, ami miatt vissza akarnék térni a folytatásra.
A panelek mentén haladó történet első részében nemhogy a karaktereket nem ismertük meg semennyire, de maga a rejtély sem tűnik érdekesnek. Ezen az se javít, hogy a változatosság kedvéért most kisfiúkat ölő sorozatgyilkost kell elkapni – igazából bárkivel felcserélhetők az áldozatok. Egy kriminél vagy az ügynek (Hetedik) kell rettentő izgalmasnak lennie, vagy a szereplőknek (Sherlock), a TNT sorozatánál viszont egyik sem erős. A személyes kapcsolat Kreizlerrel egyelőre nincs megalapozva annyira, hogy együtt érezhessünk a doktorral, aki mögött Moore is csupán jellegtelen árnyék.
Amire nem lehet panasz, az a korhűség és a színészek. Daniel Brühl és Luke Evans csuklóból hozzák szerepeiket, melyek nem kívánnak sokat tőlük. Dakota Fanning is korrekt a maga módján, pedig az ő szerepe hordoz magában lehetőségeket: ő az első rendőrségi női alkalmazott. Ezt nem azért mondom, hogy a minden csapból folyó emancipált női karakterek oltára előtt tisztelegjek. A sorozat nagyjából egyetlen releváns női szereplője ugyanis egy olyan látásmód, amire a The Alienistnek hatalmas szüksége van. A nyomozók, a rendőrök, az áldozatok mind férfiak, így Dakota Fanning remélem a jövőben maradandóbbat alkot majd, mint ebben a részben.
Mit tehetünk egy olyan krimisorozattal, ahol a rejtély egyáltalán nem érdekel minket? Nem nézzük.
A The Alienist az első epizódja alapján szerintem nem érdemli meg a folytatást, de könnyen lehet, hogy felpörögnek majd az események. A rendezés, a hangulat és a történet mindenesetre hidegen hagyott és képtelen voltam elveszni ebben a nyomasztó világban – pedig nagyon akartam.
Mikor az epizód végén szájunkba rágják, hogyan kell majd a pszichológusnak a gyilkos agyával gondolkodni, ott volt a legvilágosabb, hogy semmi újat nem mutat a The Alienist. Az aktuális tévésorozatok legnépszerűbb műfajában, a krimiben sokkal többet kell ennél nyújtani a figyelmünkért.
