Sorozat

Fagylaltok és morális kérdések a túlvilágról – The Good Place

Michael Shurban továbbra sem lehet csalódni: új sorozata, a túlvilágon játszódó The Good Place remek humorral élcelődik az embereken, miközben a keblére öleli őket. Sorozatkritika.

Eleanor Shellstrop (Kristen Bell) azzal kénytelen szembesülni, hogy meghalt, és a jó emberek gyűjtőhelyére, az úgynevezett Jó Helyre jutott. A bibi az, hogy Eleanornak semmi keresnivalója nincs itt, mert egész életében egy önző, kibírhatatlan személy volt. Ezt persze nem mondja el a hely irányítójának, a halhatatlan Michaelnek (Ted Danson), inkább megpróbál megváltozni, jó emberré válni, amihez az állítólagos lelki társa, az életben etika tanárként működött Chidi Anagonye (William Jackson Harper) segítségét kéri.

Ez a Michael Schur (Városfejlesztési osztály, Brooklyn 99) által kitalált sztori kiindulópontja, és aki azt hiszi, hogy a fickó a sok siker után már leeresztett, az téved, mivel

Schur egy újabb magas színvonalú, szórakoztató sorozatot szállított.

Aki példás életet élt életében, az a Jó Helyre kerül, és boldogan létezhet az örökkévalóságban, aki viszont rosszalkodott, az a Rossz Helyen ébred, ahol jól meggyötrik a lelkét. A túlvilági, műfajilag igen diverzív mozgóképek (Egyenesen át, The Discovery, Ha igaz volna) persze mindig is az evilágról szóltak, a mi ügyes-bajos dolgaink álltak a középpontban, Schur pedig egy elég sajátos utat választott mindezek feldolgozására.

A sorozat mindent kifiguráz, kinevet, ami az emberekhez köthető. Ezt már a Jó Hely bemutatásánál elkezdi: ez a hely túlságosan is mézesmázos és habos-babos, mindenhol csak joghurt fagyit kapni, az emberek repüléssel múlatják az időt, és mindenkinek van egy abszolút hozzáillő partnere, egy lelki társa. Egyfajta mennyország-paródia bontakozik ki a szemünk előtt, amelyben egy idealisztikus helyet tol túl Schur. A sorozat igen markáns véleményt formál a politikáról és a filmvilág egyes szereplőiről is: elhangzik például, hogy Lincoln kivételével minden elnök a Rossz helyre jutott, ahol többek közt a Karib-tenger kalózai sokadik folytatásával kínozzák az embereket.

Persze ahhoz, hogy sokat nevessünk, jó karakterek is kellenek, és szerencsére ők is megvannak: Kristen Bell (A Főnök) legjobb komikus formáját hozza az állandóan izgő-mozgó, szabad szájú Eleanor megformálásánál, aki nem akar lebukni, ami persze jó pár bonyodalmat szül. A történet elején még nem kedveljük, de miután elkezd változni, és megmutatja, igenis tud ő jó dolgokat is cselekedni, belopja magát a szívünkbe.

Az okoskodó, de jóravaló Chidi és a páros szomszédai, a mindenben precíz, az egész életét adakozással töltő, nagyon brit akcentusa miatt állandóan Eleanor vicceinek céltáblájává váló Tahani (Jameela Jamil) és az eleinte rendkívül komolynak és bölcsnek látszó, de valójában igencsak butuska, a világra gyermeki őszinteséggel reagáló Jianyu (Manny Jacinto) is kétségtelenül mulatságos és szerethető alakok.

De az angyal Michael és android segítője, Janet még őket is lepipálja. Emberi szokásokkal való ismerkedésük kiválóan reflektál arra, milyen furák is tudunk mi lenni egyes helyzetekben, és hogy külső szemmel nézve mennyi vicces szituációt tudunk produkálni életünk során. Az például különösen beszédes, amikor Michael életközepi válságba kerül (igen, még egy nem evilági lény is képes erre): folyamatosan pörög, táncol, izeg-mozog, mert ha leáll, akkor eszébe jutna a halál. Ted Danson  – Bellhez hasonlóan – akkor a legjobb a szerepében, amikor igazán eleresztheti magát, és erre szép számmal ad alkalmat a forgatókönyv.

A sorozat azonban nemcsak a humornak és a karaktereknek ad nagy terepet, hanem a moralizálásnak is. Eleanor mellett a többi emberi szereplőnek is voltak vétségei az életben, ám képesek ezeket beismerni, és igyekeznek kijavítani azokat. A döntési helyzetekben gyakorta lefagyó és ezzel másoknak sok problémát okozó Chidi határozottabbá válik, Tahani, akit egész életében csak az motivált, hogy jobb legyen nővérénél és megfeleljen szüleinek, végre elkezd rajtuk kívül létezni, az együgyű Jianyuról pedig kiderül, hogy nem is mindig kerge. A The Good Place sokat foglalkozik azzal, hogy vajon ki számít jó embernek, és végül arra a megállapításra jut, hogy

nem baj, ha hibáztál és van néhány idegesítő szokásod, a lényeg, hogy akard jobbá tenni önmagad és társaid életét.

Így lehetsz jó ember. A hibáiddal együtt. Úgy vélem, ez egy elég humánus és szívmelengető üzenet, amit a The Good Place egy meglehetősen fondorlatos cselekménybe ágyaz be. Úgy vált egy idő után helyszínt (igen, ellátogatunk a Rossz Helyre is) és nézőpontot (megnézhetjük, kik készítették a mennyországot), hogy csak pislogunk. És bár lehetetlen bizonyos dolgokat előre látni, utólag belegondolva mégis ott volt minden a szemünk előtt. A fordulatok pedig nem öncélú, sehova sem vezető parasztvakítások, hanem olyan eszközök, amelyekkel a The Good Place egyik percről a másikra fenekestül fel tudja forgatni világát, és új, még érdekesebb irányba tudja terelni az események folyását.

Eddig két évadot élvezhetett végig a néző, hamarosan érkezik a harmadik etap. Aki eddig elkerülte a sorozatot, annak most van ideje bepótolni az epizódokat – erősen megéri, ugyanis a rajtunk élcelődő, ám minket nagyon is szerető The Good Place az egyik legjobb cím a mai sorozatpalettán.