Sorozat

Kísért a szerelem – The Haunting of Bly Manor

A Bly-udvarház szellemét (The Haunting of Bly Manor) Mike Flanagan 2018-as A Hill-ház szelleme (The Haunting of Hill House) horrorsorozatának folytatásaként emlegetik, holott csak stílusában az, a történetet illetően egy teljesen különálló minisorozatról van szó. A nagy ház, a szellemek és a pszichologizáló jelleg megint előkerül, de vajon ez a Netflix-produkció is olyan sikeres lesz?

Mike Flanagan ezúttal is egy ismert klasszikushoz nyúl, Henry James A csavar fordul egyet című regénye adja a Bly Manor történetének alapját, melyhez a filmművészet nagy szeretettel fordul időről időre. A leghíresebb a 2001-es Más világ című adaptáció Nicole Kidman főszereplésével. Ám Mike Flanagan nem foglalkozik sokat az elődökkel, ő inkább a maga filmvilágát szövi tovább, a regényből csak a történet alapjait veszi ki.

Adott egy hatalmas ház, akárcsak a The Haunting of Hill House-ban, éppenséggel az épület nem ugyanaz, de a kísértetház funkcióját mindkét helyszín tökéletesen teljesíti.

A házban egy árván maradt tizenéves testvérpár, Flora (Amelie Bea Smith) és Miles (Benjamin Evan Ainsworth) éldegél, akiknek a szüleik elvesztése után a nevelésükkel megbízott au pair halálával is meg kell birkózniuk. Ekkor jelenik meg Dani Clayton (Victoria Pedretti), aki a maga kísértetcsomagjával együtt költözik be a házba, hogy valamiképp megpróbálja visszaterelni a két kis árvát a normális élet medrébe. A ház körül bolyong még Henry Wingrave (Henry Thomas), a gyerekek nagybácsija, aki a Hill House-ban az apuka volt, és alkalmazottja, Peter (Oliver Jackson-Cohen), aki a drogos testvért alakította a korábbi horrorsorozatban. Illetve pár további alkalmazott a ház körül, nagyjából követve a regény alaphelyzetét. Ebből is látszik, hogy

Mike Flanagan mennyire kényelmesen belehelyezkedik ugyanabba a világba, mintha ő maga is egy kísértetházban rekedt volna, s onnan küldené a világba a következő kísértetsztoriját.

A sorozat, ha történetét tekintve nem is, hangulatát és stílusát illetően teljes mértékben az előző Haunting folytatása, itt egy kísértetházba bújtatott pszichologizáló családi drámát kapunk, mely bátran használja a gyerekszereplőket a kísértetsztori ellenére, vagy épp annak kiélezésére. S ezúttal a gyerekszereplők castingja rendkívül jól sikerült, a két tizenéves hatásosan játszik el egészen különböző karaktereket. Emellett azonban sajnos több dolog kevésbé sikerült.

Mivel Flanagan szereti kifejteni, hogy pontosan hogy is volt, mi is az oka a történteknek, Henry James regénye nem a legjobb választás, mert az írás ereje pont abban van, hogy kényelmetlenül kétségek között hagyja az olvasót. Ráadásul a rövid kis történet nem is tudott egy minisorozatnyi muníciót biztosítani, a hozzátoldott ilyen-olyan történetkék meg eléggé lógnak a levegőben. A másik rossz döntés a kísértetelemek háttérbe szorítása a családi dráma javára, amitől az egész lapos és unalmas lett. Az egyes szereplők sem olyan érdekesek, sokkal egydimenziósabbak, mintha egy élet egy történetre, egy fő érzésre lenne elég, s az össztörténet tálalásában sincs olyan húzás.

Ez a halványra sikeredett produkció azért is nagy kár, mert amúgy a sorozat megint érdekes lélektani kérdéseket feszeget, és a válaszkísérletei is elég izgalmasak.

A szerelmet például cseppet sem pozitív dologként ábrázolja, a szerelem inkább egy olyan érzelemgomolyag és vágyódás egyvelege, ami ugyan hatalmas erővel bír, de pont emiatt hatalmas erővel pusztít is. Az elfojthatatlan szerelemből, akármilyen őszinte is az adott pillanatban, megcsalás lesz, mely aztán romokba dönti az egész családot, és az összes érintett félre hosszú évek szenvedését hozza. Vagy más esetben negatív hajtóerőként pillanatnyi örömök után az elveszítés megemészthetetlensége miatt további dekonstrukciót, leépülést és halált okoz. Tulajdonképpen annyira negatívnak láttatja a szerelemet, annak ragaszkodás és vágyódás aspektusát kiemelve, hogy még a házasodók boldogságában is az elmúlástól való félelmet emeli ki.

S ahogy a The Haunting of Hill House-ban is, a történesek zöme itt is nagyrészt az elmén belül zajlanak, mintha a fejben történtek is rendelkeznének bizonyos valóságértékkel, ha nem is annyival, amennyivel a többi, valóban megtörtént események. Ide érti a sorozat az álmokat, az emlékeket és a valóság-képzelet-emlék mindenféle keverékeit. Olyannyira, hogy a halottak is ezen az elme aktivitás csatornán keresztül léteznek, hiszen ehhez a síkhoz nem kell a test, amiről már leváltak. Ám az elme testetlen szárnyalásaiban valamiképpen részt tudnak venni, ráadásul az sem egyértelmű, hogy ki-ki csak a magáéban, vagy ezek valamiképp vegyülnek és hatással vannak egymásra. S az elme bizony tele van kis démonokkal, a bűntudattal és a fel nem dolgozott múlt darabkáival.

A minisorozat a vége fele korrigálja magát és kijelenti, hogy nem is kísértethistória ez, hanem szerelmi történet.

S valóban, nagy izgalmak helyett inkább emberi tragédiák sorozatát kapjuk, s szereplők egy-egy hiba vagy balsorsú esemény felett merengenek, rémüldöznek hosszú epizódokon keresztül, ezúttal a The Haunting of Hill House frissessége, lendülete nélkül.

Keller Mirella

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja. kellermirella@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya