Fókuszban Sorozat

Újabb horrormeglepetés – The Haunting of the Hill House

A Netflix legújabb, kísértettörténetet elmesélő sorozata, a The Haunting of the Hill House a szezon legnagyobb sikere. És valóban, a Crain család szenvedései nem hagynak gondolatok nélkül. Évadkritika.

A The Haunting of the Hill House alaptörténete pont úgy hangzik, mint bármelyik másik kísértetsztori. Adott egy hatalmas, elátkozott ház, amiben az előző lakók szellemei az új családot a végsőkig kísértik, gyötrik, s semmiképp sem engedik. A néző pedig kapkodja a fejét, fogalma sincs, mi a valóság, mi a képzelet, ki a gonosz és ki a jó karakter.  Egészen addig így megy ez, amíg a film szépen lassan el nem törli ezeket a nevetséges kategóriákat, és bevezet az élet egy komplexebb, értőbb szemlélésébe.

A The Haunting of the Hill House Shirley Jackson azonos című regényének adaptációja. A ház mint test metafora innen ered, ami különösen érdekes, ha belegondolunk, hogy az írónő nagyapja és további felmenői mind építészek voltak. Emellett Shirley Jackson pályája korai szakaszában felhasznált életrajzi momentumokat.

A The Haunting of the The Hill House igazi klasszikus, többek között hatással volt Stephen King munkásságára, aki mellesleg az új Netflix sorozatot is dicséri!

A sorozat kerettörténete szintén egy regény soraiból építkezik. Steven megírja családja és a kísértetház történetét. Minden 1992 nyarán kezdődik, amikor Hugh és Olivia öt gyermekével beköltözik a házba, hogy felújítsa, majd jó pénzért eladja, ezzel megalapozva a család stabil jövőjét. Ám mindenki nyugtalan, a gyerekek rémálmokat látnak, Olivia folyamatos fejfájással küzd és lassan egyértelművé válik, hogy a ház olyan gonosz erőkkel bír, amivel nem tudnak megküzdeni. Csakhogy Steven, aki a legidősebb fiúgyermek, ebből szinte semmit nem él át. Ám a téma végigkísér(t)i az életét: kutatja a hasonló eseteket, majd megírja őket a regényeiben.

A The Haunting of the Hill House története a szereplők szubjektivitásán alapul. Ugyanazt a történetet mesélik újra és újra, attól függően, ki hogy látta, ki mire emlékszik. További ellenpont, hogy az ijesztő kísértet-jeleneteket a film racionalitással építi fel. Mármint azok misztikus vonatkozását. Például ugyan Steven azt bizonygatja egy olvasójának, hogy a szellemek legtöbbször csak valamiféle kívánság manifesztálódásai, a film borzalmas gyerekkori emlékeket mutat a szellemektől halálra rémült testvéreiről.

Mike Flanagan rendező már hírnevet szerzett a horror világában. Ő jegyzi többek között az Alagút és a Mielőtt felébredek című filmeket. Ezúttal azonban egyértelműen a pszichológia, és nem a horror mellett tette le a voksát.

Ezen belül is a poszttramuás jelenségekre fókuszál, ugyanis a The Haunting of the Hill House a szereplők felnőttkorában játszódik, ezzel hátrahagyva a kísértettörténetek sürgető, megoldást kereső dramaturgiáját. A család réges-rég elhagyta a házat, mindenki az ügyes-bajos mindennapjaival küzd, és sikeres vagy kevésbé sikeres megoldási stratégiákkal próbálkozik.

A két nagyobbik lány, Shirley (Elizabeth Reaser) és Theo (Kate Siegel) a munkájukba építik be a megtapasztaltakat. Shirley temetkezési vállalkozást vezet, Theo pedig pszichológus. Mindketten találkoznak olyanokkal, akik szellemeket, szörnyeket látnak és segítségre szorulnak. A segítség pedig lehet egyszerűen az, hogy valaki komolyan veszi őket. Mint ahogy ennek hiányában később Luke (Olivier Jackson-Cohen) heroinfüggő, Nell pedig életveszélyesen instabil lesz.

Mivel a történet folyamatosan a fiatalkori és felnőttkori karaktereket ütközteti, a film egyik feltűnő hibája, hogy nem törekedett hasonló gyerek és felnőtt színészeket válogatni. A pszichologizáló jelleg miatt sok múlik a színészek rezdülésein, amit Elizabeth Reaser, Kate Siegel és a többiek remekül meg is valósítanak, de az kár, hogy például a fiatal Luke-ot (Julian Hilliard) egy cseppet sem lehet felfedezni a felnőtt Luke-ban.

De ez nem rombolja a feszültséget, amit a sorozat képes megteremteni: nyomozás-értékű lépéseket tesz az irányba, hogy kiderüljön, tulajdonképpen mi is történt abban a házban?

Miért tuszkolta az apa a gyerekeket az éjszaka közepén a kocsiba, és miért hagyta hátra az anyjukat? Aztán később miért nem mondta el nekik, hogy mi történt? Ezzel tulajdonképpen esélyt sem adva, hogy megbirkózzanak a történtekkel. A nézőt persze ugyanúgy kérdések gyötrik: Oliviát sokszor csodálatosnak látjuk, mintaanyukának, olykor pedig zavartnak vagy éppen kétségbeesettnek. És mindennek az oka a ház, a ház, a ház, közben pedig mégis minden, ami történt, valakinek a tette volt.

A The Haunting of the Hill House kissé hosszúra nyúlt a maga 10 epizódjával. Ennek pozitívuma az, hogy van tere kibontakoztatni a különböző nézőpontokat, illetve borzasztóan életszerű – kínos – jelenetsorok is bőven elférnek. Ami kevésbé működik, hogy hosszan elidőzik a múlt érzelmes pillanatain, amelyek festményszerűvé és hiteltelenné válnak. Főleg, hogy felnőttként a családtagok sokszor leginkább nyűgöt, kényelmetlenséget jelentenek. Ugyanígy a temérdek rohangálós, rémüldözős jelentből is vissza lehetett volna venni. Bár az kétségtelen tény, hogy ezek turbózzák fel az amúgy inkább családi drámaként működő sorozatot.

Az tuti, hogy a The Haunting of the Hill House semmiben nem hasonlít a korábbi, 1999-es adaptációhoz, Az átokhoz, melyben a CGI és a jump scare dominált. Ez a sorozat sokkal inkább beállt a modern, pszichologizáló horrorok sorába, mint ahogy ezt láthattuk például a Babadook, a Valami követ, és az Örökség esetében. Ugyan most egy 10 részes Netflix tévésorozatról van szó, mégis bátran tehetjük ezen alkotásokat egymás mellé.

Ennél sokkal többet vétek megosztani a filmről, mert a felfedezés izgalma katartikus benne.

Bár lenne miről beszélni, és hiszem, hogy minden nézőnek lesz min gondolkodni. Pszichoterápia szintű válaszokat kapunk a gyász és félelem mibenlétéről. Hiszen vannak dolgok, amiket nem tudunk megváltoztatni, és vannak, amiket igen. Például senkit nem tudunk megvédeni az élettől és annak minden nehézségétől, mert ezek mind meg fognak történni, elkerülhetetlenek. Viszont tudunk figyelni egymásra, kedvesnek lenni – igen, ilyeneket mindenképpen tudunk tenni.

Avatar

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve magyar nyelv és irodalom szakon. 2008 óta publikál, 2011-ben Országos Diákzsűri tag volt. Jelenleg egy tajvani egyetemen tanul. A Nagyítás rovatot vezeti. kellermirella@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..