Sorozat

Indiana „Langdon” Jones a Capitoliumban – The Lost Symbol

Robert Langdon végre visszatért… vagyis valaki, aki egyszer majd az általunk ismert szimbólumkutatóvá válik, ezúttal némi Indiana Jones-beütéssel nyomoz a The Lost Symbol (Az elveszett jelkép) sorozatadaptációjában. A kritika a sorozat első része alapján készült.

Összeesküvés elméletek feltehetően mindig is léteztek, de a közösségi média – és általában véve az internet – jóvoltából minden korábbinál egyszerűbben és gyorsabban terjednek. Dan Brown a sikerkönyveivel, főként az A Da Vinci-kóddal valószínűleg akaratán kívül is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2003-tól mindenki kicsit beavatottnak érezheti magát.

Az olvasók, majd a Tom Hanks főszereplésével készült film nézői hirtelen ott is szimbólumokat, titkos üzeneteket és összefüggéseket kerestek, ahol korábban eszükbe sem jutott volna. Az arra hajlamosak pedig állítólagos válaszok mellett önigazolást is találtak, miszerint végig igazuk volt, és egy vagy több titkos hatalom, társaság direkt tudatlanságba akarta őket taszítani. Mindezek gyümölcse mára jóval súlyosabb módon ért be, mint azt valaha is feltételezte volna bármelyik alkotó is: gondoljunk csak a napjaink közbeszédét leginkább meghatározó ilyen elméletre, az Amerikában hihetetlen teret nyert QAnonra.

Erre reflektál az új adaptáció nyitójeleneteiben maga Robert Langdon is, Brown univerzumának híres professzora, mikor a valaha ártalmatlan szimbólumok gyűlöletjelképekké való alakulásáról elmélkedik diákjai előtt. Illusztrációként láthatjuk például a legnagyobb jelentésváltozáson átesett, a legrettegettebb szimbólummá alakult szvasztikát, a ma már fehér felsőbbrendűséget (is) hirdető, OK-t mutató ujjakat, valamint az amerikai szélsőjobboldal egyik jelképévé vált Gadsden-zászlót is.

A Capitolium 2021. januári ostromával összefüggésbe hozható képek rögtön aktualizálják is a The Lost Symbol témáját.

Nem pusztán a szimbólumok tudatos újraértelmezését, a légből kapott mítoszok mindennapos tényszerűsítését, hanem azt is, amiről maga a regény szól. Dan Brown Az elveszett jelképében ugyanis a főszereplő Amerikában nyomoz, és az első epizód kiindulópontja is a Capitolium tövében, a Smithsonian Múzeumban található. Robert Langdon (Ashley Zukerman) ide kap meghívást az utolsó pillanatban korábbi mentorától, Peter Solomontól (Eddie Izzard), ám Langdon az ígért gálaest helyett a férfi levágott és szimbólumokkal telerajzolt kézfejét találja a múzeumban. A helyszínre érkező CIA-s nyomozóval, Satóval (Sumalee Montano) elkezdik felfejteni a nyomokat, hogy mihamarabb megtalálják az elrabolt Solomont, akit eközben lánya (és Langdon korábbi szerelme) is keresni kezd.

Azzal valószínűleg egy nézőnek sem okoznak meglepetést, hogy a nyomozás itt még az átlagosnál is bonyolultabb, mert az elkövető szándékosan úgy szórja el az apró morzsákat, hogy azok csak újabb nyomokhoz és újabb veszélyes helyzetekhez vezessenek. De hát valamennyi Dan Brown-regénynek ez volt a lényege. A kérdés inkább az, hogy mennyire sikerül ezeket a rejtvényekkel teli utakat és kalandokat szövevényesé tenni. Nehéz feladat, hiszen ha a feladványok túl egyszerűek, ha minden néző számára könnyedén megfejthetőek, a sorozat pillanatok alatt unalmassá válik. Ha viszont túlzott (szak)tudást igényel, akkor épp ezért veszíthetjük el az érdeklődésünket. Elvégre kinek van kedve olyan történetben részt venni, ahol mindig hülyének érzi magát? Az első epizód alapján nem igazán derül ki, hogy sikerül-e a The Lost Symbol alkotóinak megtalálnia az egyensúlyt.

Kevés a megoldásra váró rejtvény, viszont sok a töltelék monológ

és az olyan információ, ami valószínűleg csak a későbbiekben válik majd hasznunkra. A „Tom Hanks-es” filmeknek (illetve valamennyi Brown-kötetnek is) épp abban rejlett az ereje, hogy óriási lendülettel vitt bele az események sűrűjébe. Ezzel szemben itt az első rész sokkal inkább kelti egy videojáték bevezetőjének érzését, ahol megtanuljuk, mik a karakterünk képességei és korlátai, megismerünk néhány releváns információt a múltjából, és megtaláljuk a helyünket az univerzumban, amiben aztán majd vele együtt fejtjük fel a szálakat. De őszintén szólva, egy ilyen nyögvenyelős tutorial után nem biztos, hogy lelkesen vágnánk bele a nagy kalandba.

Azok, akik a Brown-regény várva várt adaptációját látják a sorozatban, szintén nem biztos, hogy jó szájízzel kelnek fel majd a fotelből. Az alapanyagként szolgáló könyv az Angyalok és démonok, valamint A Da Vinci-kód után következett, és eredetileg a filmes feldolgozásokban is ez lett volna a harmadik alkotás, ám végül ugrottak egyet, és inkább az Infernót választották alapanyagnak. Így a rajongók valóban régóta várhattak már ennek a fejezetnek a mozgóképes változatára. Viszont a Peacock-sorozat készítői úgy döntöttek, hogy egyfelől egy előzménytörténetté alakítják – Langdon itt még fiatal és ismeretlen professzorként jelenik meg, másfelől viszont maximálisan kortárs közegbe helyezik – amint azt a Capitolium ostromával, a QAnonnal kapcsolatos képek is jól mutatják.

Remélhetőleg ezek a változtatások okkal történtek, és korunk problémáival foglalkozó üzenettel párosítják az Indiana Jones-szerű kalandokat. De a nyitóepizód alapján mindezekben csak reménykedhetünk, ahogy abban is, hogy a továbbiakban bármelyik téren kiaknázzák a lehetőségeket, és csempésznek némi izgalmat is a sorozatba.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés