A Star Wars-eposz legújabb darabja, a The Mandalorian című sorozat biztosan izgatja majd a keményvonalas rajongók erogén zónáját, ennél azonban (egyelőre) nem nyújt többet. Pilotkritika.
A Star Wars válságban van. Pár évvel ezelőtt, mikor a Disney felvásárolta George Lucas szellemi termékét négymilliárd dollárért, nem gondoltuk volna, hogy az évtized végére félig-meddig a földbe állítják a brandet. Túlzás nélkül mondom ezt, hiszen Az utolsó Jedik nagyjából egymilliárddal hozott kevesebbet a VII. résznél, a Solo pedig egyenesen bukás volt. A nézők túltelítődtek a Star Wars témával: mindössze pár év alatt a Disney újra sikeresen egymásnak ugrasztotta a rajongókat, miközben semmi igazán merész vagy új dolgot nem művelt a világgal. Ugyanazokat a sablonokat dobálja be, csak logikátlanabbul és felszínesebben.
Ezen javíthatna a The Mandalorian, az első élőszereplős tévésorozat a Csillagok háborúja univerzumában. Messziről szaglik, hogy ez a koncepció a meghiúsult Boba Fett szólóprodukció helyett jött létre, hiszen főhősünk egy tetőtől talpig utánzata a mozifilmek közkedvelt fejvadászának. Egy olyan karaktert reprodukáltak, aki tulajdonképpen alig volt jelen az eredeti trilógiában, de külseje miatt remek alap volt játékfigurák eladásának, és menő poszterek legyártásának. A Boba Fett körüli mítoszt nem Lucasék, hanem a rajongók és a kiegészítő könyvek szerzői alkották. Az új mandalór fickó (Pedro Pascal) sem az a szószátyár típus: inkább az a „bemegyek a kocsmába és minden rosszfiút szitává lövök” gondolkodása van.
Egy klasszikus karaktert elevenít fel a The Mandalorian, mégpedig a névtelen hős archetípust:
Sergio Leone westernfilmjeinek elengedhetetlen kellékét. A pisztolypárbajok ismeretlen királyát, aki homokviharként gyalulja le a bűnös kisvárost. A renegátot, akinek nem inge más problémája, ezért nem veszi magára – míg a történet végére rájön, amoralitása járhatatlan út számára. Ám Clint Eastwood hunyorgó tekintetét és apró gesztusait kicserélték egy sisakra.
A Jon Favreau által készített sorozat tehát egy űrwestern, annak minden sajátos elemével együtt. Megtalálható a kocsma, az élve vagy halva körözött személyek, a lovaglás a prérin, a mexikói felállások és a pusztító lövöldözések. A Jedi visszatér után játszódó The Mandalorian első epizódjában erre még nem kívántak ráépíteni. Az utolsó fél percig még igazi történetalapot se szolgáltat számunkra Favreau és csapata.
A The Mandalorian tévésorozatokat megszégyenítő módon kidolgozott látvánnyal bír,
dramaturgiája azonban képtelen akkora léptéket ugrani, mint a külcsín. A figurákat nem vázolja fel, az arctalan főhős jellemét nem látjuk át, múltját lusta flashback-villanásokkal igyekeztek érzékeltetni. És bár mellette is olyan arcok jelennek meg, mint Carl Weathers, Nick Nolte vagy a német rendezőlegenda, Werner Herzog – őket Star Wars-témában aligha képzeltük volna el –, de csupán statisztálnak az alig körvonalazható karakter mellett.
Nyilván nem egy epizód alapján kell leírni egy egész sorozatot. A The Mandalorian már csak hozzáállását tekintve is rendelkezik a potenciállal, hogy a mozifilmekből kiábrándult Star Wars-rajongókat maga mellé gyűjtse. Esztétikájában a Zsivány Egyes és a Solo komorabb világa, történetében pedig az unalomig járatott westernműfaj kliséi jelennek meg. Amint elkezdik kibontani a szereplőket, fokozódni fog a veszélyérzet, és átélhetőbbek lesznek a drámai fordulatok. Most még csak az alapozás alapozása zajlott le: egy mozifilm első 15-20 perce dramaturgiailag. Más idén indult, franchise-on alapuló sorozatok (Watchmen, Az Úr sötét anyagai) sokkal bátrabb és alaposabb kezdést produkáltak. Emiatt is lehet az, hogy
a Disney+ streaming-szolgáltató zászlóshajójának szánt sorozat jelenleg nem tűnik akkora durranásnak.
Inkább egy igényesen kidolgozott fan-film benyomását kelti: különösen, hogy minden vágóképe egyben egy easter egg a korábban látott dolgokkal. Még a mindenki által gyűlölt Holiday Special is kap egy biccentést az „élet napjának” felemlegetésével. Pont ez az, amire már nincs szüksége a Star Warsnak: az ismerős elemek. Bátrabbnak kéne lennie a The Mandaloriannek, a galaxis távoli szegmenseibe merészkedni, mert itt az első igazi lehetőség a Disney/Lucasfilm számára, hogy igazán eltérjenek a Skywalker-miliőtől.
A decemberben érkező Skywalker kora igazi vízválasztó lesz. Megmérettetik, hogy a Disney képes lesz-e megtartani Az utolsó Jedik rajongóit, és sikerül-e visszaédesgetni az elpártoltakat. Addig még több The Mandalorian epizódot is láthatunk, de ha nem változtatnak drasztikusan a fanokat kiszolgáló, folyamatosan visszautalgató, de összességében közhelyes történetmesélésen, a IX. rész esetleges kritikai buktája még mélyebben taszíthatja a franchise-t a sarlacc vermébe.
