Fókuszban Sorozat

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké? Á, nem! – Az erényes Gemstone-ék

Mekkora biznisz már a vallás! Aki nem hiszi, hát piszi. Az erényes Gemstone-ék (The Righteous Gemstones) megmutatja, hogy igenis az, méghozzá egy tévés hittérítő család eszement vígjátékán keresztül.

A félreértés elkerülése végett: maga a sorozat is vígjáték, nem is akármilyen. Az HBO újra összerántotta sikercsapatát, a Danny McBride-David Gordon Green-Jody Hill triót, hogy pukkasszák a polgárt. Teszik is rendületlenül, sok-sok éve zsibbasztják egymást, közös ökörködésük terén pedig a csillagos ég a határ. Az Egyszer fent… inkább lent megalomán, ex baseballos seggfeje és a Kib*zgatóhelyettesek karrierista, tanári seggfeje után McBride, a változatosság kedvéért, egy megalomán, karrierista seggfejet játszik, kokaint szív és kristályvizet prédikál. Egy igazi drágakő. ..


…azaz Gemstone, vagyis az Államok leghíresebb, ebből kifolyólag leggazdagabb, „televangelista” családjának sarja. Eli (John Goodman), mint belsős vallásuk mini-istene viszi a családi boltot, most éppen Kínában terjeszt a merchandisingot fiaival. Jesse (Danny McBride) kevéssé boldog családapa, Kelvin (Adam DeVine) egy hipszter macsóhímzés, utálják is egymást. Mégis össze kell fogniuk, miután Jesset kompromittáló videóval zsarolják meg. Nővérükkel, a kissé kívülálló és erősen hibbant Judyval (Edi Patterson) karöltve elhatározzák, hogy pontot tesznek az ügy végére, ami a szégyen rémével fenyegeti a Gemstone nevet. 

Ahogyan azt a szinopszis is sejteti, ez a csapat eddigi legkomolyabb hangvételű produktuma, amely meglehetősen nehéz és szélsőségesen megítélt kérdéseket feszeget. 

A felszínen rögtön ott van a vallásos népnevelés médiában betöltött szerepe. McBride elmondása szerint nem a hívők, hanem a képmutatók állnak gúnyiratuk célkeresztjében. Arra a szennyre kívánja felhívni a figyelmet, amely egyrészt a szociális éterben való megjelenés köré épülő társadalmunk alapja, másrészt a médiaprédikátorok közel sem dicséretes munkássága; a képmutatásra.


Szerencsére idehaza Németh Sándor és az ő módfelett Vidám vasárnapja nem számít össztársadalmi centrifugális erőnek, az USA-ban igenis komoly szerepet töltenek be az effajta műsorok. Az úgy nevezett megachurch formula épp az, aminek hangzik: egy millió dolláros parasztvakítás, amelyben a John Osteen alapította lakewoodi az élenjáró. A legismertebb történet mégis a Bakker-Faye-botrány a ’90-es évekből, amely során a legnagyobb zsoltármágnás a börtönben végezte felekezete elsikkasztott pénze, és egy viszony leleplezése miatt. Történetét újra vászonra is küldik majd Jessica Chastain főszereplésével, egy drámai biopic formájában.

A Gemstone-ék reszortja viszont elsősorban a nevettetés, és többnyire jól is abszolválja feladatát.

A szövegkönyvével magyar füllel előfordulnak problémák, tudniillik, ez is egy afféle amcsi szitkom, ami főleg amcsikhoz szól, a maga kesze-kusza szóvicceivel és sokszor bárgyú miliőjével. Összességében véve persze szórakoztató karakterek gyepálják egymást, a vérségi köteléktől függetlenül. Tipikus rossz testvérek a „trónörökösök”, élmény nézni, hogyan járatják le egymást kajadobálással a legelegánsabb éttermekben. McBride saját magának kedveskedett a pazarul megírt szerepével, de a többieket sem hagyta ki a jóból: John Goodman már elégszer bizonyította, hogy nem csak kiváló komikus, de igazán drámai színész is. A múlt árnyaitól kísértett férj, egy dörzsölt üzletember, és egy ideológiájában rendíthetetlen férfi szerepében most mindkét énjét kamatoztatja.

A munka hőseiből és a Modern családból ismert DeVine tökéletese választás a babaarcú, majd’ negyvenéves gyerek szerepére.  Hű társával rendre ellopja a show-t, a legjobb poénokat szállítva. A forgatókönyv legmeglepőbb húzása, hogy legvelősebb intrikáját nem az egyik főbb figuráján, hanem épp ezzel a háttérbe szorított szárnysegéden keresztül közvetíti. A teljes mértékben értékelhetetlen filmekben felbukkanó Tony Cavalero egy minimális mellékszerepben alakítja Keefe-t, aki a széria ideológiájának megtestesülése. Egy Kelvin által átmosott agyú rocker, akire még a haverja is az ő legnagyobb sikereként hivatkozik.

Ő a tömegmédia és a pénzhajhász kizsigerelés milliónyi áldozatának tükörképe. Annyira bamba, hogy kificcenő pénisszel járkál fel-alá, képtelen beilleszkedni új világának normarendjébe, és kizárólag a „mesterétől” függ. 

A Gemstone-ékat a hozzá hasonló, nyúlfarknyi szereppel, de hatalmas gondolati többlettartalommal bíró arcok teszik formabontóvá. Kár, hogy helyenként elvész a hangsúly a cselekmény középpontjában futó szálról. A látszólag tisztességes családot övező összeesküvés tétje, annak ellenére, hogy igen nagy, mégsem érződik tetemesnek. Az egymás után érkező poénok elnyomják, sőt, az érintetteket sem érdekli túlzottan, pedig egy frappáns csavarral ér csúcsra a sorozat kritikus látásmódja.

McBride és Green szépen kezdi törleszteni a tavaly halloween idején elkövetett bűnüket, egy tudatébresztő vígjátékkal. Főszerepben a kapzsiság, a tömegmédia manipulatív természete, egy kínzó társadalmi probléma. És persze a Mennyek Kapujának alvilági reklámarcai, Az erényes Gemstone-ék.

A sorozat augusztus 19-től látható az HBO GO-n és az HBO-n.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..