Sorozat

Egy újabb hétköznapi gyilkos – Elindult a The Sinner második évada

A Golden Globe jelölt The Sinner a tavalyi év egyik legizgalmasabb újonca volt, amelynek az új szezonja ismét felteszi a kérdést: hogy tehet ilyet egy teljesen hétköznapi ember?

Egy fiatal családanya a kertvárosból, aki strandolni indul a férjével és kisfiával. Ugyanezt a nőt két órával később bilincsben vezetik el, mert a tóparton hét késszúrással megölt egy férfit. Hogy miért tette? Az első évad a teljes homályból nyolc epizód alatt, okosan és átgondoltan jut el a megfejtésig – mindezt a klasszikusnak mondható pszichothrillerek eszköztárával.

Nyilvánvaló, hogy az az eset akkor és ott a fináléban lezárult, úgyhogy a második évadnak irányt kellett váltani. De azt úgy, hogy közben tartja is az irányt. Az alkotók előrelátók voltak, így szerencsére nemcsak a gyilkos anya (a szerepéért Emmy-díjra is felterjesztett Jessica Biel), hanem a szövevényes ügyet felderítő detektív, Harry Ambrose (a nem kevésbé remek Bill Pullman alakításában) karakterét is szépen megrajzolták, hogy aztán ő lehessen az összekötő kapocs az antológia szerűen egy teljesen új bűnüggyel előrukkoló második szezonnal.

Az még ugyan nem derül ki az új történet első részéből, hogy a The Sinner beleesik-e az önismétlés bűnébe, az azonban biztos, hogy az íróknak egy olyan alapot sikerült megteremteniük, ami egy kicsit magasabbra emelte a lécet, és ahol a nyomozóknak is valami újszerű fellépéssel kell előállniuk.

Nyomozóknak, mert most kettő van belőlük.

Igaz, Ambrose korábban sem volt egyedül, de korábbi partnerei sosem voltak egyenrangú társai, míg a férfi ifjúkori jóbarátjának lánya, Heather (Natalie Paul) már az első pillanattól fogva annak tűnik.

Annak ellenére is így van ez, hogy az alapfelállás nem ezt sejteti: a frissen kinevezett nyomozónő első esete ez, és mivel azonnal látja, hogy nagy vihart fog kavarni, segítségül hívja az „öreg rókát”. Mégsem egy mester és tanítványa viszonyt látunk itt kibontakozni, sokkal inkább két egyenlő pólust, akik mást és mást tudnak hozzáadni ehhez az ügyhöz.

Az ügyhöz, amelynek ezúttal egy gyerek a főszereplője. Egy átlagos, a koránál kicsit talán fiatalabbnak tűnő 13 éves kamasz (Elisha Hennig, akit az American Vandal néhány epizódjában láthattunk már), akit kirándulni visznek a szülei a Niagara-vízeséshez. A kocsijuk azonban lerobban, így egy kisvárosi motelben kell tölteniük az éjszakát. A fiú zaklatott, nem tud elaludni, az asszony énekel neki. Semmi nem utal arra, hogy ne állt volna helyre a kicsit megzavart családi idill. Ez így is van addig, míg a fiú teát nem hoz a felnőtteknek, akik néhány perccel később már holtan fekszenek a motel padlóján.

Habár Henig karaktere simán elmenne az Ómenbe vagy más horrorba, ahol a gyerekeknek már a pillantása is lúdbőrt okoz,

The Sinner nem megy el ebbe az irányba. A kisfiú viselkedése és a múltjából fel-felvillanó flashback jelenetek mind arról árulkodnak, hogy itt van valami, csak még azt nem tudjuk, hogy mi.

https://www.youtube.com/watch?v=K8j61MUB8y4

Kemény felütés ez, azonban bennem felvetett pár kérdést. Vajon egy gyerekszínésszel végig lehet menni egy olyan pszichológiai hullámvasúton, mint amilyenen Jessica Biel száguldott fel s alá? Ebben nem vagyok biztos és talán ez adott némi hiányérzetet is annak ellenére, hogy maga az alapsztori tényleg hatással volt rám.

Ám ekkor, az epizód végén az írók megmutatták, hogy lehet ezt okosan csinálni.

Az utolsó pillanatban jelent meg Carrie Coon karaktere, ezzel a tizenkilencre is A birodalom visszavágot húztak, én pedig elégedetten csettintettem megnyugodva. Nem lesz itt semmi baj, egy újabb jó évad vár ránk – még ha nem is annyira remekbe szabott, mint az első volt.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com