Sorozat

Ki itt benézel… – The Twilight Zone

Elindult a The Twilight Zone új változata: Hatvan évvel a születése után Jordan Peele új életet lehelt minden idők egyik leghíresebb tévésorozatába…

„Van egy ötödik, ismeretlen dimenzió. Egy dimenzió, ami olyan hatalmas, mint a világűr és időtlen, mint az örökkévaló. Valahol fény és árnyék határán fekszik, tudomány és babona, az emberi félelmek és az emberi tudás között. Ez a képzelet dimenziója. Egy terület, amit Alkonyzónának hívunk…”

Ezekkel a szavakkal indult útjára 1959-ben Rod Serling sorozata. Akkor valószínűleg még ő maga sem tudta, hogy valami olyasmit hozott létre, ami még hat évtized múlva is hivatkozási alap lesz, hogy filmek, sorozatok és regények százai hivatkoznak majd rá. Pedig pontosan ez történt,

a The Twilight Zone, vagyis az Alkonyzóna az amerikai popkultúra kitörölhetetlen, örökzöld darabja lett.

Rod Serling pedig végérvényesen bevonult a science fiction írók panteonjába. Hogy mi volt a titka? Az, hogy nála mindig az ember volt a középpontban. Azt kutatta, hogy mi az ember, hogy mi az emberiség ma. Ahogy azt a Star Trek megalkotója, Gene Roddenberry gyönyörűen megfogalmazta Serling temetésére írt gyászbeszédében, ettől volt különleges Serling, hogy az emberiségnek akarta megmutatni az embert.

Az eredeti Alkonyzóna minden epizódjának ez volt a receptje: egy jellemző emberi tulajdonság köré szőtt meghökkentő tanmese, amely egy elgondolkodtató csavarral zárult. A későbbiekben akár tévésorozat, akár egészestés film formájában többen megpróbálták feltámasztani Serling klasszikusát – és bár ezek között is akadtak emlékezetes pillanatok, annyira releváns egyik sem tudott lenni, mint az öt évadon át futott eredeti.

A 60. évfordulóra a Tűnj el! és a Mi alkotója, Jordan Peele szorított helyet a naptárában (a Mi és a Weird City mellett idén már ez a harmadik premierje), hogy

a 21. század embere elé is odatartsa Serling talán nem is annyira görbe tükrét.

A tíz epizódból álló első évad két résszel nyitott a CBS online felületén, melyek közül az elsővel rögtön Peele is belepillantott abba a bizonyos tükörbe. A The Comedian ugyanis a hírnévről szól, tágabb értelemben pedig a megfelelni vágyásról, nyilvánvalóan felhasználva Serling egyik híres mondását: „Olyannak lenni, mint mindenki, az ugyanaz, mint senkinek lenni.”

Samir (az Oscar-jelölt Kumail Nanjiani megformálásában) egy sikertelen komikus, sikertelenségének oka pedig nagyon egyszerű: senki nem nevet a viccein. Egy este azonban találkozik a példaképével, aki azt javasolja neki, magából adjon valamit. A fontos témák, a politikai viccek nem érdeklik a közönséget, ők csak a szennyest akarják. Samir így is tesz, a következő fellépésnél a saját életéből meríti poénjait. A hatás nem marad el, a közönség tombol, azonban a sikernek ára van. Akiről a viccek szóltak, eltűnt a világból, mintha soha nem is létezett volna.

A magánélet szó szerint megszűnik létezni,

és ez még csak az első állomása Samir sikertörténetének, amelyben egyben a férfi kálváriája is. Próbálkozhat akármivel, a nézők csak erre vevők, így minden este eltűnik valaki a világból, ami szép lassan teljesen átrendezi Samir életét.

Ez a motívum vonul végig az epizódon, ami akár a művészlét, akár egy átlagember szempontjából nézve is szépen illeszkedik a serlingi hagyományba. Ha az ember mindig azt csinálja, amit elvárnak tőle, ha úgy él, hogy az másoknak megfeleljen, előbb-utóbb elveszíti önmagát. Peele és társa, a több X-Men mozit is forgatókönyvíróként jegyző Simon Kinberg szép munkát végzett, ami igazából csak egy helyen bicsaklik meg. Nem véletlen, hogy az ’59-es széria csak egy évad erejéig merészkedett ki a félórás időkereten túlra. Ki abból az időkeretből, ami ezeknek a történeteknek a legkényelmesebb.

Egyórásra duzzasztani ezeket az alapvetően egy szálon futó, csattanóval végződő történeteket, már egy teljesen másfajta elbeszélői hozzáállást kíván.

Ehhez azonban nem igazán tud alkalmazkodni ez az epizód, habár más haszna egyértelműen volt a bő lére eresztésnek. Egyrészt Nanjiani jobban ki tud teljesedni, másrészt Peele univerzumépítő szándéka is kényelmesebben belefért a játékidőbe. Mert bizony ez történik, a The Comedian hemzseg az elrejtett utalásoktól, amelyek nemcsak az eredeti széria egy-egy emblematikus elemét felhasználva helyezik el a sorozatot annak a világába, hanem az új Alkonyzóna következő epizódjaira is van néhány utalás.

Fotó: Cr: Robert Falconer/CBS

Az egyik ilyen jelentős „easter egg” egy stand-up előadásban hangzik el, amikor Nanjiani egy repülőjárat incidenséről beszél. A rajongók pontosan tudták, hogy ez egyértelmű utalás a klasszikus sorozat egyik leghíresebb részére, a sokszor megidézett (többek között az Ace Ventura, a Saturday Night Live, a Simpson-család és legutóbb a Hotel Transylvania 3 is megemlékezett róla) Nightmare at 20.000 Feetre, amelyben az ideg-összeroppanásából felépült főhős (William Shatner játszotta őt) próbálja megállítani a repülő motorjával szórakozó rémet, amit persze rajta kívül senki nem lát.

Azt azonban még nem sokan tudták, hogy az újrahangszerelt Alkonyzóna ezt az epizódot veszi alapul a második részhez,

amelyhez a Daredevil egyik írója, Marco Ramirez adaptálta új köntösbe a hírneves történetet. Az új változatban Adam Scott (Városfejlesztési osztály) játssza azt a mentális problémáiból épp csak kigyógyult oknyomozó újságírót, aki egy New Yorkból Tel Avivba tartó járaton elkezd hallgatni egy podcast adást, amely lépésről lépésre írja le, hogy rohan a végzetébe a New Yorkból Tel Avivba tartó járat.

Fotó: Cr: Robert Falconer/CBS

Ez a rész már csak félórás, vagyis jóval feszesebb és pörgőbb, mint az első volt. Ráadásul a nagy csavar helyett kettőt is kapunk, de mégsem ez az, amitől a Nightmare at 30.000 Feet több lesz önmagánál. A pluszt az adja, hogy már itt beérik Peele koncepciója, és a második történet már nemcsak néhány elszórt „húsvéti tojásban”, hanem annál jóval következetesebben viszi tovább az első gondolatmenetét – illetve reflektál arra. Míg a The Comedian arra irányította a figyelmet, amit megmutatunk magunkból például az interneten, addig

a Nightmare arra fókuszál, hogy mit hiszünk el önvizsgálat és önkritika nélkül.

Samir drámája abból adódott, hogy önmagán kívül senkire nem figyelt, Justin viszont pont önmagát nem vette észre. De ez már csak így van, ha belépsz az Alkonyzónába. Márpedig ebbe érdemes belépni, mert úgy tűnik, Peele nem csak leporolt egy franchise-ot, hanem kezdett is vele valamit.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com