Sorozat

Nagy az isten állatkertje – Tiger King

Talán maga a Netflix sem gondolta, hogy legújabb dokumentumfilm-sorozata, a Tiger King: Murder, Mayhem and Madness ennyire sikeres lesz. De miért is vonz milliókat Joe Exotic, a meleg, exhibicionista és pénzéhes nagymacska-őrült igaz története?

Amerikában megközelítőleg kétszer annyi, nagyjából 8-10 ezer nagymacskát tartanak fogságban, mint amennyit megtalálunk a szabadban. Ezek legnagyobb része magánszemélyek birtokában van, a maradék – továbbra is magas számú – pedig egzotikus állatkertek rabja. Az egyik leghírhedtebb ilyen intézmény tulajdonosa Joe Exotic, teljes nevén Joseph Allen Maldonado-Passage. Köré épül ez a sokkoló dokumentumsorozat, amelynél nem is kell jobb bizonyíték arra, hogy az élet írja a legmeghökkentőbb, legizgalmasabb történeteket.

Joe valaha lelkes aktivistaként kezdte a karrierjét; szentül hitt a nagymacskák védelmében, ellenezte a tenyésztésüket, és minden álma az volt, hogy jó körülményeket biztosítva a ‘lakóknak’ megnyissa saját egzotikus állatkertjét. És bár a sorozat legutolsó pillanatáig is érződik a tigrisek és oroszlánok iránti szeretete,

a pénz és a relatív hírnév teljesen más embert faragott belőle.

Hiába a sokatmondó cím, a Tiger Kingbe belekezdve senki sem lehet felkészülve arra, ami valójában vár rá: az élet-halál harcba forduló személyes és szakmai ellentét Joe és az aktivista Carole Baskin között a legfontosabb, de nem az egyetlen csapás. Emellett van itt állatkínzás, eltűnt személy, öngyilkosság és gyilkossági kísérlet is. Dráma tehát van bőven, a kérdés csak az, hogyan is tálalja mindezt a Netflix két alkotója, Eric Goode és Rebecca Chaiklin.

Goode a filmezés mellett egyébként maga is aktív állatvédő, sőt egy teknősrezervátumot is vezet, míg Chaiklin korábbi munkái (Lockdown USA, My Decisions) is mind olyan társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, amelyek a mai Amerikát sújtják. Kettejük kollaborációja elsőre tehát sokat ígérhet, hiszen mind az állatok helyzete, mind a törvények (hiánya), mind pedig a személyes tragédiák súlyosan megjelennek Joe és környezete történetében, a végeredmény mégis felemás.

A hangsúly részről részre eltolódik a dráma felé,

sokszor azonban olyan olcsó, hatásvadász megoldásokat választanak, mint a belassított felvételek vagy az érzelgős zene. A sorozat egyértelműen a tömegeket szolgálja ki: a szórakoztatás és az izgalom fenntartása végett cliffhangeres befejezésekkel operál a részek végén, telerakja az alkotást szenzációhajhász balesetekkel, miközben természetesen jócskán kapunk felvételeket az aranyos bébitigrisektől kezdve a fenséges oroszlánokon át a pizzát evő kis majomig. Ezen a szinten pedig nem is lehet belekötni a Tiger Kingbe: őrültebbnél őrültebb karaktereket, hajmeresztő húzásokat, olykor vicces, olykor szomorú és néhol már-már megrázó epizódokat látunk. De jól van-e ez így?

Szeretném azt gondolni, hogy a sorozat szándékosan mutat görbe tükröt a nagymacska-mániákusoknak, akik mindegy, hogy milyen indok mögé bújva, de fogságban tartják ezeket a különleges állatokat. Mert itt bizony mindegy, hogy állatkertről vagy PETA-s rezervátumról van szó, ugyanúgy folyik be a pénz a látogatói jegyekből, az ajándékboltból és az ingyen vagy minimálbérért agyondolgoztatott emberekből. Hiába mutatja azonban ezt be nyíltan a Tiger King, az iróniára mutató felhang elmarad, miközben számos égető kérdés feltevésre sem kerül. A készítők ráadásul pontosan ugyanazzal az olcsó technikával fogják meg a nézőt, mint ezek a helyek, amelyek vagyonokat kérnek el egy-egy közös fotóért egy állattal.

Van-e különbség fizetni egy jegyért és élőben megcsodálni egy fogva tartott tigrist, illetve előfizetni egy alkotásra, amely a képernyőre hozza ugyanazt a fogva tartott tigrist?

De talán ennél is fontosabb párhuzam lehetne, hogy a bemutatott szereplők állatokkal szembeni kizsákmányolása nem különbözik sokban attól, amit a dokumentumsorozat csinál. Exploitation ez is, az is. Nézők milliói csüngenek az egzotikus állatkertek tulajain, feszülten követik az életük sokszor valóban elkeserítő alakulását, miközben mémekké és vicces Twitter bejegyzésekké zsugorítják az egyébként valóban ellenszenves, de mégis hús-vér embereket.

Tulajdonképpen mi is egy állatkertben mozgunk és fizetünk a szenzációért, amit a Netflix jó érzékkel szolgál fel nekünk.

Izgalmas és lebilincselő nézni, ahogy Joe és a többiek sorsa alakul? Persze. Intelligens, érzékeny és kritikus a végeredmény? Nem igazán. A sorozat legvégén elhangzik, hogy a valahol a nagy versengésben a kicsinyes személyes háborúzások és a tragédiák között pont a lényeg sikkadt el: az állatok védelme. Legyen azonban bármilyen hangzatos és kijózanító ez a pár sor, ugyanez a kritika magát a sorozatot is megilleti. A Tiger King egyértelműen az embereket rakja az előtérbe, a nagymacskákat pedig meghagyja a ketrecben.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com