A Trónok harca ötödik évada pillanatnyi (?) megálljt képez a sorozat folyamatosan emelkedő színvonalában. Persze nem lett rosszabb, de jobb se az eddigiekhez képest, és bár továbbra is az egyik legjobb széria napjainkban, látszik a lassú hanyatlás megjelenése. Kérdés, hogy a lezárásban is etalon lesz-e a Trónok harca.
Napjaink egyik legfontosabb sorozata kétség kívül a Trónok harca. Az HBO korábbi saját gyártású szériáinak – úgymint Drót, Maffiózók, Deadwood – legjobb összetevőiből összegyúrt produkció egyre szélesebb rétegekhez jut el, ez azonban még mindig nem jelent megalkuvást a készítők részéről. Sőt mintha mind többen vágynának arra a szokatlan dramaturgiai szerkezetre, amelyben bármely szereplő meghalhat bármelyik pillanatban. Pontosabban: talán nem bármelyik pillanatban, hanem az adott év utolsó részeiben.
Az ötödik évad dinamikája mélyíti el a legnagyobb mértékben a korábban kialakított rendet: az egyes epizódok egyre izgalmasabbak, ahogy a végéhez közeledünk. Ezzel nem is lenne baj, csakhogy fordítva éli meg a néző: az elején kissé unalmas, vontatott, elnyújtott az egész. A mindenkit felvonultató – és ezáltal hagyományosan a leggyengébb – nyitóepizód után ezúttal például egészen a hetedik részig kellett várni, hogy felpörögjenek az események. A köztes időben a karakterek ismét vándorolnak a képzelt világban, és itt sajnos nem az út a fontos, hanem a cél.
Talán először éltem meg, hogy egy szál a többihez képest érezhetően gyengébbre sikeredett. Az ötödik évad Dorne-ban játszódó részei borzasztóak voltak, pedig elvileg ez volt hivatott az akciót képviselni – persze kérdés, hogy mire számíthatunk az egykezű Jamie Lannistertől (Nikolaj Coster-Waldau). A klisé pedig annyira idegen ettől a sorozattól, hogy azonnal kiütközik, amikor valami átlagos, megszokott módon történik – és sajnos ez az egész szál klisés.
Szerencsére a többi kifogástalanul működik. A trónért harcolók egy-egy területen koncentrált hatalomhoz jutottak, és ezzel mindenki másképp birkózik meg. Havas Jon (Kit Harrington) kemény, határozott döntést hoz a biztonság fenntartása érdekében, amelyet még a katonái nem tetszése ellenére is keresztülvisz – négy évadon átívelő jellemfejlődése ezt a döntést készítette elő. A Bolton-ház az okkupált Derest agresszióval és félelemmel kényszeríti térdre, és úgy tűnik, ebben a világban ezek az illiberális értékek a leghatékonyabbak. Daenerys (Emilia Clarke) uralmát és a rabszolga-felszabadítás eredményeit egy terroristacsoport kérdőjelezi meg, ellenük a sárkányok anyja se találja a hatékony eszközt – a megoldást Tyrion (Peter Dinklage) hozhatja el. Cersei (Lena Headey) Királyvárban feléleszti a vallási fanatizmust céljai elérése érdekében, azzal viszont nem számol az anyakirálynő, hogy a Verebeket még ő sem tudja kordában tartani, miután egyszer már kiengedte a kalitkából.
A politikai-hatalmi játszmák számos párhuzamot vonnak napjaink világpolitikai jelenségeivel. Terroristacsoportok megerősödése a felszabadítás után? Afganisztán és Irak! A menekültek beengedését követő polgári engedetlenség? Európa és a szélsőjobb! A despota megdöntése után vallási fanatizmus? Arab tavasz és azt követő káosz! A Trónok harcában mindig a rossz forgatókönyv következik be – akárcsak a valóságban. Ebből is látszik, hogy a sorozat nemcsak annyiban megy szembe a hagyományos hollywoodi trendekkel, hogy a fontosabb karakterek bármikor meghalhatnak, hanem hogy itt sohasem a jó győz, hanem az erős. A nézők pedig falják a szomorú végkifejletet. Méltó tükör napjaink pesszimista világában a Trónok harca. Westeros olyan, mint a világ, amiben élünk: minden bizonytalan, és a korábban szentül hitt elvek és szabályok sorra megdőlnek.
Filmesztétikai értelemben pedig továbbra is a tévénél eggyel magasabb szintet képvisel a sorozat. Az ötödik évad megdöntött minden korábbi Emmy-rekordot: 12 díjat hozott el tavaly a gáláról. A záróepizódot 8.11 millióan nézték csak Észak-Amerikában, ami a széria történetének legjobbja. A színjáték pedig továbbra is kimagasló, bravúros alakításokat láthatunk elsősorban Peter Dinklage-től, Emilia Clarke-tól, Lena Headey-től és Stephen Dillane-től, akik a széria történetének talán legjobbját produkálták itt.
Látszik azonban, hogy fogy a szufla: egyre nehezebb meglepni és kiborítani a közönséget, mindenből több és nagyobb kell, pedig a költségvetés már 100 millió dollár közelébe ért. Ráadásul a sorozatok szerkezetéből fakadó dramaturgiai ismétlődést egyre többen megtanulták és megszokták már, közeledik az a pont, amikor ez a ritmus banálissá válik. Nem csoda, hogy egyre több készítő nyilatkozza, még legfeljebb két-három évad, és utána befejezik a történet. Kérdés, hogy vajon a lezárásban is tudnak-e olyan megrendítőt alkotni, ami később a többi sorozat számára is etalonként szolgál.
Az HBO saját gyártású sorozatának 6. évada 2016. április 25-étől látható. Az első rész regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO-n.
