Sorozat

Egy ismerősöm ismerőse – Truth Seekers

Simon Pegg és Nick Frost újra összeállt, hogy színészként és íróként kamatoztassák humorukat és tehetségüket. A Truth Seekers nemcsak szellemeket idéz meg, hanem korábbi filmjeik hangulatát is, de mindkettőt csak haloványan teszi.

Tudjátok, vannak azok a városi legendás sztorik, amik soha nem veletek, még csak nem is a barátotokkal, hanem egy ismerősötök ismerősével történtek meg. És lehetnének ezek a történetek bármilyen félelmetesek, tanulságosak, megdöbbentőek, valahogy mégis erejüket veszítik, hiszen nincs meg az az igazi kapcsolódási pont, ami átélhetővé teszi őket. Valami nagyon hasonló érzés uralja az Amazon Prime horror-vígjáték sorozatát, ahol a régi „ismerősünk”, Nick Frost visz minket végig megannyi horrorlegendán.

Gus Roberts (Frost) egy fásult hálózattelepítő, aki paranormális nyomozgatásaival próbál izgalmat csempészni öreg apósával (Malcolm McDowell) töltött, unalmas mindennapjaiba. Kis kalandjai egészen addig teljesen eredménytelenek, mígnem új társat kap maga mellé, egy megrögzött munkaváltogató srácot, Elton Johnt (Samson Kayo). Főnöke (Simon Pegg) ugyanis meg van róla győződve, hogy még sok olyan remek szakemberre van szükség, mint amilyen Gus, és valóban mind szakmailag, mind az újdonsült közös hobbijukat tekintve eredményesnek bizonyulnak. Ott is sikerül wi-fi kapcsolatot létesíteniük, ahol korábban senkinek, és nem mellesleg a Truth Seekers nevű YouTube-csatorna is egyre több feliratkozóval büszkélkedhet.

A két szaki egyre több izgalmas paranormális esetbe botlik, és egyre valószínűbbé válik, hogy ez több puszta véletlennél, egy sokkal nagyobb képet kell felderíteniük, mint azt hitték – és pont így működik maga a sorozat is. A harmadik részig akár még azt is hihetnénk, hogy minden 30 perces epizódra jut egy megoldandó rejtély, egyik-másik esetleg átnyúlik a következőbe is.

De csak az évad felénél válik világossá, hogy nem céltalanul bolyongunk a különböző misztériumok között, hanem határozottan tartunk is valahová.

A gond ezzel csak az, hogy nem biztos, hogy sok néző kivárja, amíg elkezd kirajzolódni a kép. Mert bár aranyos, majdhogynem gyerekbarát módon félelmetes történeteket kapunk, jellegzetesen brit humorral átszőve, de ahogy a horror, úgy a vígjáték szál is csak takaréklángon ég. A lassan kibontakozó történettel kombinálva kevés dolog marad, ami miatt kitartó nézővé válhatunk.

Az egyik ilyen lehet, ha valaki rajong a horrorfilmekért, betéve ismeri minden valamirevaló alkotását a műfajnak, ezért felismeri a legapróbb utalásokat (és örül is nekik), mert azokból van bőven. A másik, ha szívesen lát régről ismert színészeket újra brillírozni a képernyőn, mert ő Malcolm McDowell és (a későbbiekben felbukkanó) Kelly Macdonald játéka miatt tapsikolni fog.

Pedig ha sikerül a végére érni, egy meglepően komplex sztori áll össze a mindössze nyolcszor fél órás játékidőhöz képest. Főként meglepő ez a komplexitás, ha abból indulunk ki, hogy sokáig a látszat épp azt sugallja, hogy

a Truth Seekers világában semmit nem kell komolyan venni, semmi mögé nem kell nagy és félelmetes dolgokat látni.

Az egyes epizódok eseményei hiába használják az olyan klasszikus horrorelemeket, mint a kísértetházak vagy a túlvilágra átjutni képtelen, tárgyakban ragadt szellemek, valójában a legkevésbé sem tűnnek félelmetesnek, sokkal inkább egy bohókás, alternatív valóságnak. A szereplőink is csak inkább amatőr lelkesedéssel próbálják felfedezni ezeket, még a legijesztőbb helyzetekben is megőrizve barátságos, mosolygós mivoltukat.

Aki tehát egy ijesztő horrorsorozatra számít, csalódni fog, éppúgy, mint az, akik a Pegg-Frost párostól megszokott harsányan nevetős szatírát vár… bár utóbbi még inkább kapja meg a jutalmát. Nem rossz időtöltés a Truth Seekers, csak épp pont annyira hiteles és emlékezetes, mint bármelyik halloweeni rémtörténet, ami egy ismerősünk ismerősével történt… állítólag.

A sorozat valamennyi epizódja elérhető az Amazon Prime Video kínálatában.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com