Sorozat

A büdös életbe nem feledjük – Tudom, mit tettél tavaly nyáron

Újra itt van a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, ami tökéletes bizonyítéka, hogy gyilkosénál már csak a hollywoodi producerek memóriája jobb.

A kilencvenes években tomboló tinihorror láz hívta életre a zsáner egyik baljós emlékű darabját, ami aztán majd tíz év alatt trilógiává szenvedte önmagát. De a filmrajongók valószínűleg csak azért emlékeznek arra a bizonyos nyárra, mert az első rész felvonultatta a korszak lényegében összes tinikedvenc színészét és színésznőjét, Sarah Michelle Gellartól kezdve Freddie Prinze Jr.-on át Jennifer Love Hewittig. A film minden más téren csak a konzummozik sorát gyarapította,

pont ezért nem tudott a halászruhás főgonosz a horrorpanteon ikonjai közé kerülni.

Bár reneszánsznak talán nem lehetne nevezni, de a sorozatok világában újra divatba jött a tinihorror, újra divatba jött a slasher. Mostanra pedig már jó pár klasszikus horrormozi is megkapta a maga sorozatverzióját (Sikoly, Chucky stb.). Ráadásul a Lois Duncan azonos című regénye nyomán adaptált Tudom, mit tettél tavaly nyáron szüzséje még az olyan tinédzser központú sorozatsikerekkel is társítható, mint A pletykafészek, a Hazug csajok társasága vagy a Riverdale. A sort még hosszan lehetne folytatni a streaming oldalakat vagy a tévécsatornák kínálatát ellepő produkciókkal, ahol a képlet nagyjából mindig ugyanaz: tinik, titkok, bűn és bűnhődés.

Ahogy az eredeti, úgy az Amazon új feldolgozásának története sem váltja meg a világot. Az alaptörténet, azaz az ominózus baleset – amire még egy év múltán is emlékezni érdemes – felvázolása lényegében kitölti a teljes első részt, igaz, ezúttal világsztárok nélkül. Itt ismerjük meg az egypetéjű ikerpárt (Madison Iseman), akik ugyan kiköpött másai egymásnak, természetben nem is lehetnének ellentétesebbek. Allison nem túl jó tanuló, nem túl népszerű és nem tudja feldolgozni édesanyja öngyilkosságát. Lennon ellenben mindenben jobb testvérénél, ráadásul ő apuci kedvence. A két lány – miközben felvonulnak a barátaik és szerelmeik is –, a ballagási partin kap össze egy fiú miatt, akibe Allison rég szerelmes, Lennon pedig lefekszik vele.

A rövidke csetepaté azzal végződik, hogy az egyikük elrohan, a másik pedig kocsiba vágja magát, hogy hazamenjen. Ám a haverok bevágódnak mellé és ezzel el is érkezünk a végzetes pillanat küszöbére, melynek tetőpontján véletlenül elütnek egy lányt – az ikerpár másik tagját. Ettől a pillanattól kezdve aztán nem csak a pokol, hanem a forgatókönyvírók fantáziája is elszabadul. Elsősorban azért, hogy újabb és újabb csavarokkal döbbentsék meg a nézőt és tartsák fenn a figyelmet, másodsorban azért,

hogy némi létjogosultságot adjanak az újabb változatnak.

Előbbi próbálkozás csak mérsékelt sikerrel zárult, bár az is igaz, hogy a töméntelen fordulat miatt legalább kiszámíthatósággal nem vádolható a sorozat, ugyanakkor ezen dramaturgiai megoldások néha kifejezetten modorossá és hiteltelenné teszik a cselekményt. Utóbbi azonban, hogy a Tudom, mit tettél tavaly nyáron 2021-es kiadásához is tudjon szólni, már érdekesebb felvetésekhez vezetett, még ha a spanyol viaszt nem is találta fel.

Az első rész, ahogy már mondtam, lényegében egy az egyben egy buli története, amelyben az HBO sikere, az Eufória esztétikáját felhasználva rajzolódik ki az ezredforduló szülötteinek kallódása. Például Allisonék egyik barátnője szegény sorból származik, így gyógyszerekkel seftelve próbálja fenntartani Instagram-kompatibilis életét, de

lényegében minden szereplő háttértörténetében ott van valamilyen sokat tárgyalt témakör, ami egzisztenciális válságot okoz ennek a korosztálynak.

Ezek a frusztrációk, félelmek, elfojtások vagy szexuális szárnypróbálgatások aztán a későbbi epizódokba is átúsznak: a társadalmi osztályok közötti ellentétek ugyanúgy szerepet kapnak, mint a szexuális szabadság vagy a félelem, hogy elveszítjük egy szerettünket – vagy ami még rosszabb, önmagunkat. És még ha nem is ás igazán mélyre, ezen témák felemlegetése mindenképpen ad némi pluszt a sorozatnak, bár az így sem lesz sokkal több egy egyszer fogyasztható, üres októberi estéket kitöltő rémmesénél, ami belesétál a horror zsáner egyik legnagyobb hibájába: megijeszteni akar, nem félelmet kelteni.

A sorozat első négy része már nézhető az Amazon Prime-on, a további részek pedig heti rendszerességgel érkeznek majd.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés