Sorozat

Ha azt hiszed, Idris Elba mindenben remekel, itt a – Turn Up Charlie

Idris Elba kiöregedő, de továbbra is bulizós és felelőtlen DJ-ként próbál bébiszitterkedni a Netflix legújabb vígjáték-sorozatában. Bár már az előzetes sem ígért sok jót, a Turn Up Charlie egész 1. évada modoros és erőltetett lett, antipatikus karakterekkel és nulla jellemfejlődéssel. Évadkritika.

Idris Elba állítólag úgy harcolta ki, hogy vígjátékot készíthessen a Netflixnek: nem ez volt karrierjének legjobb döntése. A Turn Up Charlie-t elnézve teljesen érthető, miért komolyabb szerepekben láthattuk eddig az egyre nagyobb hírnévre szert tevő brit alkotót. Igaz, nem lenne fair a sorozat hibáit egyedül Elba nyakába varrni, azokat leginkább a forgatókönyvben kell keresni.

A sorozat alaptörténetének gyakorlatilag egy porcikája sem eredeti, de esküszöm, a 8 rész végeztével még a megszokott kliséket is visszasírtam. Van egy borzalmasan gazdag pár, akiknek karrierjük mellet egy percük sincs egyetlen lányukra, se egymásra. Aki így persze mindent megkap materiálisan, de érzelmileg nem. Ekkor jön a képbe a kiöregedő és lecsúszott apai barát lemezlovas, aki komoly pénzekért vállalja, hogy vigyáz a lányra, mert annak anyukája éppen a topon van DJ-ként.

Képzelhetnénk, hogyan is alakul innen a dolog: a lány kezdeti kiborulásait felváltja egy aranyos barátság, amelyből az idősebb férfi is sokat tanul. Mindebből tanulva pedig a szülők is meglátják hibáikat és visszatalálnak lányukhoz és egymáshoz. Lerágott csont a dolog, de jó színészi alakításokkal, vicces szituációkkal és szerethető karakterekkel simán el lehet adni – jogosan – egy ilyen sorozatot. A baj csak az, hogy ezekből a Turn Up Charlie minden szinten alulteljesít.

A legfájóbb probléma azonban az, hogy a karakterek ellenszenvesek és megkérdőjelezhető jelleműek.

Önmagában véve azonban még ez sem lenne tragédia, sőt. Ha a Netflix azt mondja, hogy itt van egy ilyen felállás, de mi a bájos, családbarát vígjáték helyett azt mutatjuk be, hogy a való életben hogyan is alakulnak ezek a kapcsolatok, akkor máris egy üde drámai színfoltról beszélhetnénk. De szar emberek komoly és mély drámázását erőltetett vígjátékköntösbe ültetni egyszerűen veszett fejsze nyele.

Kicsit az olyan francia vígjátékok hatását éreztem a sorozaton, amik humorosan próbálnak feldolgozni olyan megbotránkoztatóan szomorú helyzeteket, mint hogy két szülő azért pereskedik, hogy ne náluk kössenek ki a gyerekek. Csak ami az európai alkotásokban összejön, miszerint megtalálják az alkotók a vicces betéteket, és valami üzenettel ajándékozzák meg végül a nézőt, addig a Netflix a-ról eljuttatta á-ig a szereplőit. Mi pedig semmivel sem kedveljük jobban őket vagy tartjuk többre őket: ergo nem is kívánunk nekik semmi jót.

Az is egy megoldás lehetett volna a negatív karakterek felsorakoztatására, ha a sorozat kiemel legalább egy szereplőt. Elég jól adná magát az ártatlan és szerencsétlen kislány, aki csak a szülői szeretet- és figyeleméhség által vezérelve lépi túl a határvonalakat. Vagy lehetett volna ez a figura pont az Elba alakította lepukkant DJ, aki még hisz az eredeti, az analóg, a letűnt kor értékében és abban, hogy a kemény munka a pénz felett áll. Sajnos egyikről sincs szó: Gabrielle teljesen random módon hol normális, hol pedig felháborítóan szemét, míg Charlie megragadt a bulizok, iszok és drogozok szinten.

A legbosszantóbb pedig az egészben az, hogy a sorozat arcba tolósan próbálja mosni anyuka kezeit egy idő után, apukára pedig olyan bűnöket aggat, mint hogy az ki mert akadni, amikor 11 éves lányának először jön meg a menzesze egy óriáskerék tetején.

Teljes összhang nélkül, szájbarágósan és a nézőt idiótának nézve próbálják ránk erőltetni a karakterjegyeket, elfelejtve azt, hogy a tettek még a mozgóképes világban is erősebbek a szavaknál.

Az egyértelműen kínálkozó happy end variációkból pedig sikerült a legrosszabbat kiválasztani. Hiába a könnyedebb hangvétel, a sorozat lezárása tükörként mutat rá az egész évad hibáira. Attól még, mert pörög a zene, vakítanak és csillognak a színek a luxus közepén és érezzük, hogy könnyed hangvételben folynak az események, maga a történés már-már tragikus. Mindenkinek, kivéve a címszereplő Charlie-nak, aki talán az egész bagázs legkevésbé szimpatikus karaktere. Hol itt az igazság?

Persze mindezek ellenére nézhető a Turn Up Charlie, csak nem igazán érdemes a figyelemre. A sorozat legnagyobb erénye egyértelműen az Elba és a kislányt játszó Frankie Hervey dinamikája, a szereplők akcentusa és London. Bár se Elba se Hervey játéka nem kiemelkedő, sőt a lányon nagyon érződik, hogy csak egy gyerek, és sokszor nem jó emóciókat használ bizonyos jelenetekben, mégis kettejük barátsága a legértékesebb része a Turn Up Charlie-nak. Na meg az igazán kemény brit akcentus és szleng mesés repertoárja. London atipikus bája és színes forgataga szintén ad jobb pillanatokat, főleg amikor Camden bazárjait járják a szereplők és végre kiszakadnak a posh fényűzésből. Ennyi reality-check azonban kevés ahhoz, hogy ne érezzük erőltetettnek a helyszíneket és a képi világot.

Ha a főszereplők élén nem Idris Elba állna, a Turn Up Charlie meg sem közelítené a 7,2-es átlagot IMDb-n. És bár a történet valamilyen szinten lezárult, ugyanezen okból azt sem merem kijelenteni, hogy nem érkezik majd folytatás ehhez az Elba-haknizáshoz. Talán akkor végre elindul valami karakterfejlődés, és a humort és az öniróniát is jobban használja majd a show.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com