A Netflix anime-sorozata, a Tűzgyűrű univerzumban játszódó Senki földje (Pacific Rim: The Black) magasan felülmúlja a filmeket, színes és lelkes élményt kínál. Évadkritika.
Kellemes élmény ez a sorozat. Egyetlen epizódja is többet ad, mint a két mozifilm. Ez nem azt jelenti, hogy az anime csúcsteljesítményei között lenne a helye: erős átlagos csupán, ha a teljes kontextust nézzük, de a két borzalmas mozifilm után ez is melengeti az ember szívét.
A Tűzgyűrű: Senki földje a Guillermo del Toro által megalkotott Tűzgyűrű franchise-ba illeszkedik, a Netflixen fut, és amerikai-japán koprodukció; a gyártást a japán Polygon Pictures végezte. Meglepő módon Ausztráliában játszódik. A kontinenst elárasztották a kaijuk, csak néhány nagyváros nyújt menedéket, oda igyekszik eljutni és elveszett szüleit megkeresni egy testvérpár. A kamasz Hayley és Taylor öt éve tengődnek egy rejtett kis közösségben, amikor rátalálnak egy kiképző Jaegerre – azonban nemsokára megtapasztalják, hogy a gépezet nem csak számukra értékes, hanem a különböző elvadult embercsoportok számára is.
Ez egy felnőtt anime. Nem bánik kesztyűs kézzel sem a halállal, sem az érzelmekkel. Néhány pontján a Mad Maxet vagy a Fallout sorozatot idézi. És mégis: a szeretetre méltó testvérpár egyfajta szelídséget lop be a máskülönben a posztapokaliptikus felálláshoz illő, akciódús történetbe, különös módon puhává, emberközelivé varázsolva az élményt.
Rá is fér a franchise-ra a lélek.
A 2013-as Tűzgyűrű masszív csalódás volt: a film feleannyira sem sikerült jól, mint amennyire komolyan vette magát. Még ha az ember készült is arra, hogy átadja magát az óriásszörnyes-óriásrobotos párviadalok örömének és erővel megfeledkezzen az egész cucc debilitásáról – ami nagyon is lehetséges lelkiállapot, sőt egyenesen kívánatos az óriásszörnyes zsánerben –, akkor is képtelenség volt menekülni a pocsékul megírt és -rendezett emberi szálaktól. A folytatás semmivel sem volt nézhetőbb. De mivel a 2013-as filmet legalább még Guillermo del Toro rendezte, valamelyes kultusz megmaradt az egész jelenség körül – és az évek haladtával egyre látványosabbá vált nagy erénye is: miszerint ez egy önálló, eredeti sci-fi óriásprodukció, ami egyenesen a mozivászonra készült, nem holmi meglévő IP kibányászása.
Az anime már a franchise jeleit mutatja. De legalább alaposan fellendíti a Tűzgyűrű univerzum minőségét. Mennyire jó a Senki földje? Ennyire: akárhogy ki nem álltam a Pacific Rim világát eddig, az első The Black rész végére már a sorozat foglya voltam. „Azonnal végig akarom nézni az egészet” – gondoltam. Mert ahol a filmek idegesítően hősieskednek, ott a sorozat valódi pátoszt teremt; ahol a filmek eltakarják az akciót, ott a sorozat megmutatja; no, és az élőszereplős filmben oly erőltetettnek ható óriásrobotos-óriásszörnyes párviadalok? Az anime maga erre teremtetett!
Mégis, a Tűzgyűrű: Senki földje legnagyobb előnye a filmekkel szemben (minden produkciós minőségnél inkább) az az alapötlet, hogy
alulnézetből láthatjuk a kaiju-apokalipszist, nem pedig a tábornokok és világmegmentő pilóták madártávlatából.
A két, egymásnak megmaradt, árva testvér története sokkal inkább megragadja az ember érzéseit – és így fantáziáját is –, mint a bolygó elvileg elit pilótáinak szerencsétlenkedései. (Nem véletlen, hogy a 2013-as alapműnek is azok voltak a legjobb pillanatai, amelyek Rinko Kikuchi és nevelőapja/felettese egymásra találását mutatták be.)
A két testvér karakterében van egy adag tipikusan animés jellemfestés, de szerencsére visszafogottan használják ezt: Hayley, a húgocska néha kissé idegesítően szertelen, de korántsem az a bomlott káoszgép-tinilány, akit egyébként gyárthattak volna belőle; Taylor, a bátyja pedig valamelyest magán viseli ugyan a zárkózottan borongós kamasz hős tipikus vonásait, de távol áll a sok animében megszokott depressziós-tragikus fiatal férfi antihőstől. Általában a mellékszereplők is sokkal kiegyensúlyozottabb személyiségek, mint amilyenek a gyakori anime alaptípusok lenni szoktak. Egy Mei nevű szereplővel ugyan leereszkedtek a Classic Tsundere mélységeibe, de még ő is csak azok számára lehet bosszantó, akiknek már igazán elegük van az archetípus szelídebb változataiból is. (És igen, ő mondja azt is, hogy baka, mert anélkül nincs anime.)
A sorozatra máskülönben is jellemző a meggondolt, visszafogott írásstílus,
mármint annak tükrében, hogy hány tucat helyen számítanánk klasszik-animés megoldásokra ott, ahol a Senki földje egy józanabb utat választ. Igaz, az írók még ezzel együtt sem riadnak vissza az apokalipszis érzelmi horrorjaitól. Amit pedig a néhány helyen meglepően megjelenő okos humor ellentétez. Igen, a sorozat szeret szembefordulni az elvárásokkal.
A Senki földje csak egy téren nem emelkedik az átlag fölé: az animáció inkább hagyományos-funkcionális, semmint előremutató. A hátterek olykor textúrátlanok és kevés bennük a részlet – a kaijuk és a Jaegerek viszont kidolgozottak (látszik, hogy erre helyezték a látványtervezés súlypontját), a küzdelmeik pedig épp oly nagyszabásúak, mint a filmekben. A színeket pedig egyenesen ünnepelni érdemes: némelyik jelenetet a falra lehetne akasztani festménynek. A karakterdizájn ezeregy másik anime-sorozat bármelyikéből származhatna, beleértve a főszereplőket; viszont kedves apróság, hogy
az arckifejezések animációja kiválóra sikerült és a szintén remek hanggal együtt a rajzolt szereplők összességében jobb színészi játékot kínálnak, mint az élőszereplős filmek.
Míg a 2013-as filmből csak annyit élveztem, hogy pályafutásom egyik legrosszindulatúbb, leginkább odamondogatós cikkét írhattam meg belőle, addig a sorozat autentikus élmény volt. Örömömre szolgál, hogy a Netflix zöld utat adott a második évadnak is – ami egyébként szükséges is, mert az első évad hetedik része nem zár le semmit a sztoriból. A Tűzgyűrű: Senki földje nem válik kötelező anime-klasszikussá, de mindig is a jobbak egyike marad majd, köszönhetően a léleknek, ami belengi; és köszönhetően a nyugati franchise és a japán művészeti forma olyan izgalmas találkozásának, ami egyszerre emeli ki az anime túl megszokott megoldásai közül és kínál mégis utat az animéhez roppant jól illő univerzum kibontakozásához.
