Sorozat

Színes, szíves, óriásszörnyes – Tűzgyűrű: Senki földje

A Netflix anime-sorozata, a Tűzgyűrű univerzumban játszódó Senki földje (Pacific Rim: The Black) magasan felülmúlja a filmeket, színes és lelkes élményt kínál. Évadkritika.

Kellemes élmény ez a sorozat. Egyetlen epizódja is többet ad, mint a két mozifilm. Ez nem azt jelenti, hogy az anime csúcsteljesítményei között lenne a helye: erős átlagos csupán, ha a teljes kontextust nézzük, de a két borzalmas mozifilm után ez is melengeti az ember szívét.

A Tűzgyűrű: Senki földje a Guillermo del Toro által megalkotott Tűzgyűrű franchise-ba illeszkedik, a Netflixen fut, és amerikai-japán koprodukció; a gyártást a japán Polygon Pictures végezte. Meglepő módon Ausztráliában játszódik. A kontinenst elárasztották a kaijuk, csak néhány nagyváros nyújt menedéket, oda igyekszik eljutni és elveszett szüleit megkeresni egy testvérpár. A kamasz Hayley és Taylor öt éve tengődnek egy rejtett kis közösségben, amikor rátalálnak egy kiképző Jaegerre – azonban nemsokára megtapasztalják, hogy a gépezet nem csak számukra értékes, hanem a különböző elvadult embercsoportok számára is.

Ez egy felnőtt anime. Nem bánik kesztyűs kézzel sem a halállal, sem az érzelmekkel. Néhány pontján a Mad Maxet vagy a Fallout sorozatot idézi. És mégis: a szeretetre méltó testvérpár egyfajta szelídséget lop be a máskülönben a posztapokaliptikus felálláshoz illő, akciódús történetbe, különös módon puhává, emberközelivé varázsolva az élményt.

Rá is fér a franchise-ra a lélek.

A 2013-as Tűzgyűrű masszív csalódás volt: a film feleannyira sem sikerült jól, mint amennyire komolyan vette magát. Még ha az ember készült is arra, hogy átadja magát az óriásszörnyes-óriásrobotos párviadalok örömének és erővel megfeledkezzen az egész cucc debilitásáról – ami nagyon is lehetséges lelkiállapot, sőt egyenesen kívánatos az óriásszörnyes zsánerben –, akkor is képtelenség volt menekülni a pocsékul megírt és -rendezett emberi szálaktól. A folytatás semmivel sem volt nézhetőbb. De mivel a 2013-as filmet legalább még Guillermo del Toro rendezte, valamelyes kultusz megmaradt az egész jelenség körül – és az évek haladtával egyre látványosabbá vált nagy erénye is: miszerint ez egy önálló, eredeti sci-fi óriásprodukció, ami egyenesen a mozivászonra készült, nem holmi meglévő IP kibányászása.

Az anime már a franchise jeleit mutatja. De legalább alaposan fellendíti a Tűzgyűrű univerzum minőségét. Mennyire jó a Senki földje? Ennyire: akárhogy ki nem álltam a Pacific Rim világát eddig, az első The Black rész végére már a sorozat foglya voltam. „Azonnal végig akarom nézni az egészet” – gondoltam. Mert ahol a filmek idegesítően hősieskednek, ott a sorozat valódi pátoszt teremt; ahol a filmek eltakarják az akciót, ott a sorozat megmutatja; no, és az élőszereplős filmben oly erőltetettnek ható óriásrobotos-óriásszörnyes párviadalok? Az anime maga erre teremtetett!

Mégis, a Tűzgyűrű: Senki földje legnagyobb előnye a filmekkel szemben (minden produkciós minőségnél inkább) az az alapötlet, hogy

alulnézetből láthatjuk a kaiju-apokalipszist, nem pedig a tábornokok és világmegmentő pilóták madártávlatából.

A két, egymásnak megmaradt, árva testvér története sokkal inkább megragadja az ember érzéseit – és így fantáziáját is –, mint a bolygó elvileg elit pilótáinak szerencsétlenkedései. (Nem véletlen, hogy a 2013-as alapműnek is azok voltak a legjobb pillanatai, amelyek Rinko Kikuchi és nevelőapja/felettese egymásra találását mutatták be.)

A két testvér karakterében van egy adag tipikusan animés jellemfestés, de szerencsére visszafogottan használják ezt: Hayley, a húgocska néha kissé idegesítően szertelen, de korántsem az a bomlott káoszgép-tinilány, akit egyébként gyárthattak volna belőle; Taylor, a bátyja pedig valamelyest magán viseli ugyan a zárkózottan borongós kamasz hős tipikus vonásait, de távol áll a sok animében megszokott depressziós-tragikus fiatal férfi antihőstől. Általában a mellékszereplők is sokkal kiegyensúlyozottabb személyiségek, mint amilyenek a gyakori anime alaptípusok lenni szoktak. Egy Mei nevű szereplővel ugyan leereszkedtek a Classic Tsundere mélységeibe, de még ő is csak azok számára lehet bosszantó, akiknek már igazán elegük van az archetípus szelídebb változataiból is. (És igen, ő mondja azt is, hogy baka, mert anélkül nincs anime.)

A sorozatra máskülönben is jellemző a meggondolt, visszafogott írásstílus,

mármint annak tükrében, hogy hány tucat helyen számítanánk klasszik-animés megoldásokra ott, ahol a Senki földje egy józanabb utat választ. Igaz, az írók még ezzel együtt sem riadnak vissza az apokalipszis érzelmi horrorjaitól. Amit pedig a néhány helyen meglepően megjelenő okos humor ellentétez. Igen, a sorozat szeret szembefordulni az elvárásokkal.

A Senki földje csak egy téren nem emelkedik az átlag fölé: az animáció inkább hagyományos-funkcionális, semmint előremutató. A hátterek olykor textúrátlanok és kevés bennük a részlet – a kaijuk és a Jaegerek viszont kidolgozottak (látszik, hogy erre helyezték a látványtervezés súlypontját), a küzdelmeik pedig épp oly nagyszabásúak, mint a filmekben. A színeket pedig egyenesen ünnepelni érdemes: némelyik jelenetet a falra lehetne akasztani festménynek. A karakterdizájn ezeregy másik anime-sorozat bármelyikéből származhatna, beleértve a főszereplőket; viszont kedves apróság, hogy

az arckifejezések animációja kiválóra sikerült és a szintén remek hanggal együtt a rajzolt szereplők összességében jobb színészi játékot kínálnak, mint az élőszereplős filmek.

Míg a 2013-as filmből csak annyit élveztem, hogy pályafutásom egyik legrosszindulatúbb, leginkább odamondogatós cikkét írhattam meg belőle, addig a sorozat autentikus élmény volt. Örömömre szolgál, hogy a Netflix zöld utat adott a második évadnak is – ami egyébként szükséges is, mert az első évad hetedik része nem zár le semmit a sztoriból. A Tűzgyűrű: Senki földje nem válik kötelező anime-klasszikussá, de mindig is a jobbak egyike marad majd, köszönhetően a léleknek, ami belengi; és köszönhetően a nyugati franchise és a japán művészeti forma olyan izgalmas találkozásának, ami egyszerre emeli ki az anime túl megszokott megoldásai közül és kínál mégis utat az animéhez roppant jól illő univerzum kibontakozásához.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés