A Rick and Morty a vígjáték új szintje egy új generáció számára: űr-őrület, fekete komédia millió (ön)reflexív réteggé gyúrva.
A Rick and Morty úgy viszonyul a Futuramához, ahogy a Family Guy A Simpson családhoz: az aranyos (és már eleve szatirikus) ötletet fekete komédiává torzítja. Akár szelídebb társa, a Rick and Morty is egy fantáziadús sci-fi univerzumban játszódik, és megtölti azt varázslatos, archaikus sci-fi toposzokkal (színes csápos lények, repülő csészealjak), népszerű tudományos elméletekkel (párhuzamos valóságok, időutazás), popkulturális utalásokkal (The Purge, nomeg szegény Plútó „bolygó” sorsa), és aztán rászabadïtja az egész mindenségre az őrületet.
Rick, a címszereplő nagyapa egy részeg elmebeteg: egy zseniális tudós, aki rutinszerűen utazik el idegen bolygókra és hányja össze őket – és közben magával cipeli Morty-t, szerencsétlen (és butácska és esetlen és jólelkű) unokáját. Nyomukban az özönvíz! Mivel Rick hozzáállása a világhoz meg annak lakóihoz a „le van szarva” attitűd, Morty pedig a legcsetlő-botlóbb tizennégy éves fiú az Univerzum történetében, kettőjük – nomeg Rick fegyverként is állandóan felhasználható találmányainak – kombinációja bőven eléri a kritikus tömeget mindenféle lokális világvégékhez.
A sorozat a fulladásig meta. Eleve a populáris sablonokra adott reflexiókra épül (azaz fogja a népszerű sci-fi elemeket és jól kigúnyolja őket), de aztán még reflektál a saját eseményeire is, és aztán kiröhögi és kiröhögteti veled ezeket a reflexiókat. Az idáig utolsó meta-meta-metakommentárokat egy Poopy Butthole nevű pszeudo-imaginárius karakter adta, akit azért lőttek hasba öt epizóddal előtte, mert azt képzelték róla – a nézővel együtt –, hogy csak képzelik. Agyad eldobod.
A csavaros komédiára egyre nagyobb igény van. Egyrészt az átlagos néző – ahogy múlnak a generációk – egyre magasabb intelligenciaszinttel rendelkezik (ez a Flynn-hatás: az 1930-as évektől máig folyamatosan felfelé kell módosítani az IQ-tesztek százas átlagának követelményeit; egy mai átlagos intelligenciájú ember igen magas pontszámot érne el a fél évszázaddal ezelőtti teszteken). Másrészt egyre bonyolultabb és rétegzettebb tartalmakhoz szoktunk hozzá, lassan, ahogy a felgyülemlő toposzok egymásra épültek a tévés és mozis kultúrában. A három Stooge csetlés-botlását (a „slapstick humort”) a társadalom nagy része még élvezte a század közepi Amerikában, de a róluk mintázott figurák a Futurama univerzumában már csak azért vannak jelen, hogy komikumuk primitívségéhez mérni lehessen a többi vicc kifinomultságát – és Walt, Larry és Igner retró-komikus triója még így is kínos a mai néző számára.
Szóval az a generáció, amelyiknek a gyerekkorát a South Park és A Simpson család jelemtette, az ennél egyszerűbb humorra már nem fogékony. A Rick and Morty az új szint.
A sorozat a második évaddal zárult idén ősszel anyacsatornáján, a Comedy Central Adult Swim című programjában, és majd valamikor – Poopy Butthole szerint egy-másfél év múlva – folytatódik, ami nem is árt, mert az utolsó rész akkora cliffhangerrel végződött, hogy a fal adja a másikat. Addig is bármennyiszer újranézhető a sorozat: annyi a rétege és annyi a részlete, hogy Einstein legyen a talpán, aki átlátja.
Ámbár persze Einstein maga még nem lehetett szokva ilyen összetettségű – szociális kommentárt, popkulturális utalásokat, műfaji toposzokat felvonultató és mindezek többszintű kommentárjára épülően önreflexív – kulturális jelenségekhez. A Rick and Mortyhoz még Einstein is kevés lenne.
