Interjú Sorozat

Új magyar sorozat októbertől

A forgatás és az utómunkák befejezése után elkészült a magyar HBO új, saját gyártású szériája, a Terápia. A 40 részes magyar drámasorozat 2012 októberétől, nyolc héten keresztül, hétköznaponként látható a csatornán.

A Terápia egy izraeli sorozat (Be Tipul) magyar adaptációja. A széria már szinte az egész világon hatalmas sikert aratott: az Israeli Academy Awards minden díját megnyerte, amerikai változata (In Treatment) pedig Emmy- és Golden Globe-díjat is kapott. A közép-európai – román, cseh és lengyel – adaptációk után a magyar verzió, Terápia címmel, 2012 októberétől látható az HBO-n.

A Terápia a pszichoterápia eddig rejtett világát mutatja meg. A történet középpontjában az ötvenes sármos pszichológus, András (Mácsai Pál) és öt páciense áll. A széria különlegessége, hogy a történet jellegéből adódóan a jelenetek többsége egy szobában, egy kanapén és egy fotelben ülve játszódik, ahol a színészek arcjátéka, az apró rezzenések, az egymásra figyelés koncentrációja közvetíti és kelti életre az emberi drámákat. A sorozat azonban jóval többet mutat „egyszerű” lelki történéseknél, a terápia során hétről hétre újabb és újabb titkok kerülnek felszínre a terapeuta és a páciensek múltjából egyaránt – Mácsai Pál szavaival élve a sorozatot krimiszerű izgalmak és dramatikus epizódok jellemzik.

A Terápia szereplői

Hétfőn András régi páciense, Laura (Marozsán Erika) érkezik a rendelőbe, és bevallja terapeutájának, hogy erős vonzalmat érez iránta. Kapcsolódó videók itt.

Kedden egy igazi nagymenő üzletember, Máté (Nagy Ervin) keresi fel Andrást, akiben kétely támad, hogy vajon felelős-e a gazdasági válság miatt kirúgott beosztottja tettéért. (Video.)

Szerdán a 16 éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) jön terápiára: mindkét karja gipszben, kerékpáros baleset érte, és a biztosító pszichológusi szakvéleményt kér, hogy nem volt-e öngyilkossági szándék a háttérben. (Video.)

Csütörtökön egy pár, Petra és Tamás (Szamosi Zsófia, Nagy Zsolt) keresi a választ élete talán legnehezebb kérdésére. A munkájában sikeres nő második terhessége ugyanis váratlan helyzet elé állítja az állandó harcban álló házaspárt. (Video.)

Pénteken András felkeresi tíz éve nem látott mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter), és hamar kiderül, hogy a látszólag sikeres és boldog kétgyerekes családapát belső bizonytalanságok gyötrik, és a házassága (Für Anikó) is válságba jutott. (Video itt.)

Interjú a Terápia rendezőivel, Enyedi Ildikóval és Gigor Attilával (HBO)

Sokan talán csodálkoztak, hogy az egyik legegyedibb és leginkább autonóm filmkészítő, Enyedi Ildikó elvállalt egy kvázi „alkalmazott művészeti” munkát, egy licencsorozat megrendezését. Voltak aggodalmai?

Enyedi Ildikó: Nagyon örülök, hogy először nem tudtam, mit jelent ez esetben a „licenc”. Mire kiderült, milyen keretek közt kell dolgoznom, addigra annyira megtetszett, hogy eszemben sem volt nemet mondani.

A vizuális megjelenítésben is adottak voltak a keretek?

Gigor Attila: Rég rossz, ha az alkotók kilátszanak a képek mögül. Itt csak a színészi munka kerülhetett előtérbe. Az izraeli „alapanyag” annyira jó, hogy úgy éreztem magam, mintha Puskással fociznék egy csapatban, és csak arra kéne ügyelnem, hogy ne legyek útban.

Ha megpróbálok filmrendezői fejjel gondolkodni, kevés fantáziát látnék egy olyan forgatókönyvben, amelyben szinte semmi „akció” nem történik, a történetet az arcok „beszélik el”. Honnan lehetett tudni, hogy néhány jó színész elvisz egy sorozatot?

Enyedi Ildikó: Az ország vezető színészei szerepelnek ebben a sorozatban – nem celebek, hanem csupa igazi nagyvad. A tévé képernyője előtt ülő nézőben a színészek arca ugyanúgy kelti életre a történéseket, mint amikor a mese a gyerek képzeletében belső képpé válik.

Hogyan lehetett két rendezőnek egymás közt megosztani az egymásba fonódó cselekmény vezetését?

Gigor Attila: Ez viszonylag egyszerű volt: az egyes szálak logikája mentén a három összetartozó történetet Ildikó forgatta, a másik kettőt én.

A Terápiáról beszélve többen is – túllépve a „szórakoztatva elgondolkodtató mozgókép” dicséretén – a mai magyar társadalomban „népnevelő” funkciót is tulajdonítanak neki. Egyetértenek ezzel?

EI: Igen. Nem kórképekkel ismerkedünk meg, hanem nehéz élethelyzetben lévő emberekkel, akik tanácstalanok, mert semmilyen felkészítést nem kaptak, hogy hogyan kell ilyen problémákat intelligensen kezelni.

GA: Már az is nagy eredmény, ha azt meg tudjuk értetni a magyar társadalommal, hogy az önvizsgálat megkerülhetetlen, és a pszichológus nem azért van, hogy felírja a nyugtatót (nem is teheti), hanem a hajdani Meerster, a Bölcs szerepét tölti be, aki segít a szembenézésben.

Azt mondta korábban egy nyilatkozatában, hogy nem szereti a sorozatokat. Megváltozott a véleménye?

GA: Ez félreértés volt. Nincs türelmem azokhoz a sorozatokhoz, amelyeken látszik az erőlködés, hogy kitöltsék valahogyan a műsoridőt, és a dramaturgiát alárendelik más szempontoknak. A Terápia nem ilyen.

EI: Az angol, a francia vagy az orosz polgári nagyregényt sorozatokból ismerte meg a világ. Az, hogy egy történetet milyen módon mesélnek el, nem határozza meg a minőséget.

Tehát át kellene írni az agyunkban, amit a popularitásról és a művészetről gondolunk?

GA: Amikor a rendező szakra jártam, sokszor beleszaladtam már abba a vitába, hogy „a képregény színvonaltalan”, a sci-fi „csak akkor lehet jó, ha Tarkovszkij rendezi” – ezek tévedések. A sorozat már ezen a vitán is túl van, rég bizonyította – többek közt az HBO-nak is köszönhetően –, hogy ilyen mennyiségű történetet nem lehet más műfajban elmesélni, csak így: két ember beszélget, és néha elnéznek valamerre.

A Terápia 2012 októberétől látható az HBO-n.

További információ a sorozatról itt található.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com