Sorozat

Új sorozatok a Story csatornákon

Január 16-tól a Story4-en a McLeod lányai, a Farank Riva és A farm, ahol élünk című sorozatok indulnak, a Story5-ön pedig a Hetedik Mennyország, A végzet hatalma és a Dallas lesz látható. Emellett megduplázódik a Story5 háztartásszáma.

Januártól jelentősen bővül a STORY5 lefedettsége, hiszen az eddigi 800 ezer háztartás mellett további 900 ezer otthonba jut majd el a hölgyeknek szóló, romantikus sorozatokat sugárzó csatorna kínálata. A Magyar Telekom már az idei indulástól az alapcsomagban terjeszti a csatornát, s a Vidanet, a PR Telekom, valamint a Tarr rendszerein is a kezdetektől elérhető a STORY5.

2012 januárjától, a két vállalat megállapodásának köszönhetően, a Digi alapcsomagos kínálatának is része lesz a STORY5. Emellett a Hello HD, valamint további 100 ezer háztartást képviselő kábelszolgáltató is úgy döntött, hogy a Sanoma Digital Media női profilú adójával bővíti csatornakiosztását.

„A STORY5 legalább olyan dinamikus növekedést tudhat magáénak, mint a STORY4, hiszen alig több, mint egy év alatt sikerült megközelítenünk a kétmilliós háztartásszámot. Úgy gondolom, ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a nehéz gazdasági környezetben egy olyan terméket hoztunk létre, amely népszerű sorozatokat és saját gyártású műsorokat kínál kedvező áron” – nyilatkozta Salamon József, a Sanoma Digital Media terjesztési képviselője.

Címkék

Sajtoklub.tv

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com