Sorozat

Ez a világ se nem szép, se nem új, csak amerikai – Utopia

Mindössze hét év különbséggel napvilágot látott a brit Utopia amerikai változata. A kérdést, hogy van-e értelme új köntösbe bújtatva bemutatni egy kultsorozatot, sajnos sokkal könnyebb megválaszolni, mint szerettük volna. A kritika a sorozat első három része alapján készült.

2013-ban egy, a szinte semmiből érkező brit sorozat egy csapásra hódította meg a nézők és a kritikusok szívét. Az Utopia még az Emmy-díj ellenére sem élte meg a harmadik évadot, a fordulatokkal teli történet lezárás nélkül, a közönség pedig hoppon maradt.

Nem is csoda, hogy ezek után szinte azonnal felmerült az amerikai remake megosztó gondolata, ami sokáig csupán azért nem tűnt teljesen feleslegesnek, mert David Fincher vetett rá szemet. A rendező az HBO-val karöltve látott neki a sorozat előkészítésének, és azt a Gillian Flynnt kérte fel az írásra, akinek a bestseller regényéből közösen készítették el a Holtodiglant. Miután az HBO lefújta a produkciót, Flynn már nem akarta elengedni az Utopia-projektet, így végül az Amazon Prime-hoz vitte a szériát, hogy idén szeptemberben immár showrunnerként mutassa be a rajongók által igencsak várt újragondolást.

A két sztori első pillantásra alig valamiben különbözik egymástól:

négy képregényrajongó barát, akik csupán az internetről ismerik egymást végre személyesen találkoznak egy rendezvényen, ahol megpróbálják megvenni az eddig ismeretlen Utopia képregény egyetlen példányát. A kézirat korábbi része, a Dystopia mindannyiukat megszállottá tette. Meggyőződésük, hogy az írója ebben jósolta meg a világot sújtó katasztrófákat, főként halálos vírusok elterjedését, és abban is biztosak, hogy a folytatás ugyanezt teszi majd.

Hirtelen viszont menekülni kényszerülnek, mivel az összes ajánlattévőt brutálisan meggyilkolja két furcsa idegen. Kivéve őket, valamint ötödik barátjukat, aki elképzeléseikkel szemben nem egy felnőtt férfi, hanem egy problémás hátterű, tizenéves kisfiú, Grant (Javon ‘Wanna’ Walton), akinek sikerül meglógnia a művel. A négy rajongónak egy titokzatos nő (Sasha Lane) siet a segítségére, aki a képregény főhősnőjeként, az apját kereső Jessica Hyde-ként mutatkozik be nekik.

A már kezdetektől rejtélyekkel teli történet még tovább bonyolódik, mikor a második epizódtól kezdve megismerjük Dr. Kevin Christie-t (John Cusack), a sikeres üzletembert, aki új húsmentes húskészítményeivel próbálja jobbá tenni a világot, és akit egy új, gyermekek halálát okozó vírus (akaratlan) elterjesztésével vádolnak meg. Természetesen a két szál idővel összefonódik, de a spoiler elkerülése érdekében a mikéntről már jobb, ha ennek a cikknek a keretein belül nem beszélünk.

Hét évvel ezelőtt az Utopia története sokkal kevésbé tűnt realisztikusnak, mint napjainkban.

Globális pandémia, nem csak a „kockák” körében terjedő képregényőrület, hihetetlennél hihetetlenebb, a neten életre kelő összeesküvés-elméletek: a brit szériában ezek egy – ugyan elképzelhető, de – valószínűtlen világképnek tűntek, ma sokkal inkább a valóság realisztikus megjelenítésének. Míg Dennis Kelly Utopiája épp a stilizált szürrealizmusa miatt tudott hódítani, Flynn Utopiája bárhogy is próbálkozik, egyik tekintetben sem tud elszakadni a hétköznapiságtól.

A brit sorozat erejét épp a hipnotikus atmoszféra adta, amit a rideg, kiüresedett terekről készült gyönyörű, ám szorongató felvételekkel, a karakterek akár pár mondattal történő, mégis emlékezetes jellemzésével, a remek színészekkel és a mindehhez társuló, futurisztikus, minimalista hatást keltő zenével teremtettek meg. Annak a sorozatnak minden egyes eleme azt az érzetet keltette, hogy a világ, amiben az események zajlanak, a lehető legtávolabb áll a mindenki által vágyott és üldözött utópiától. Hogy mit sikerült mindebből átemelnie az amerikai alkotóknak? Jóformán semmit.

Flynn saját bevallása szerint mindössze két mondatot vett át az eredeti forgatókönyvekből, minden mást ő írt meg, pusztán az emlékeire hagyatkozva és kibővítve azokat a saját gondolataival és elképzeléseivel. Azt leszámítva, hogy ezek szerint megdöbbentően jó memóriája lehet, ez több ponton is problémás. Valóban rengeteg új elem, sőt új történetszálak és karakterek (például a központi figurának számító Christie) is felbukkannak, ám

pont abból vesz el, amire szükség lenne, és azt őrzi meg, amit nem feltétlenül szükséges.

A bérgyilkos Arby karaktere korábban azért tudott egyetlen pillanat alatt a sorozat emblematikus figurájává válni, mert alkotója patikamérlegen adagolt minden vele kapcsolatos információt, és tökéletes érzékkel tette félelmetessé az egyetlen, állandóan hajtogatott mondatával. Az új Arby (Christopher Denham) szókincse és egyéb jellemzőinek készlete is kibővült, de ez nem hozzáadott, hanem elvett: csak egy kegyetlen, érzéketlen gyilkosnak tűnik, aki csak azért titokzatos, mert egy ideig nem tudunk semmit a motivációjáról.

A 2013-as verzióban a szereplők egy kiüresedett, rideg világban mozogtak, ahol a képek minden egyes eleme a magányt és az elhagyatottságot erősítette, a remake viszont zsúfolt, nyüzsgő terekben játszódik, ahol jóformán érthetetlen, miért maradnak ennyire magukra szereplőink. Mindezt még tovább erősíti a szaturált felvételek lecserélése

egy teljesen hagyományos, profizmusa ellenére is unalmasan hétköznapi színvilágra és kamerakezelésre.

De valami nagyon hasonló történik még a zenével is. Tapia de Veer (aki egyébként az épp futó HBO-s sorozat, A harmadik nap zenéjét is jegyzi) hipnotikus erejű dallamai helyenként kísérteties hasonlósággal csendülnek fel Jeff Russo szerzeményében, csak épp erejüket veszítik, mert az új sorozat környezetében egyáltalán nem találják a helyüket.

Ha valaki anélkül lát neki az Amazon produkciójának, hogy akár csak egy részt is látott volna az eredetiből, akár még érdekesnek is találhatja az Utopiát, de nem valószínű, hogy eljut az évad végéig. A karakterek még három rész után is érdektelenek, az események egyszerre nagyon lassúak és kapkodók, a néző nem kap elég izgalmat és kapaszkodót ahhoz, hogy kialakuljon az érdeklődése a folytatás iránt vagy épp a kötődése a szereplőkhöz.

Az egyetlen, amivel biztosan mély nyomot hagy közönségében, az a 2020-as év eseményeivel való hasonlóság, ám arra maga a széria hívja fel minden egyes epizód elején a figyelmet, hogy ez pusztán a véletlen műve, itt tényleg csak a szerencsés időzítés miatt van párhuzam a filmbéli és a valós pandémia között.

Mindazok viszont, akik az eredeti széria rajongóiként várták az új verziót, valószínűleg csalódni fognak.

Flynn kezében ott volt a lehetőség, hogy úgy vigyen új életet a történetbe, hogy azzal bizonyítsa, van létjogosultsága az efféle átdolgozásoknak, de elszalasztotta. Még a rengeteg módosítás ellenére is csak egy izzadságszagú koppintást kaptunk.

Avatar

Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. nardaidorina@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya