Sorozat

A semlegesség nem emel szobrot, de nem is öl meg – Vaják (3. évad)

Henry Cavill Vaják karakterének fentebbi hipotezise többértelmű. Ha naiv lennék, akkor például úgy is érthetném, hogy ezzel nyugtatja a színészcsere miatt duzzogó rajongókat, mondván Liam Hemsworth is jó lesz majd Geraltként. De mivel a racionalitást választottam, nem véletlenül adtam cikkem címéül a gondolatot, mely mintegy minősítése is a Netflix fantasy-jének; nem rossz, de a jó nem ilyen. Félévad-kritika.

Ha kínosabban akartam volna frappánsnak tűnni, a Keresd a nőt! címet is adhattam volna, hiszen valójában csakis erről szól a Vaják harmadik évadának első felvonása – mindenki Ciri (Freya Allan) után koslat. 

A népirtásokat túlélő tündéket vezető Francesca (Mecia Simson) továbbra is népe megmentőjét látja a tündesarjban, Redánia királya, Vizimir (Ed Birch) pedig uradalma megerősítését Cintra örökösében. A második évad végén bemutatkozó Emhyr császárnak (Bart Edwards) minden bizonnyal a nyers atyai szereteten kívül más céljai is vannak lányával. A legközvetlenebb problémát azonban a titokzatos urát szolgáló Rience nevű (Chris Fulton) tűzmágus jelenti, akinek feltett szándéka végezni Geralt és Yennefer (Anya Chalotra) védencével. Nem csoda hát, hogy a főszereplő trió számára a világ háta mögötti falvak sem nyújtanak menedéket. Növelve esélyeiket, különválnak, s míg Geralt Rience után nyomoz, addig Yen és Ciri az aretuzai varázslótestvériség körében keresnek menedéket. Időt mindössze azzal nyernek, hogy az ellenlábas erők várfalait belülről rohasztja ármány és intrika. 

Gyorsan szögezzük le, mi az, ami kétségtelenül jó ebben az ismét kissé katyvaszosra sikeredett történetben; a frontemberek közti kémia. Egy hangulatos, bár meglepően ritmustalanul vágott, bő húszperces magánéleti szekvenciával nyit az új évad, amelyben minimálisra szorítják az erőszakot és kizárólag a kapcsolatépítést szolgálja. Elcseszett egy mozaikcsalád Geraltéké, menekülés közben szépen-lassan foltozzák egymás iránti szeretetükön ütött lékeket. A bizalmi rekonstrukció és az egymás érzelmi dimenziójához való közeledés eredményeképpen Ciri egyre több szerepet kap mind a varázslattal, mind pedig a karddal vívott harcok során. 

A Vaják egyre kevésbé A mandalórit idéző kolonccipelés, mint egy Ciri-centrikus coming-of-age kaland.

Jól is áll minden olyan képsorban, ahol a családállítás élvezi a fókuszt, de tetemes mértékben visszaveti a háttérben mufurc vénemberként a történéseken csámcsogó hatalmak viszályát. Akik ráadásul sejtszinten osztódnak, és így már csak puszta matematikai szempontból is sokkal több időt kap ez az aspektus. Lauren Schmidt Hissrich írói csapata aktív cselekvőnek kívánnak beállítani minden mellékszereplőt. A rajongók számára egyre kevesebb szórakoztató momentumot szállító Kökörcsint (Joey Batey) például téglaként kezdi el használni Dijkstra (Graham McTavish) és Redánia cselszövői, amit Geralt pár perccel később le is leplez. Mire elérkezünk a fináléhoz kínosan egyértelművé válik, hogy lényegi történés valójában végig csak a trió szálán megy végbe. 

Ennek ellenére a legtartalmasabb epizód éppen ez az ötödik, mely enumerál minden eddig tapasztalható pozitívumot és negatívumot a Vaják harmadik évadával kapcsolatban. A bajszuk alatt passzívan morgó, ide-oda császkáló szereplők egy konklávéra gyűlnek össze, s az előestjét képező bálon rendületlenül győzködik Yent és Geraltot is Ciri átádásáról. A lineárisan zajló eseményeket flashforwardok akasztják meg a szerelmes pár tolmácsolásában, majd a már taglalt helyzet magyarázó-kiegészítő jeleneteit látjuk, akárcsak Az afterpartihoz hasonló Rashomon-effektust használó filmekben. A jelenetsort minél többször nézzük más-más szempontból, annál több minden ismerszik meg a konfliktusról és a szereplők ehhez fűződő kapcsolatáról, na meg persze rejtélyes gonosz varázsló kilétéről. 

A Vaják harmadik évada ezen a ponton egyesíti az előző évadok közti különbségeket.

Emiatt egyszerre örültem és szomorkodtam, hiszen benne volt az első felvonás kreatív történetvezetése, illetve a második politizálása. Csakhogy, ezzel együtt az elsőt jellemző kapkodás és a másodikra érvényes vontatottság is tapintható. A párhuzamos montázs elkerülésével lényegében az unalmast próbálták izgalmasnak láttatni bravúroskodással. Mondjuk kapóra is jött, hiszen nem volt benne több húsz percnyi hasznos anyagnál, de az egyórás játékidőt ki kell tölteni. Ez főleg annak fényében feltűnő, hogy az eddigi öt epizód formanyelvi merészsége, kreativitása a zéróhoz konvergál az egynéhány szuperlassított akciósnittel. Mellesleg, éppen ezek az epikusnak szánt pillanatok hagynak időt elmélázni a 2019 óta szinte semmit nem fejlődő CGI-munka minőségén. Még úgy is, hogy némelyik szörny kifejezetten parára sikeredett és a kardozós szekvenciák továbbra is élményszámba mennek. 

vaják

E sorok írása közben sokszor tanakodtam el, hogy a korábbi etapokra miért adtam relatív magas pontértéket. Most már kezd bebizonyosodni a teóriám, miszerint a sorozatban rejlő potenciál áll ennek a hátterében, amiről ugyan az évad vége előtt még talán korainak tűnik, de sajnos úgy érzem már nem is fogja tudni kiaknázni. Erre csak rátesz egy lapáttal, hogy Andrzej Sapkowski mítoszának mellékprojektjei látványosan alul teljesítenek a Netflixnél. A Farkas rémálma talán túlságosan is beszűkítette saját piacát azzal, hogy jellegzetesen európai alapját jellegzetesen ázsiai stílusban (animeként) dolgozta fel, A vér eredete pedig még a legizgalmasabb pontjain sem érnek fel egy rosszul sikerült rajongói film szintjéhez. 

A Vaják-sorozatuniverzummal kapcsolatban talán nem véletlenül tudott kizárólag egy konszenzusos pont kialakulni.

Úgy írják; Henry Cavill, és úgy ejtik; Ríviai Geralt. 

Kilépésével ez a projekt félő, hogy azt a karizmáját veszíti el, ami eddig életben tartotta. Mindenesetre, most kaptunk még egy kis időt, amit vele tölthetünk a Kontinensen. Szerencsére ez az évad Geralt jellemét tekintve is közelebb áll már a Sapkowski-alaphoz, s nem az a szótlan mészáros, aminek megismertük pár éve. Cavill sokkal több esélyt kap a tényleges színészi eszköztárának kibontására. Sajnos azonban, ez az idő kevés a csordultig duzzasztott cselekményben, a pluszban hozzá írt, légből kapott (várhatóan minimum az egyik nagy rajongói csámcsogásnak okot adó) viszonyok, az időhúzó stilizálás, egyszóval az arányvesztés miatt. Annak ellenére is, hogy Hissrichék figyelembe vették a sok-sok átírás, változtatás miatt fanyalgó rajongók hangját és koncentráltabban próbáltak hozzányúlni az évad alapjául szolgáló (az előző évadban a Tündevérből fel nem használt részletek mellett) A megvetés ideje című regényhez, amely második a Vaják-pentalógiában.

Sírját azért még nem ásom, főleg mert a július 27-én érkező, háromrészes Cavill-finálé még bőven tartogathat meglepetéseket, de az bizonyos, hogy nem a legjobban menedzselt széria a történelemben. Szobrot nem kap, de nem is halt meg – ez a semlegesség éltető ereje.

A Vaják a Netflix kínálatában érhető el.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com