Sorozat

Vakfolt-figyelés, női szemmel – Blindspotting

Már az amerikai független filmes szcénát is utolérte a franchise-osítás, de a 2018-as Blindspotting spin-off szériája távol áll a fantáziátlan pénzhajhászattól. A kritika az első két epizód alapján készült.

Akik a tavalyi Black Lives Matter tüntetések idején értetlenkedtek az amerikaiak rendőrellenes demonstrációján, megannyi kiemelkedő filmben találhatnak választ a kérdéseikre Spike Lee 1989-es Szemet szemértjétől kezdve az idei Oscar-jelölt Judas and the Black Messiah-ig. A feketék elleni rendőri erőszakot sokan és sokféleképpen feldolgozták már, köztük a visszafogottságával is csontig hatoló Blindspotting, ami egy próbaidőn lévő oaklandi fekete férfi és a dzsentrifikációból adódó frusztrációi miatt folyamatos káoszt keltő fehér legjobb barátjának pár napját mutatja be. Az egyszerre humoros és mélyen társadalomkritikus, a formával merészen kísérletező Blindspotting

friss és provokatív stílusban hívta fel a figyelmet a rendőri túlkapások és a bőrszín miatti kettős mérce problémájára,

miközben a szerethető tragikus hőse által még a kelet-európai fehér emberrel is megértette, milyen érzés a saját városodban rettegni a rendőrautóktól. A forgatókönyvet író és a két főszereplőt alakító Daveed Diggs (Hamilton) és Rafael Casal (Romlott oktatás) visszatértek az általuk teremtett mágikus realista Oaklandbe: a film világában játszó spin-off sorozat első évada júniusban debütált a Starz csatornán. Diggs és Casal íróként és alkotóként megmaradtak a sorozat élén, de a reflektorfény ezúttal Miles (Casal) élettársára, a Jasmine Cephas Jones (Hamilton) által megformált Ashley Jonesra került át. 

A más nézőpontok megértésének fontosságát jelképező címéhez hűen a Blindspotting alkotói górcső alá vették egyik vakfoltjukat és női szemszögre váltottak: a spin-off sorozatban Diggs egyáltalán nem szerepel, Casal pedig a játékidő nagy részét távol tölti, ugyanis karakterét a pilotepizód első perceiben letartóztatják illegális kábítószer-birtoklásért. Élettársa, Ashley és kisfiuk, Sean válsághelyzetbe kerülnek, hiszen a hotelrecepciósként dolgozó nő egymaga nem tud fenntartani egy háztartást, így kénytelen Miles anyjához (a hétköznapi közegbe kaméleonként beleilleszkedő Helen Hunt) és féltestvéréhez (Jaylen Barron) költözni, amíg ki nem engedik a férfit.

A tragikomikus felállás újabb kiaknázható nézőponttal szolgál az alkotók számára.

Ashley élete pont akkor omlik össze, amikor már csak karnyújtásnyira van tőle a nyugalmas és egzisztenciális biztonságot jelentő családi élet. És ha nem lenne elég a szerelme és az otthona elvesztése, még valahogy el is kell viselnie a hippi anyósát és annak szexmunkásokat feminista mentalitással futtató lányát. Kulturális értelemben az előbbi túl „fehér”, az utóbbi túl fekete” ahhoz, hogy Ashley bármelyikükkel is szót értsen, ez pedig állandó konfliktusokhoz vezet, miközben a gyerekének fogalma sincs arról, hol van valójában az apja.

Nemcsak a megegyező cím és az ismerős szereplők árulkodnak arról, hogy a Blindspotting film alkotói jegyzik a sorozatot: az indie-esztétikájú szociodrámát rendre megszakítják a filmből is ismerős spoken word szövegek ezúttal Cephas Jones előadásában – és egyéb táncos-zenés jelenetek.

A költői zenés monológok segítenek belelátni az érzéseit magába fojtó Ashley lelki világába,

ugyanakkor a táncos performanszok inkább kizökkentően hatnak. Nincs szükség a film előzetes ismeretére a sorozat befogadásához, sőt, a spin-off hátrányból indul azoknál, akik nagyon megszerették a Diggs és Casal párosát. Hasonlóan a Master of None harmadik évadához, ahol a megszokott és megszeretett főhős helyett egy női mellékszereplőre került át a hangsúly, a progresszív gesztus hátulütője itt is az, hogy az új főhős kénytelen árral, azaz a nézői megszokásokkal szemben menni. Cephas Jones remek, ahogy Ashley karaktere is, de a film rajongójaként időbe telik beletörődni, hogy Collin egyáltalán nem (legalábbis az első két rész és az iMDb alapján), Miles pedig alig szerepel a sorozatban.

Cserébe számos izgalmas karaktert kapunk Miles családtagjaitól kezdve Collin testvérén és annak házi őrizetben lévő lakótársán át a nem egyszer karikatúraszerű epizódszereplőkig. A nyolc darab félórás epizódokból álló évad első első negyede még Ashley-re koncentrál, de várható, hogy a többi szereplőt is kibontják majd a következő részekben. Továbbá 

az új, hangsúlyosan női (Ashley mellett a másik három legfontosabb szereplő is nő) szemszög a filmben is tárgyalt problémák más oldalait tudja megmutatni

és egészen új helyzeteket is behoz. Ashley-nek brit akcentussal kell beszélnie a luxushotel recepciósaként, hogy ezzel emelje státuszát (a Sorry to Bother You-ból ismerős lehet a taktika), a gazdag vendégek pedig még így is szexjátéknak vagy kokaindílernek nézik; mindeközben az anyós az apa börtönbe jutását aranyosan elmesélő gyerekkönyvet keres az unokájának, és meglepődik, hogy az oaklandi könyvesboltban nemhogy létezik ilyen, de egy tucatból lehet válogatni.

A Blindspotting nemcsak a filmmel állítható párhuzamba, hanem az utóbbi évek olyan ünnepelt társadalomkritikus dramedy-sorozataival, mint a Ramy, a Dear White People vagy a BoJack Horseman: képes humorral vegyíteni a legkényesebb témákat és a legsötétebb drámát. A film és sorozat között eltelt mindössze három év alatt annyira megnövekedett a marginális közösségek tagjai által készített és róluk szóló, a modernkori rasszizmus és a szélsőséges osztálykülönbségek különböző oldalait bemutató alkotások száma, hogy a spin-off már nem tud annyira eredetinek hatni, mint az elődje – de még így is hatékonyan és szórakoztatóan tud rámutogatni a társadalmi vakfoltokra. 

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat, elemzéseket. A Filmtekercs.hu szerkesztőcsapatának tagja.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés