Sorozat

Légy önmagad! – Varázslatos gladiátorok

Varázslatos gladiátorokKabarcz Zsófi rendezőnő lemondott a Baltazár Színház történetének katartikus élménnyé kovácsolásáról. A Varázslatos gladiátorokból az integráció jegyében árad a természetesség.

A magyar HBO rendületlenül sugározza saját gyártású dokumentumfilmjeit, s vélhetően ez a Társas játék című sorozat berobbanása után is így marad. A rossz nyelvek hajtogatják is, hogyha befektették a pénzt a doksikba, miért ne vetítenék őket, de a pesszimista vélekedésekkel szemben nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tévétársaság elhivatottságot is mutat a kiszemelt ügyek iránt. Arról nem is beszélve, hogy egy Filmszemléről Ember Judit-díjjal (Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek) vagy megosztott Schiffer Pál rendezői díjjal (Varázslatos gladiátorok), illetve egy Cinefestről fődíjjal (Két világ közt) távozó dokumentumfilm meg is érdemli, hogy műsoron maradjon.

Mégsem a díjakról szól ez az egész, hanem az átadott üzenetről, és különösen így van ez a Varázslatos gladiátorok esetében. Az 1998 óta fennálló Baltazár Színház hazánk egyetlen olyan hivatásos színtársulata, amelynek tagjai értelmi sérült színészek. Nem egyszerűen emberek, egyenesen művészek, sőt egyesek, ha felkerül rájuk a smink, félve ugyan, de azt is kiejtik a szájukon, hogy állampolgárok. Megalakulásuk óta tizenegy darabot valósítottak meg a színpadon azzal a céllal, hogy az önkifejezés révén önmaguknak, hozzátartozóiknak, háttérbe húzódó társaiknak, és a nagyvilágnak bizonyítsanak, s kulturális tevékenységük segítségével javítsanak sorstársaik társadalmi megítélésén.

A Varázslatos gladiátoroknak az első próbáktól a premierig tartó egyszerű íve felvillanthatta ugyan az alkotók előtt a lehetőséget, hogy a riportműsorokhoz hasonlatos katartikus filmélményt kovácsoljanak abból a hétköznapi csodából, amit még a szülők sem hisznek el minden esetben, Kabarcz Zsófi és Boros Panna azonban szenzációhajhász attitűd nélkül, a társadalmi integráció jegyében mutatja be a társulat mindennapjait. Nem a készítők vonják fel választott alanyaikról a hátrányos helyzetűek kalitkáját, ők csak jó szemmel észreveszik, hogy szimplán rögzíteniük kell azt az állapotot, ahogyan ezek a sérült emberek nap mint nap semmisnek veszik a természet felállította akadályokat és a külvilág emelte rácsokat. A beilleszkedés bizonyításában segít, hogy a Varázslatos gladiátorok nemcsak a színészekre, hanem környezetükre is koncentrál. A hangját gyakorta kieresztő Elek Dóra direktornő, és a szerető, de aggodalmas szülők (az egyik házaspáron némi fásultságot is érezni) egymás mentalitását ellenpontozva támasztják alá az elfogadás sikerét.

Nem az a kérdés, hogy ki normális, hanem az, hogy ki önmaga” – foglalja össze a dokumentumfilm tanulságát Elek Dóra, s a társulat tagjairól sugárzik is az életöröm. A színpad mellett a festészet, a zene és a tánc segítségével is kifejezik érzelmeiket. Az egyik hölgy a vakok intézetében tengeti életét, s szerénységében nem árulja el az időseknek, hogy ő bizony színésznő. A csapat egy másik női tagja virággal és szőlővel a kezében modellt áll szíve választottjának, egy hősszerelmes férfiú pedig rendíthetetlenül udvarol párjának. Akad köztük férj és feleség, többen a gyermekvállaláson morfondíroznak, s a szülőkkel együtt vakarják fejüket, hogy megéri-e a kockázat, hogy utódaik is esetleg szellemi sérültként jöjjenek a világra. Egy biztos: megérdemelnék, hogy szülőkké váljanak.

A Varázslatos gladiátorokat legközelebb 2011. november 11-én 11:15-kor tűzi műsorára az HBO.

Avatar

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés