Sorozat

Felnőttként már nem olyan tündéri – Végzet: A Winx Saga

Képes-e egy gyerekmese alkalmazkodni az időközben felnőtté vált közönsége igényeihez? A Végzet: A Winx Saga erre tesz kísérletet élőszereplős sorozat formájában, az eredmény sötét, drámai, és cseppet sem tündéri.

Nehéz dolga van annak, aki megpróbálja a helyén kezelni a Végzet: A Winx Saga sorozatot. Valószínűleg két fő nézőcsoportja lesz a Netflix új tiniszériájának. Az egyik azok a tinédzser éveik végén vagy húszas éveik elején járók lesznek, akik annak idején még gyerekként voltak a Winx Club animációs sorozat rajongói. A másik csoport pedig azok, akik mindenféle előzetes tudás – és így elvárás – nélkül látnak neki a hat epizódnak. Azoknak, akik velem együtt az utóbbi csoport képviselői, jöjjön egy kis gyorstalpaló!

A Winx Club 2004 és 2019 között futott a Nickelodeon csatornán kisebb-nagyobb megszakításokkal.

Nagyjából a korának Sailor Moonja volt ez a sorozat: a történet öt középiskolás lány körül forog, akik különféle tündérképességekkel rendelkeznek. A legnagyobb különbség talán az a két széria között, hogy ez az öt lány afféle tündér-Roxfortban tanulnak, nem pedig a hétköznapi „muglik” világában. A Winx Club elég komplex univerzumot teremtett, így nem csoda, hogy a régi rajongók nagyon kritikusan állnak hozzá az élőszereplős változathoz.

A történet itt is a mesében megismert öt lány kalandjait mutatja be, akik Alfeában, a Másvilágban található tündérgimiben szobatársak lesznek az új tanévben. Főszereplőnk, Bloom (Abigail Cowen), eddig ember szülők gyermekeként élte életét, de bármennyire is próbálkozott, nem sikerült beilleszkednie. A közelmúltban – néhány tragikus esemény után – azonban végre megtudja, hogy azért nem találta a helyét, mert ő valójában egy tűztündér, akinek varázslatos helyen, hasonló társai között kell megtanulnia kontrollálnia az erejét.

Hamar kiderül, hogy Bloom nem véletlenül rendelkezik a képességekkel, és a múltját is sok homály fedi, ezért nyomozásba kezd, hogy kiderítse, ki is ő valójában. Mindeközben pedig a rég kihaltnak hitt gonoszok is újra fenyegetni kezdik Alfea békés világát. Igen, szakasztottan olyan, mint egy alternatív Harry Potter, csak itt átugrottuk az első néhány, gyermeteg részt, és rögtön valahol a Tűz Serlege tragikum- és sötétségszintjén csatlakoztunk be a tündérvilágba.

Pont emiatt a Végzet: A Winx Saga a nagy, mesén alapuló elvárásokat egészen biztosan nem tudja megugrani,

mivel már nem tízéveseknek szól, hanem azoknak, akik időközben felcseperedtek. Sokaknál felháborodásra adhat okot, hogy a fő karaktereket ugyan átemelték, letudva ezzel a nosztalgia megteremtését, de lehetőséget adtak a friss nézőknek is, hogy becsatlakozzanak. Szóval egy tanács a régi rajongóknak.

Ne a gyerekkori emlékeiket akarják viszontlátni új köntösben, és akkor talán lesz esélyük élvezni a sorozatot.

Adnék tanácsot az új nézőknek is szívesen, de helyette inkább csak afféle pusztába kiáltó szóként az alkotóknak tudok. Ha már egyszer – nagyon helyesen – úgy döntöttek, hogy a sorozat hangnemét és történetét a célközönséggel együtt is megöregítik, és új alapokról kezdték el felépíteni a tündérbirodalmat, akkor tehették volna ezt egy kevésbé összevissza kapkodó, valamivel következetesebb módon, amiben megpróbálják logikusan felépíteni az univerzumot. Na, meg az sem ártott volna, ha picivel varázslatosabbá teszik magát a környezetet, és kicsit kevésbé butává a főszereplőinket.

Nézőként Bloom szemén keresztül ismerkedünk meg Alfeával és a tündérléttel. Akárcsak neki, nekünk is új lenne minden információ, de míg ő lehet, hogy a forgatási szünetekben megkapta ezeket, hozzánk már sok (nem is annyira apró) részlet nem jut el. Például egy monológ apró mondatából megtudjuk, hogy hét birodalom van, de azt már nem, hogy melyik hol van, mit érdemes tudni ezekről. Innen jönnek-e a gonosz lények, a perzseltek, vagy ők csak úgy lettek a semmiből? Van-e a birodalmaknak köze az egyes képességekhez? De még zavaróbb, hogy azt sem tudjuk, miért képezik az összes diákot harcra (és a látottak alapján semmi másra), ha egyszer már rég kiirtották az ellenséget. Ezek hiányában pedig egyre inkább az az érzésünk támadhat, hogy szegény lány – és az összes barátja – buta. Így sokszor csak hisztis tiniként viselkednek, akiknek minden cselekedete nélkülözi a logikus gondolkodást. Meg hát ezek nélkül az infók nélkül az univerzum sem tűnik olyan tündéresnek.

Ezen még tovább ront a helyzet, hogy alig látunk varázslatos dolgokat, az itteni tanulók pont olyanok, mintha a földön lennének.

A tündérdiákok számára a legfontosabb programok a pia-szex-fű-insta tengelyen mozognak, ami azért elég fura egy olyan helyen, ami még csak nem is a Földön van. Arról nem is beszélve, hogy Bloom a tündérrejtélyekre irányuló nyomozását (többek között) a Wikipédián végzi.

A Végzet szerencsére nem csak és kizárólag Bloomra koncentrál. A sorozat sokkal izgalmasabb jeleneteit köszönhetjük barátnőinek, illetve az általuk képviselt sarkalatos tiniproblémáknak. A szülőknek való megfelelési kényszert Stella (Hannah van der Westhuysen), a testünk elfogadásával való küzdelmet Terra (Eliot Salt), a külvilág logikátlan elvárásaival való szembeszállást Aisha (Precious Mustapha) karakterei testesítik meg, még ha nagyon egyszerűsített és szájba rágós módon teszik is ezt. A leginkább gondolatébresztő vonalat Musa (Elisha Applebaum) empata képességeinek köszönhetjük, valamint a homofóbia visszatérő és (feltételezhetően) jó szándékú megjelenítésének… Csak sajnos utóbbi épp csúnyán a visszájára fordul.

Ha tizenhat éves és emo lennék, valószínűleg nagyon szeretném a Végzet: A Winx Sagát, harmincas cseppet-sem-emóként viszont meggyűlt vele a bajom.

Szerencsére a kivitelezéssel kapcsolatban nem lehet rosszat mondani,

így a látvány, a zene és a színészi teljesítmények bőven elvitték a hátukon a dolgot. Különösen igaz ez az eddig szinte teljesen ismeretlen Elisha Applebaum alakítására, akinek egy empata megformálójaként valóban összetett feladata volt. És igaz Emma Stone film+-os alteregójára, a főszereplő Abigail Cowenre, akiről valószínűleg még sokat fogunk hallani.

Nincs kétségem afelől, hogy hamarosan bejelentik a Végzet második évad készülését, és akár még egy nagyon izgalmas, sőt, értékes dolog is kisülhet belőle. De csak akkor, ha az alkotók komolyabban veszik a nézőiket, de a saját teremtményeiket is.

 

Végzet: A Winx Saga sorozat a Netflixen látható.

Avatar

Nardai Dorina

Wehli-Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film. nardaidorina@filmtekercs.hu

Filmtekercs Filmklub s03

Filmtekercs Filmklub

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya