Sorozat

Vénnek való vidék – Tulsa királya

A veterán akciósztár, Sylvester Stallone élete első sorozatszerepében keménykötésű gengsztervezérként teszi rendbe a változó szemléletű férfigenerációt. A Tulsa királya a XXI. század kontextusában vizsgálja újra a hagyományos maszkulinitásmintákat.

A New York-i maffiózó, Dwight „A tábornok” Manfredi (Sylvester Stallone) több évtizedes börtönbüntetésének letöltése után régóta dédelgetett ambíciókkal szabadul. Első dolga felkeresni bandavezérét, hogy ismét elfoglalhassa az őt megillető helyet a bűnszervezet élén. A hűsége azonban úgy tűnik, mégsem volt kifizetődő. Manfredit egy jelentéktelen vidékre száműzik a korábban még az ő irányítása alá tartozó, fiatal gengszterek befolyására. Az egykori nagymenőnek a távoli Tulsába kell utaznia, ahol egy új szövetkezet kiépítésének feladatát bízzák rá.

Sylvester Stallone saját, jól ismert színészi perszónáját kamatoztatja a korát meghazudtoló maffiózó szerepében. A nyolcvanas és kilencvenes évek izomtól duzzadó, tipikus macsó karakterei ugyanis még mindig nagy eséllyel képesek lenyűgözni a kortárs közönséget. Stallone többek között külön franchise-t is szentelt ennek a jelenségnek a The Expendables – A feláldozhatók filmek képében.

Mellette pedig olyan idős(ödő) sztárok ontják folyamatosan a kisebb-nagyobb sikerprodukciókat, mint Arnold Schwarzenegger, Harrison Ford, Bruce Willis, Clint Eastwood vagy Kevin Costner. De az eredetileg drámai alakításaikkal befutott Tom Cruise és Liam Neeson sem készül még nyugdíjba vonulni a fizikailag megterhelő akciószerepektől.

De mégis mi állhat a látszólag még jóval hatvanéves kor felett sem elhiteltelenedő akcióhősök (pop)kulturális jelentősége mögött?

A Tulsa királyát is készítő Taylor Sheridan számos sorozatában (Yellowstone; 1923; 1883) szerepeltetett koros főhősöket, hogy egy leköszönőben lévő generáció értékrendjén keresztül világítson rá a jelen ideológiai válságaira és a mindenkori családkép hierarchiájának átrendeződésére. Hiszen a kortárs gender-szemlélet sajátosságai, valamint a fokozatosan megkérdőjeleződő identitásminták hatásosan reflektálódnak az olyan tipikusan férfias műfajok keretében, mint a western vagy a gengszterfilm. Legyen szó akár a hagyományos maszkulinitás fogalmának megerősítéséről vagy annak árnyalásáról.

A nagy (akció)sztárok továbbra is régről ismert eszközkészletüket vetik be hagyományos szerepmodelljeik eljátszása során. Így jelentve egy biztos pontot és konzervatív értékkeretet a társadalmi változások bizonytalanságával nehezen lépést tartó közönség számára. Évtizedek óta töretlen foglalkoztatottságuk és kortárs népszerűségük ebből fakadóan a szórakoztatóiparon átsöprő nosztalgiahullámnak is köszönhető. A lassan kultikussá nemesedő, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli mozisikerek (és azok folytatásai vagy rebootjai) iránt egyre nagyobb a kereslet a franchise-logikát érvényesítő gyártási struktúrákban.

A klasszikus karakterek ráadásul örökre összekapcsolódtak az őket megformáló ikonokkal. Bár korábban szintén rendszeresek voltak a különböző alakítások újraértelmezéseire tett törekvések – gondoljunk csak a változatos James Bond inkarnációkra – a mostani színészgenerációk az új hősök megteremtése helyett előszeretettel nyúlnak vissza korábbi figurákhoz a blockbuster szerepek kedvéért, hogy azok kipróbált narratív szituációit, ikonográfiáját és személyiségét adaptálják a kortárs viszonyokhoz. Akár a kalandor hős archetípusának alakváltozatait jelenítsék meg az örökség-franchise-ok (Jurassic World és Creed filmek), vagy konkrétan adaptáljanak hagyományos regény- (Jack Ryan; Jack Reacher; A szürke ember) és képregényhősöket (a Bosszúállók vagy Az Igazság Ligája tagjai). Így hozva létre izgalmas diakrón kapcsolatot a karaktertípusok eltérő értelmezései között.

A Tulsa királya a klasszikus gengsztermítosz felelevenítésén keresztül reflektál a férfilét által képviselt mindenkori értékekre.

Manfredi klasszikus macsó figura. A börtönévek elzártsága alatt konzerválódott világnézete ugyan avíttasnak hat a modern életben, de ez meglepő módon csak tovább segíti őt a mindennapi érvényesülés során. Stallone céltudatos karaktere a túlliberalizált ideológiák ellentmondásainak tart görbe tükröt, miközben könnyedén használja ki azok gyengeségeit. Szükség esetén határozott fellépésével és egyszerű logikájával bármikor megszerzi, amit akar. Méghozzá úgy, hogy abból áldozatai is profitálhatnak. Egy csapásra teremt egzisztenciát a találkozásuk előtt csak sodródó, fekete fiúnak, Tysonnak (Jay Will), amikor maga mellé veszi sofőrként. Bodhitól (Martin Starr), a bizonytalan üzletvezetőtől pár perc alatt megszerzi vállalkozása irányítását, hogy meglátásaival felvirágoztassa az üzletet, ahogy az egyhelyben toporgó Mitch (Garrett Hedlund) bárjának is jót tesz a kívülről jövő tapasztalat.

Manfredi egycsapásra az útjába kerülő fiatalok apafigurájává avanzsál, akiket szigorral, de meghatározott elvek mentén terelget. A három férfi ráadásul a generációjukat érő leggyakoribb kritikákat testesíti meg. Nemcsak előrelátható jövőképpel vagy életcéllal nem rendelkeznek, hanem elítélendő életmódokat, káros szenvedélyeket is képviselnek. Tyson tanulás helyett lébecol, Bodhinak drogkereskedése van, Mitchnek pedig kocsmája. Manfredi generációja velük szemben még egy mindenki által tiszteletben tartott, a bandát egységesítő morális kód szerint cselekedett. A bűnelkövetések és törvénytelen módszerek ellenére mindig hűségesek voltak egymáshoz, valamint a banda érdekeihez, kitartóan küzdöttek az előrejutásért, udvariasak voltak, ráadásul a felettük állókat is elismerték és nem becsülték alá ellenfeleiket sem. A családfő pozícióját képviselő, idős gengszter ezen vonások mentén igyekszik új mederbe terelni fogadott társai életét, miközben saját környezete is alapvető változásokon megy át.

A férfiasságot fallikusan meredező felhőkarcolóival vizuálisan is érzékeltető nagyváros után Tulsa természetközeli peremvidéke a meghódítandó feminitást képviseli.

Manfredi keménykötésű gengszteralakja a maga köré gyűjtött és saját képére formált fiatalok segítségével igyekszik uralma alá hajtani a várost. Ráadásul különböző nőalakokkal is kapcsolatba kerül, akik foglalkozásuknak és helyzetüknek köszönhetően hagyományosan férfias társadalmi pozíciókat képviselnek. Stacy (Andrea Savage) rendőrnyomozó, míg Margaret (Dana Delany) gazdag, nagybirtokos üzletasszony.

Manfredi börtönbüntetésének évtizedei alatt tehát teljesen átrendeződtek az általa ismert és képviselt maszkulinitásminták. Mostanra a férfiak szorulnak iránymutatásra és mentorra, a nők pedig függetlenek és önállóak. Ebben a helyzetben a hagyományosan férfias maffiózó a nézői vágyképekkel azonosuló alfahímként jelenik meg. Figurája kora ellenére is vonzóvá válik. Az irányítást a kezébe vevő kortárs gengsztert – a műfaj klasszikusaihoz képest –

már nem a társadalmi-, hanem az ideológiai bizonytalanságra adott reakciói teszik relevánssá.

Tulsa királya ugyanakkor túlságosan is könnyedén képes ellavírozni a kortárs viszonyok között ahhoz, hogy története valódi izgalmakkal szolgáljon. A meghódítandó vidék nem tartogat tényleges kihívásokat a minden akadályt azonnal elhárító Manfredi számára. Egy-egy epizód mondvacsinált bandaháborúk mellékkonfliktusaival duzzasztja a játékidőt, de ezek az akciók sokkal inkább az alakuló szervezeten belüli családi kötelékeket és apa-fiú kapcsolatokat képesek elmélyíteni, mintsem meghatározóak lennének a történet szempontjából.

Ehhez mérten a címszereplő gengszter meghatározó jellemváltozáson sem megy keresztül az őt érő, azonnal elhárítható, elhanyagolható konfliktusok során. Taylor Sheridan vidéki maffiáról szóló sorozata úgy mond véleményt a kortárs maszkulinitásminták változásairól, hogy a hagyományos értékek felsőbbrendűségét érzékelteti. Az ideológiák modellezésére tett kísérletek mégsem egészülnek ki kifejtett kritikai meglátásokkal.

A Tulsa királya a SkyShowtime kínálatából érhető el.

Lubianker Dávid

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com