Sorozat

Vérnyomás-csökkentő – V-Wars – Vérháború

Szemelvények a Netflix előkarácsonyi bulijából, a V-Wars – Vérháborúból: „Vágod, olvadnak a jégsapkák. Na, a belefagyott vámpírvírus meg ugye kiolvad belőle. Aztán, vannak ugye ezek a prionok, vagy mik, és elkezd terjedni, és jön az apokalipszis… Mit csináljunk? – Sorozatot!”.

A Netflix neve visszafordíthatatlanul egybeforrt a szélsőség jelzőjével. Közeledik az év vége, így nem maradhatnak el az összegző listák, amelyben, ha csak a streaming óriás termését nézzük, olyan kontrasztot kapunk, hogy égnek áll a hajunk. Minden instant klasszikusra (Az ír) jut egy szeméttelepre való borzadály (The Silence), és minden Mindhunterre egy The I-Land. A szélsőértékek között pedig tonnaszámra találunk tucatdarabokat, amelyek hol az egyik, hol a másik véglet felé billennek – akár egyetlen óra vagy epizód leforgása alatt. Pontosan ilyen a V-Wars – Vérháború is. 


Két sarkkör kutatónak különös körülmények között vész nyoma. Dr. Luther Swann (Ian Somerhalder) elindul megkeresni őket, de csak egy fura biomasszát talál, ami egy rejtélyes betegséget hordoz magában. A vele tartott cimborája, Mike (Adrian Holmes) pedig előbb emberfeletti erőt és kiélesedett érzékeket, majd pedig vérszemet kap. Szó szerint. 

A széria legélvezetesebb szegmense, ahogyan a vámpírmítoszt és az apokaliptika műfaját összefésüli. 

Előbbit nem kell bemutatnom senkinek: minden, amit a Vámpírnaplók rutinos vérszívója (Somerhalder) megdönt egyetlen mondatával az első epizódokban – „kereszt, hagyma, élőhalott, ez mind kitalált szarság“. Utóbbi azonban magyarázatra szorul. A posztapokaliptikus címszó alatt többnyire valamilyen járvány (The Walking Dead), katasztrófa (Mad Max – A harag útja) vagy idegen invázió (Hang nélkül) utáni világot értünk. A világvége alatt pedig magát a kirobbanást és az azt megelőző, közvetlen eseményeket. A V-Wars azonban az expozíció és a start közötti, általában rövid figyelmet érdemlő stációt követi nyomon. Azt, amikor már tudjuk, hogy baj van, és próbálunk tenni a globális kiterjedése ellen. 

Kifejezetten jó felütés, hiszen így a szereplőkkel együtt ismerjük meg az ismeretlent, falakba ütközünk vagy épp tanácstalanul állunk a megoldás előtt.


Éppen ezért fájdalmas látni, hogy a színészek is ugyanígy éreznek, noha ez nem tartozik a szerepükhöz. A színészvezetés oly mértékben kriminális, hogy a drámainak szánt momentumok szinte rendre röhejessé válnak. Hogyan reagál egy feleség a férje vallomására, miszerint segédkezett egy megcsonkolt hulla eltüntetésében, a tetthely tisztára nyalásában? Így van: olyan ingergazdagon, mintha az ájulásig részegedő apánknak vallanánk be, hogy megittuk az utolsó sörét. De Somerhaldernek sem kell a szomszédba mennie a
Barátok közt-szintű ripacskodásért.

Két amoralizáló vicceskedés között, úgy mesél borzasztó tragédiájáról, hogy szó bennszakad, hang fennakad, nevetés megszegik. 

Pedig van itt bőven drámaiság – barátból lett ellenség, politikai ármány, vámpírkrimibe oltott járványfilm. Mind-mind izgalmas, érdekes, jól kitalált aspektus, mégis úgy érzem, az alkotók nem érezték a tetőpont fogalmának lényegét. Addig húzzák a jeleneteket, amíg valami el nem csorbítja, hol egy fentebb említett teatralitás, hol egy Asylum Stúdiót idéző szörny-CGI, hol pedig a sorozattörténet egyik legkevésbé cliffhangeres cliffhangere. 


Ezen apró részletek valóban csökkentik a nézői vérnyomást, de van egy dolog, ami konkrétan idézőjelbe teszi a cselekmény egészét. Ez pedig nem más, mint maga az expozíció. Swann egy szuperokos biológus, neves doktor, aki egy, az emberiség szempontjából kulcsfontosságú kutatásban érdekelt. Akkor mégis mi a búbánatért utasítja vissza egy hivatalos szerv fuvarát az Arktiszra? De inkább fordítsuk meg a kérdést: a hivatalos szervezet, miért hagyja, hogy óvintézkedések nélkül, a haverjával édeskettesben közelítse meg a gyaníthatóan életveszélyes területet. 

Ja, persze, mert Mike-nak meg kell fertőződnie, hiszen másképp nem jönne létre maga a történet. 

Amely történet az első perctől egészen az általam látott negyedik rész végéig mellőz bárminemű logikát, és még csak tippet sem ad a legnagyobb kérdőjelek feloldására. Például arra, hogy az istenben volt képes elterjedni a vírus, ha az addigi egyetlen hordozója szó szerint felzabálta az áldozatait. 

Az erős koncepció és a cselekmény vázának felépítése megsüvegelendő, ekképp az is, hogy a készítők nem akarják mindenáron lenyomni a torkunkon a legfőbb üzenetet. A V-Wars – Vérháború lehetett volna egy érdektelenül bölcselkedő példabeszéd a globális felmelegedés margójára, hiszen a jégsapkák olvadása szabadította rá a bajt a világra. De nem lett, inkább csak csendben megjegyzi, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve, ha nem vigyázunk a természetre. Az efféle higgadtság értékelendő, bárcsak ez a tudatos szerkesztési elv köszönne vissza a folytatásban is.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya