Fókuszban Sorozat

Vérnyomás-csökkentő – V-Wars – Vérháború

Szemelvények a Netflix előkarácsonyi bulijából, a V-Wars – Vérháborúból: „Vágod, olvadnak a jégsapkák. Na, a belefagyott vámpírvírus meg ugye kiolvad belőle. Aztán, vannak ugye ezek a prionok, vagy mik, és elkezd terjedni, és jön az apokalipszis… Mit csináljunk? – Sorozatot!”.

A Netflix neve visszafordíthatatlanul egybeforrt a szélsőség jelzőjével. Közeledik az év vége, így nem maradhatnak el az összegző listák, amelyben, ha csak a streaming óriás termését nézzük, olyan kontrasztot kapunk, hogy égnek áll a hajunk. Minden instant klasszikusra (Az ír) jut egy szeméttelepre való borzadály (The Silence), és minden Mindhunterre egy The I-Land. A szélsőértékek között pedig tonnaszámra találunk tucatdarabokat, amelyek hol az egyik, hol a másik véglet felé billennek – akár egyetlen óra vagy epizód leforgása alatt. Pontosan ilyen a V-Wars – Vérháború is. 


Két sarkkör kutatónak különös körülmények között vész nyoma. Dr. Luther Swann (Ian Somerhalder) elindul megkeresni őket, de csak egy fura biomasszát talál, ami egy rejtélyes betegséget hordoz magában. A vele tartott cimborája, Mike (Adrian Holmes) pedig előbb emberfeletti erőt és kiélesedett érzékeket, majd pedig vérszemet kap. Szó szerint. 

A széria legélvezetesebb szegmense, ahogyan a vámpírmítoszt és az apokaliptika műfaját összefésüli. 

Előbbit nem kell bemutatnom senkinek: minden, amit a Vámpírnaplók rutinos vérszívója (Somerhalder) megdönt egyetlen mondatával az első epizódokban – „kereszt, hagyma, élőhalott, ez mind kitalált szarság“. Utóbbi azonban magyarázatra szorul. A posztapokaliptikus címszó alatt többnyire valamilyen járvány (The Walking Dead), katasztrófa (Mad Max – A harag útja) vagy idegen invázió (Hang nélkül) utáni világot értünk. A világvége alatt pedig magát a kirobbanást és az azt megelőző, közvetlen eseményeket. A V-Wars azonban az expozíció és a start közötti, általában rövid figyelmet érdemlő stációt követi nyomon. Azt, amikor már tudjuk, hogy baj van, és próbálunk tenni a globális kiterjedése ellen. 

Kifejezetten jó felütés, hiszen így a szereplőkkel együtt ismerjük meg az ismeretlent, falakba ütközünk vagy épp tanácstalanul állunk a megoldás előtt.


Éppen ezért fájdalmas látni, hogy a színészek is ugyanígy éreznek, noha ez nem tartozik a szerepükhöz. A színészvezetés oly mértékben kriminális, hogy a drámainak szánt momentumok szinte rendre röhejessé válnak. Hogyan reagál egy feleség a férje vallomására, miszerint segédkezett egy megcsonkolt hulla eltüntetésében, a tetthely tisztára nyalásában? Így van: olyan ingergazdagon, mintha az ájulásig részegedő apánknak vallanánk be, hogy megittuk az utolsó sörét. De Somerhaldernek sem kell a szomszédba mennie a
Barátok közt-szintű ripacskodásért.

Két amoralizáló vicceskedés között, úgy mesél borzasztó tragédiájáról, hogy szó bennszakad, hang fennakad, nevetés megszegik. 

Pedig van itt bőven drámaiság – barátból lett ellenség, politikai ármány, vámpírkrimibe oltott járványfilm. Mind-mind izgalmas, érdekes, jól kitalált aspektus, mégis úgy érzem, az alkotók nem érezték a tetőpont fogalmának lényegét. Addig húzzák a jeleneteket, amíg valami el nem csorbítja, hol egy fentebb említett teatralitás, hol egy Asylum Stúdiót idéző szörny-CGI, hol pedig a sorozattörténet egyik legkevésbé cliffhangeres cliffhangere. 


Ezen apró részletek valóban csökkentik a nézői vérnyomást, de van egy dolog, ami konkrétan idézőjelbe teszi a cselekmény egészét. Ez pedig nem más, mint maga az expozíció. Swann egy szuperokos biológus, neves doktor, aki egy, az emberiség szempontjából kulcsfontosságú kutatásban érdekelt. Akkor mégis mi a búbánatért utasítja vissza egy hivatalos szerv fuvarát az Arktiszra? De inkább fordítsuk meg a kérdést: a hivatalos szervezet, miért hagyja, hogy óvintézkedések nélkül, a haverjával édeskettesben közelítse meg a gyaníthatóan életveszélyes területet. 

Ja, persze, mert Mike-nak meg kell fertőződnie, hiszen másképp nem jönne létre maga a történet. 

Amely történet az első perctől egészen az általam látott negyedik rész végéig mellőz bárminemű logikát, és még csak tippet sem ad a legnagyobb kérdőjelek feloldására. Például arra, hogy az istenben volt képes elterjedni a vírus, ha az addigi egyetlen hordozója szó szerint felzabálta az áldozatait. 

Az erős koncepció és a cselekmény vázának felépítése megsüvegelendő, ekképp az is, hogy a készítők nem akarják mindenáron lenyomni a torkunkon a legfőbb üzenetet. A V-Wars – Vérháború lehetett volna egy érdektelenül bölcselkedő példabeszéd a globális felmelegedés margójára, hiszen a jégsapkák olvadása szabadította rá a bajt a világra. De nem lett, inkább csak csendben megjegyzi, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve, ha nem vigyázunk a természetre. Az efféle higgadtság értékelendő, bárcsak ez a tudatos szerkesztési elv köszönne vissza a folytatásban is.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..