Mintha A vizsga című filmet látnánk, de nem bánjuk; valljuk be, éppen erre vártunk. Köbli Norbert forgatókönyvíró ismét bebizonyította tehetségét, Kulkát pedig megint emlékezetes volt látni a kommunista hatalom szerepében. Ritka jó tévéfilm ment tegnap az m1-en.
A berni követ felfogható amolyan kísérleti projektnek is. A mozifilmek csökkenő látogatottsága okán a film alkotóknak is egyfajta kiút lehet néha-néha egy olyan tévéfilm elkészítése is, ami stílusában, igényességében a mozifilmekhez hasonlatos, a megfelelő időpontra időzítve azonban messze túlszárnyalja a mozikban vetített társainak nézettségét. Ebből a szempontból nagyon jól döntött az MTVA, hogy a kommunista áldozatok emléknapján főműsoridőben vetít le országosan ismert szereplőkkel, az 56-os események után játszódó filmet, amit akár mozikban is bemutathatnának. (Persze ehhez tisztázni kellene a tévéfilm mint műfaj definícióját, amit talán a készülék feltalálása óta sem sikerült még senkinek, de ez egy másik cikk kérdése.)
Az elmúlt évek egyik legjobb magyar filmje Bergendy Péter A vizsga című alkotása volt, amely a besúgóhálózat fonákját mutatta meg ’56 karácsonyán, s aminek forgatókönyvírója szintén Köbli Norbert, főszereplője pedig éppen az a Kulka János, aki ebben a filmben a svájci nagykövetet, az egyik főszereplőt alakította.
Szász Attila elsőfilmes rendező alkotása ugyanis a svájci nagykövetségen pontosan két hónappal Nagy Imre kivégzése után játszódik, amikor a már éppen csituló ’56-os emlékek ismét fellángolhattak a suttogó közbeszédben. Az eredeti történet szerint – amelyről a film elején megtudjuk, hogy ez a rendelkezésre álló dokumentumok egy fajta elképzelése, nem feltétlenül a valóság – két fiatal ’56-os svájci emigráns (Kádas József és Szabó Kimmel Tamás) támadja meg a berni magyar követséget, hogy… hát igen… ez sokak kérdése, hogy miért, ám nemcsak a forgatókönyv, hanem az eredeti dokumentumok, források sem tudják az indítékot. (Aki a film előtt vagy után kicsit részletesebben szeretne olvasni a történeti háttérről, az az OSZK honlapján emészthető formában talál forrásanyagot – vigyázat, spoilerveszély!)
A történet kerete mindenesetre drámai szituáció, rövid időn belül, egy helyszínen játszódik, szűk tucatnyi szereplővel: a két behatolóval, néhány nagykövetségi dolgozóval, a svájci rendőrséggel és egy szép fiatal lánnyal, aki valójában a szerelmi szálat hivatott biztosítani, megerősítve bennünk a gyanút, hogy azért van a történetnek fiktív része is.
A magyar zászlóra esküdtem fel
Szerencsére a film nem áll meg a történelemkönyv egyszerű felolvasásánál, mint ahogy volt sokunkban kicsi félsz egy állami szervezet által támogatott, köztévében bemutatandó film miatt, amelynek erős propaganda íze lehetett volna a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából. A helyzet ugyanis úgy hozza, hogy a két fiatal túszejtő és az áldozatul esett nagykövet közötti politikai, generációs, társadalmi és úgy általában minden létező szakadékot remekül ki tudta domborítani az alkotás, és ebből adódóan hoz létre olyan párbeszédeket és egyáltalán olyan szituációt, ami nem engedi, hogy leüljön a film, hanem annak lényegét, a felelősség kérdését tudja feszegetni. „Én a magyar zászlóra esküdtem föl” – hivatkozik tettei felelősségének felemlegetésekor a nagykövet, akiről menet közben kiderül, hogy ’56-ban a forradalom ideje alatt a nagykövetségről kirúgta az ÁVH belügyi munkatársait, ezzel azonban a forradalom utáni megtorlás idején szálkának tűnt a hatalom szemében. Igazi diplomataként azonban ekkor sem állt messze tőle a mindenkori hatalom szerint való lavírozás, amely persze felveti a nagykövet társadalmi és egyéni felelősségét, és azt, hogy melyik a fontosabb; ez a kérdés lüktet a film utolsó harmadában is.
Némi ’56-os pátosz ellenére igazán jól vizsgázott tehát A berni követ. Félreértés ne essék, nem a pátosz meglétével van eleve gond, hanem azzal, hogy ez milyen filmben és környezetben jelenik meg. Ez a film ugyanis nem ’56-os, hanem ’58-as film, annak minden értelmében, így a történések hevülete csak áttételesen szabad, hogy megjelenhessen az emigráns magyarok keserűségében. És noha a követség előtt tüntető magyarok egy emblematikus jelenetben lábbal tiporják a nagykövetné frissen vásárolt vörös függönyanyagát, a film mégis meg tudott maradni annak, aminek eleve gondoltuk: pattanásig feszült kor ugyancsak feszült fordulatokban gazdag történetének.
