Sorozat

Akkor a legjobb, mikor már nem nevetünk – Who is America? (évadkritika)

Évekig kellett várunk Sacha Baron Cohen igazi visszatérésére az Ali G-s, Boratos stílushoz. A Who is America? pedig jött és véget is ért 7 epizóddal. De milyen volt, amíg itt volt, és megtudjuk-e ténylegesen, mi napjaink Amerikája? Évad- és (az eddigi nyilatkozatok alapján) sorozatkritika.

Ha megkérdezik, kik a mai showbiznisz legnagyobb komikusai, Sacha Baron Cohennek helye van az élvonalban. Az angol színész már több mint 15 éve űzi sajátos humorát, melyben közéleti személyiségekkel ül le interjúra, majd provokálja ki belőlük valódi énjüket. Jófajta provokáció ez, ami csupán néhol arcba mászó – általában komoly üzenete van. A Boratban a politikai korrektséget vette célkeresztbe: egy alávaló, emberalatti, a valóságtól már elrugaszkodott sztereotípiát öltött magára és figyelte meg, hogy reagálnak rá. A meglepő az, hogy a toleráns nyugaton még az is csak egy homlokráncolást ér meg, ha elmeséled, milyen jó volt a húgoddal az ágyban tegnap este.

„A kultúráink közti távolság hatalmas, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek?”

Később a Brüno című egészestés filmjében már a sztárallűröket és a hollywoodi álmot alulról vágyó, a sikerért mindent megtenni szándékozó pöcegödröt vizsgálta. Egészen 2018-ig kellett várni, hogy újra karaktert öltsön magára és kandikameraszerű műsort gyártson, melyben hírességekről és átlagemberekről rántja le a leplet.

Gio Monaldo számára nincs lehetetlen, ha van egy zöld háttered

Az érthetően titokban készülő Who is America? egy válogatott jelenetekből álló, minden narratívát nélkülöző interjúcsomag. Cohen hat karakter bőrébe bújik, melyek különböző érzelmeket hivatottak előhívni a kinézett alanyból. Van itt minden: gazdag olasz divatfotós, frissen szabadult brit rab, összeesküvés-elméletekben hívő Trump-szavazó, Hillary után kesergő, kéztördelő liberális egyetemi oktató, izraeli terrorelhárító terminátor, illetve néhol bekukkant egy infantilis finn gameplay-vlogger is.

A cél persze az lenne, hogy lelepleződjön Amerika igazi arca. A civileknek vagy hírességeknek olyan karakterrel kell találkozniuk, akik a homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselik szinte mindenben. Ezzel megmérettetnek a valóság mezején: egyesekből kibújna a leszorított rasszista vagy idióta, másokról pedig kiderülne, hogy értelmesek és morálisan intaktak. Egy Who is America? közelebb kéne, hogy hozza az ország népeit egymáshoz, mert megismerést hoz. Egy olyan, kurzusokon kívülinek tűnő figura, mint a kívülálló Cohen pedig könnyedén adhatja meg nekünk ezt az élményt.

#OMGWhizzBoyOMG csatornáján meglepően sok a jobboldali közéleti személyiség

A kulturális antropológia azonban csak a felszínen van jelen, valójában inkább vásári komédiát nézünk. Több, igen erős jelenete is van a Who is America?-nak, ám összességében nem elég még hét epizódra sem az értékes anyag. Az „igen erős” talán még enyhe kifejezés is: egy-egy kegyetlen gyomros minden részben kijár a nézőknek. Nevetsz, mert annyira abszurd, aztán az állad leesik a földre, mert nem hiszed, hogy emberek ilyet tesznek és mondanak. Cohen mestere a rávezetésnek. Legyen az komfortos vagy diszkomfortos helyzet, de mikor feldob egy labdát, az alanya csapja le, így a színész moshatja kezeit.

És nem is akármilyen neveket sikerült meggyőznie a szereplésre.

Kongresszusi képviselők, volt amerikai alelnök, valóságshow-szereplők és még egy hírhedt futballsztár is feltűnik az átlagemberek mellett. Látszik, hogy több szinten akarta megmutatni az emberek lelkivilágát, de mégis nagyobbat üt, mikor egy megválasztott politikust ver át úgy, hogy annak az epizód után le kell mondania pozíciójáról.

Nira Cain-N’Degeocello nem érti, miért ilyen rasszista az amerikai nép

Van tétje tehát annak, amit látunk, és garantált fekete pont lehet egyes emberek karrierjében a sorozatban való szereplésük. Emiatt Cohennek nagy hatalma is van, és sajnos nem átall visszaélni vele. Egyes jelenetekben ugyanis túlságosan próbálkozik emberek lejáratásával, ám az alanyok tisztességesen és higgadtan bánnak vele – nem dőlnek be provokációinak, így Cohen bukik bele a jelenetbe. Meglepő, hogy ezen szegmensek nem kerültek vágóasztalra – vagy az alkotó önkritikáját tükrözik, vagy túl kevés epizód készült volna el, ha kivágták volna.

A Who is America? egy mérleg kellett volna, hogy legyen, melyben megmérjük a kettészakadt ország két pólusát.

A demokrata és republikánus oldal azonban nincs egyenlően reprezentálva. Mivel a Trump-érát éljük, ezért (is) sokkal több konzervatív értékrendet valló figurát szólaltatnak meg és járatnak le. Lehet mondani, hogy rajtuk több a fogás, de Cohen elfogultsága is szembetűnő. Egyfelől megalkotta Nira Cain-N’Degeocello karakterét, mely a modern genderista liberalizmus legnagyobb paródiája: a professzor, aki feldug magának egy műanyagbabát, hogy átélhesse a szülés csodáját; illetve azért a kollektív bűnért is bocsánatot kér, hogy férfinak született. Másrészről viszont ennyiben ki is merül a liberálisok szívatása, direktben egyetlen baloldali politikust vagy közéleti személyt sem sikerül kifigurázni.

Billy Wayne Ruddick szerint Obama Bin Laden komoly fenyegetés

Megtudjuk-e, hogy ki Amerika? Nem igazán. Eleve nehéz, mikor ilyen széles spektrumra lő az alkotó. Rich Sherman ex-fegyenc visszailleszkedése során megjárja a DJ-szakmát, egy galériát és egy éttermet. Nincs dolog, amiben ne jeleskedne, és mindenki tolerálja őt. Ez mit mond el Amerikáról? Legyen bármilyen vészes alak, ha fehér, befogadjuk?! De közben Sherman tehetséges mindenben, amit csinál, csupán a mocskos körítés a visszataszító. Aztán mire volt jó Billy Wayne Ruddick megszállott trumpista karaktere? Demokrata politikusokat szekál megalapozatlan konspirációival, ők pedig nem hisznek el neki semmit. Az alanyokról nem derül ki újdonság, és Cohen is csak a debil republikánusokat figurázza ki karakterével – ehhez viszont nem szükséges az interjú műfaja. Pár kínos vagy humoros pillanatra volt jó, nem többre.

A történetmesélés hiánya sem teszi lehetővé azt, hogy A-pontból B-pontba jussunk.

Nem létezik az ív, melyre egy tanulságot vagy egy konkrét mondanivalót felhúzhatunk. Megfigyelésre viszont remek, szórakozásnak pedig nem utolsó – ez a legrosszabb Cohen-projektekre jellemző. Erran Morrad kommandós jelenetei például páratlanok: szinte szektavezérként jelenik meg a végtelenül hülye xenofób amcsik szemében. Az első epizódban látható projektje, az óvodások fegyverviselését szorgalmazó hadjárata pedig a sorozat legjobb jelenete. Itt a tét a politikusok ideáinak lebuktatása volt, és megtudhatjuk, hogy Amerika vezetői között is vannak abszurd módon fegyverpárti képviselők, és már a nevüket is ismerjük.

Sajnos egészen kevés az, amit végül kapunk a sorozattól – már csak ezért is marad az érzet utána, hogy kéne még belőle. Hiszen annyi lehetőség van ebben a koncepcióban, és mégis oly kihasználatlan maradt. Ami a végén összeáll, hogy a konzervatívak sokszor rasszisták és minden hülyeségre rá lehet őket venni, a progresszívek pedig annyira toleránsak, hogy a leginkább elmeháborodott gondolatokra is töredelmesen reagálnak, és nem érzik a provokáció csalóka szagát. Nem egyenlő a mérleg a két oldal közt, és végül nem kapunk olyat, ami ne lett volna egyértelmű.

Talán nem sikerült elég embert becsapni, talán a karakterek újbóli bevetése már kiszámítható lenne – így azonban csak egyszeri, de nem túlságosan maradandó élményt nyújt Sacha Baron Cohen. De legalább visszatért ahhoz a műfajhoz, melynek egyértelműen ő a királya. Látszik, hogy van fantáziája még ezen a terepen, csak most nem sikerült a legjobban megragadnia a lényeget.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com