Sorozat

Gyilkos feleségek – Why Women Kill

A Why Women Kill a Született feleségek alkotójának új sorozata, amely újabb három asszonyt dob a rejtélyes lecsóba. Itt bizony vér fog folyni… Pilotkritika.

Nézhetjük akárhonnan, a Született feleségek bizony a huszonegyedik századi televízió egyik legsikeresebb produktuma volt, ami világszerte hatalmas sikert aratva, sok-sok éven át nézők tízmillióit ültette a képernyők elé. A sorozat mögött álló Marc Cherry azóta ugyan próbálkozott ezzel-azzal, a legjobb esély mégis most érkezett el, hogy legalább megközelítse a korábbi sikertörténet szintjét. A Why Women Kill ugyanis nagyon sokban hasonlít a Lila Akác köz háziasszonyainak történetére, ugyanakkor van benne annyi csavar, hogy ne csak egy egyszerű klónként tekintsünk rá.

Az első ilyen csavar, hogy a főszereplő nők három különböző időpontban élnek ugyanabban a csodálatos kaliforniai házban.

A mindig ijedt tekintetű Beth Ann (Ginnifer Goodwin, az Egyszer volt, hol nem volt Hófehérkéje) a hatvanas évek elején költözik be ide férjével, és ahogy akkoriban sok nőnek, neki is egy életcélja van: jó feleségnek és jó háziasszonynak lenni. A nyolcvanas években Simone (Lucy Liu) már más helyzetben él, főzés helyett fodrászhoz jár, a porszívó helyett pedig inkább pezsgőspoharat tart egy előkelő gálaesten. Taylor (mostanában a Barry Shasájaként is látható Kirby Howell-Baptiste) pedig napjaink felesége, jól menő ügyvédként tartja el írói válságban szenvedő férjét, akivel nyílt házasságban él.

A három idősíknak szerencsére nem csak a manapság divatos nosztalgiafaktor kiaknázása a célja. Bár tény és való, hogy mind a díszletezés, a kosztümök és maszkok terén is szépen visszaköszön ez a három korszak. A lényeg azonban nem a retro életérzésen van. A sorozat ennél sokkal tovább megy, három idősíkban feltéve a kérdéseit női szerepekről, férfiszerepekről és házasságról. Első blikkre úgy tűnhet, e téren nem futja többre néhány sztereotípiánál, de az első epizód végére nagyot változik az összkép.

Cherry ugyan kiemel néhány klisét, de azokat arra használja, hogy ütköztesse őket és további kérdéseket tegyen fel.

Például a szomszédjukban, jóval modernebb felfogás szerint élő olasz házaspár nyíltan nekiszegezi a kérdést Beth Ann férjének, aki a csészéjét megkocogtatva jelzi felségének, hogy töltsön még kávét. Biztos, hogy így kell kommunikálni egy feleséggel, ahogy a fizetett cseléddel szokás? Ugyanilyen porszem ez a konvencionális életben, mint a Beth Ann fejében kavargó gondolat. Ő azért él, hogy a férjét szolgálja, de mi van, ha a férj már nem lesz ott? Simone ezen már túl van, az ő világában már nem azért van a férj – amiből ő már a harmadikat fogyasztja. Az első jobban szerette nála az alkoholt, a második jobban szerette a kokaint, a harmadik pedig, mint kiderül, a fiúkat.

Ekkor fogalmazódik meg a gondolat, ami egyébként a Why Women Kill egy fő motívuma: de kiben van a hiba?

Taylor és a férje már nyíltan beszélget erről 2019-ben, miután beköltözik hozzájuk a nő bajba jutott leszbikus szeretője, akiről kiderül, imád főzni és takarítani. Az innen-onnan rendelt gyorskaják és a szétszórt cuccok után mindkettőnek tetszik ez az új helyzet, ezért kérdi Taylor, nem volna jobb, ha ő is ilyen lenne? Mire a férj – Beth Ann hatvanas évekbeli életére rímelő – ellenkérdése: nem volna jobb, ha nem a nő tartaná el őt?

Talán már ennyiből is látszik, hogy egy elsősorban szórakoztatásra szánt sorozathoz képest a Why Women Kill kicsit alaposabban körüljárja a témáját. Sőt, szépen bele is olvasztja azt a cselekménybe. Az első epizód végére mindhárom nő élete fordulópontra jut, és pontosan tudjuk, hogy mindhárom gyilkolni fog. De amíg eljutunk addig a pontig, mindnek dűlőre kell jutnia a saját korával és életével.

A sorozat többször lebontja a negyedik falat, a szereplők kiszólnak a nézőkhöz. Így tudjuk, hogy tudják, baj van.

De a baj mást jelent a hatvanas években, mint 20 vagy 50 évvel később. Éppen ezért lesz izgalmas, érdekes és talán még tanulságosabb az az út, ami majd megválaszolja a végső kérdéseket. Kiket fognak megölni ezek az asszonyok, és miért teszik azt?

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com