Magazin

Éves mérleg 2017: A legalulértékeltebb filmek

Song To Song (2017)

Egy toplista a filmeknek, amelyek minden toplistáról hiányoznak.

A tavalyi év sok emlékezetes filmélménnyel ajándékozott meg bennünket. A Dunkirk alatt az ülés karfáját karmoltuk az izgalomtól, a Szárnyas fejvadász 2049 fináléja során pedig nem győztük törölni a könnyáztatta 3D-s szemüvegeket – hasonlóan ahhoz, ahogy az Emoji-film alatt, csak ott egészen más okból. A Filmtekercs már megnevezte a tavalyi esztendő legkiemelkedőbb és leggyalázatosabb filmes produkciót, most pedig azokat az alulértékelt alkotásokat vettem egy személyes csokorba, amik jó eséllyel elkerülték a nézők figyelmét.

Az „alulértékelt” jelző azoknak a filmeknek szól, amik a tavalyi év filmes dömpingje során nem kaptak kellő figyelmet, pedig véleményem szerint kijárt volna nekik. A listán szereplő alkotások javarészt olyan indie-k, amik, még ha kritikailag többségük elismert is, nem tudták magukhoz ragadni azt a széleskörű elismerést, mint például a szintén indie Szólíts a neveden és egyáltalán nem váltak a díjszezon fontos tényezőivé sem. Én ezzel a listával szeretnénk kalapot emelni azoknak a kis filmeknek, melyek nagy hatással voltak rám!

 

10. Daltól dalig

Terrence Malick ezzel a filmjével szakított végleg a hagyományos történetmesélés minden elemével. A filmvászon láthatatlan költőjének legújabb filmes esszéjét az év elején mutatták be az Államokban. A parádés színészgárda ellenére (habár Christian Bale-t állítólag egy az egyben kivágták) sem talált utat se a közönség, sem pedig a kritikusok szívéhez.

A hideg fogadtatás cseppet sem meglepő, ugyanis Malick avantgárd montázsából egy klasszikus értelemben vett cselekménynek még a körvonalait sem egyszerű kihámozni, mégis felejthetetlen élményt nyújt a lebzselő austini hipszterek lírikus belső útja. Az egyhuzamban három Oscarral kitüntetett mexikói operatőr, Emmanuel Lubezki meditatív képei gyönyörű mozaikká állnak össze, ha kellő türelemmel adjuk át magunkat ennek az ízig-vérig kísérleti alkotásnak.

 

9. Menashe

A szinte végig jiddisül elbeszélt dráma egy ultraortodox zsidó közösségben játszódik New Yorkban, ahol a címszereplő Menashe megözvegyülése után – a mélyen vallásos kommuna hagyományai szerint – kénytelen lemondani fia gyámságáról, míg új párt nem talál magának.

A kevesebb mint másfél órás történet során az első filmes rendező finom vonásokkal festi le a megfelelni nem tudó főhős lélekrajzát. Az egyedülálló zsidó férfi fia iránti szeretete és a hite kerül szembe egymással. Menashe belső vívódása során olyan mély és érzékeny témákat érint a film, mint a több ezer éves hagyományok szerepe a modern ember életében vagy a hit személyes megélése. A Logan mellett pedig az év legszebb filmje az apaságról.

 

8. Beach Rats

Eliza Hittman, író-rendező az It Felt Like Love után másodszor is nagyvásznon vizsgálja a tinédzser szexualitás zavaros tematikáját. A serdülőkorba lépő lány portréját követően a rendező egy még érzékenyebb terepre kíséri el nézőit: Hittman második rendezésében egy álmos nyár léha hétköznapjairól tudósít, mialatt a cselekmény centrumában álló zavart meleg srác kezdi felfedezni saját szexualitását.

A Beach Rats egy egyéni rendezői látásmód megszületése. Igazi csemege a vizuális történetmeséles szerelmeseinek, telis-tele olyan emlékezetes képekkel, mint a félmeztelen fiúk testén időző kamera hipnotikus mozgása. Eliza Hittman új filmjével végképp feliratkozott a legígéretesebb rendezők listájára, és még ha első igazi mesterműve előttünk is áll, ami végső soron igazán fontos: a rendezőnő filmjeiben képes egyéni hangon megszólalni.

 

7. The Meyerowitz Stories (New and Selected)

A kortárs rendezők közül Noah Baumbachnál senki sem ért jobban a családi diszfunkciók ábrázolásához. A New York-i entellektüelek dramedyjeire szakosodott direktor egyértelműen Woody Allen köpönyegéből bújt ki: legújabb filmjében egy művész családot mutat be, ahol az idősödő szobrászművész apa megbetegedésének apropóján újra egybegyűlik a különc família.

A válás lélektanát boncolgató A tintahal és a bálna szellemi folytatása a The Meyerowitz Stories, ami egy diszfunkcionális család hosszútávú következményei felett mereng. Az egocentrikus családfő szerepében Dustin Hoffman rég nem látott fényében tündököl, a fiait megformáló Ben Stiller és Adam Sandler pedig hosszú idő után ismét drámai szerepekben tűnnek fel. A film nem fél alászállni igazi lelki mélységekbe, de fanyar humorát és bensőséges hangnemét végig képes fenntartani, így az élmény távolról sem válik melodramatikussá.

 

6. A kairói eset

Az egyiptomi Sundance-szenzáció a széleskörű nemzetközi elismerésnek hála a hazai mozikban is forgalmazásba került, ám a díjszezonig nem tartott ki a film lendülete. A furcsa krimi Mubarak elnök hivatali ideje alatt játszódik, a cselekmény központjában álló gyilkosság pedig csupán ürügy arra, hogy szemügyre vehessünk egy velejéig korrupt országot.

A kairói eset olyan krimi, melynek az első félórájában megvan a gyilkos és nem azért érdekes, ahogy megoldanak egy bűntényt, hanem azért, ahogy nem. Az arab tavasz küszöbén toporgó Egyiptom romlott hétköznapjai miatt igazán letaglózó ez a noirba ágyazott szociográfia,az év egyik legüdítőbb zsáner-kísérlete.

 

5. Ingrid Goes West

A közösségi média felszínességének már régóta kijárt egy igazi mozgóképes recenzió! Az Ingrid Goes West pedig úgy vonja kritika alá a közösségi média, azon belül is első sorban az Instagram kirakatvilágát, hogy nem mulaszt el megemlékezni annak értékeiről sem; egy igazán értő fekete komédia, ami jól ismeri a világot, amit bemutat.

A mindenféle didaktikusságot nélkülöző cselekmény során felbukkanó karakterek egytől egyig annak a posztmodern élettérnek a termékei, ahol létezni sem követelmény, elég csupán látszani. Különösen izgalmas értékválsággal szembesülünk, ahogy az érzelmileg frusztrált címszereplővel karöltve betekintést nyerünk a Los Angeles-i hipszterek felszínes mindennapjaiba. Az online térben zajló boldogságverseny groteszk figuráinak tablója az Ingrid Goes West, ami néhol ugyan kicsordul a hihetőség medréből, de az utolsó képkockáig a képernyő elé szögez.

 

4. It Comes at Night

Az igazán nagy talány idén nem az Az című blockbuster horror eredeti címébe foglalt „It” volt: sokkal nagyobb kérdőjel, vajon mi után csahol az erdőben élő család kutyája a sötétben az It Comes at Night című avantgárd borzongásban.

A film rögtön a cselekmény közepébe löki a nézőt. A sorsára maradt család már az első jelenetben kivégzi, majd elégeti a rejtélyes fertőzésben szenvedő nagyapát, ám az igazi rettegés csak ezután kezdődik. A történet egyáltalán nem könnyíti meg a befogadást, az összes szereplő sokkal több információ birtokában van, mint a néző, aki még abban sem teljesen biztos, hogy egy vírus sújtotta posztapokaliptikus környezetben jár-e. Minden, ami egy átlagos horror esetében a kiindulópont lenne, az itt homályba temetkezik. És mind tudjuk, hogy az a legijesztőbb, amit nem ismerünk.

 

3. Columbus

Az első filmes Kogonada impresszív debütálása itthon a CineFesten is látható volt és a listán szereplő legtöbb filmmel egyetemben túlságosan formabontó ahhoz, hogy felbukkanjon komolyabb filmes díjak jelöltjeinek sorában. A finom, mégis élesen kiötlött történet két különböző okból egy városban rekedt fiatal várakozását meséli el. A purgatóriumszerű, márványba fagyott város hideg épületei egyfajta különös börtönként zárják össze a film karaktereit, akik gellert kapott golyóként keringenek az építészetei látványoságairól elhíresült Columbus utcáin.

A komótosan előrehaladó, lassan építkező cselekmény szinte kiált a drámai tetőpontokért, az okosan összeollózott script azonban nem fél nem kiszolgálni a nézők rossz ízlését. A Columbus egy letaglózó vizuális esszé, melynek minden jelenetéből árad egyfajta eufórikus nyugalom.

 

2. Brigsby mackó

Az év egyik legegyedibb alkotása igazi Sundance mozi. Indie film, annak a legnemesebb értelmében, amibe úgy érdemes belevágni, hogy az ember a lehető legkevesebbet tudja róla.

A film a Columbushoz hasonlóan a miskolci CineFesten is megfordult, ahol látványosan jól rezonált a közönséggel a sokszor könnyfakasztóan vicces, máskor szívmelengető, néhol inspiratív mozi. A Lonley Island komikusainak eszement története egyszerre egy megkésett coming of age mozi és egy óda a filmkészítéshez. Kell ennél több ok, miért a Brigsby mackó az év legőrültebb filmje?

 

1. A Ghost Story

A Utah-i Filmkritikusok Egyesületén kívül nem sok szervezet nevezte az A Ghost Story-t az év legjobbjának, pedig David Lowery érzéki home videója ott van a legjobbak között. A szokatlan, lekerekített szélű 1.33:1-es képarányban elmesélt történet egyszerűségében rejlik annak ereje.

A kevesebb mint félmillió dollárból készült produkció forgatásának Lowery a Disneynek gyártott, egyébként szintén kiváló Elliott, a sárkány befejeztével látott neki, amit szinte fű alatt csempészett be a Sundance filmfesztiválra. A rendező saját bevallása szerint tudatosan fogták vissza a film hype-ját, mivel fogalmuk sem volt arról, hogyan reagál majd a különös élményre a közönség. A bemutató után azonban szárnyra kelt a film híre és ha az Oscart vagy egyéb filmes díjakat nem is, a publikum szívet sikerült megragadnia.

David Lowey magával ragadó kis mozija lírikus meditáció időről, gyászról és az elmúlásról. Megismételhetetlen filmes esemény, ami a címe ellenére sokkal több, mint egy egyszerű kísértethistória.

Te mely filmekre irányítottad volna a reflektort 2017-ben?

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com