Magazin

Az én Sátántangóm

Tarr Béla 439 perces „komédiája”, a Sátántangó most aktuálisabb, mint valaha, és megtanít bennünket arra, amit Simone Weil a figyelem iskolázottságának nevezett.

Idén újra mozikba került a Tarr-Hranitzky páros Sátántangó című monumentális remekműve. A hét és fél órás, Krasznahorkai László azonos című regénye nyomán készült „összművészeti alkotást” idén a Berlinalén mutatták be. A klasszikusnak számító mű megtekintése embert és érzékenységet próbáló feladat, ezzel együtt bátorítanám a nagyérdeműt arra, hogy nézze meg moziban a filmet!

 

Bevezetés

Tarr Béla monumentális, 439 perces fekete-fehér filmjét egy novemberi esős vasárnap(on) néztem meg egy fővárosi art moziban. A vetítést megelőzően a pénztárhoz lépett egy ötvenes éveiben járó, jól szituált hölgy.

  • Egy jegyet kérek a Sátántangóra.
  • Rendben.
  • Meddig fog tartani?
  • Este kilenc körül lesz vége.
  • Meddig? (rápillant az órájára) De hiszen most egy óra sincs! (szünet) Van, aki ezt megnézi?
  • Eladtunk rá majdnem ötven jegyet.
  • Hát… (szünet) akkor megpróbálkozom vele én is.

Majdnem teltházas vetítésen ültem. Rajtam kívül helyet foglaltak szerelmes párok, magányos lányok és fiúk, kamaszok és idősebbek, vörös hajúak és őszbe hajlók. Nyilvánvalóan eltérő célokkal érkeztünk: van, aki Tarr Béla-rajongó (köztük én is), van, aki kíváncsi művészetkedvelő, van, aki extrém első randi helyszínt választott és van olyan is – mint a fentebb említett hölgy-, aki gyanútlanul ült be a nézőtérre, hogy végignézze a Sátántangót.

 

Tárgyalás

A film első része megismertet a játékszabályokkal, a középső részben a figyelmem teljes spektrumában jelen vagyok, a harmadik részben – talán érhető módon is – majdnem elbóbiskolok, aztán a tetőpont humorossága úgy felráz, hogy teljes éberségben várom a végjátékot. Néha elidőzök egy tehén kérődző tekintetén, máskor riadt csendben, a székbe lapulva nézem Estike üveges tekintetét, aztán közeledve a végéhez, az alvó telepiek panoptikuma majdnem engem is álomba ringat, majd a doktor utolsó jelenetének éber szemtanúja leszek. Tudom és érzem, hogy a mű megszerkesztettsége a figyelmemet hol fenntartja, hol pihenteti; mindvégig patikamérlegen kiszámított kötéltáncot jár vele.

A film terei, arcai és tárgyai ismerősek számomra: az ovális alakú tükör a hengerelt vályogfalon, a párás ablak előtt húzódó, cigarettafüsttől átitatott függöny geometrikus formái, a zománcos lavór levert széle vagy a földút ragadós textúrája mind a gyerekkoromra emlékeztetnek. A meggyűrődött arcredők anyáink, apáink vagy éppen a melletted, a kocsmában ülő szomszéd férfi borvirágos ábrázatát idézik. A filmet nézve érzed a kevert márványos szagát, a padlás ázott szalma illatát vagy a csípős hideg érintését a bőrödön. A Sátántangó hipnotikus, testi élmény; nézvén a film „üres helyei” a keserédes nosztalgia képeivel telítődnek meg.

Fontos, hogy a Sátántangó nem pusztán film, hanem egy összművészeti alkotás. Víg Mihály melankolikus melódiái vagy „zajkoreográfiái”, Krasznahorkai barokkos, és ugyanakkor tűpontos, emelkedett szövegei Tarr-Medvigy vizuális világával együtt teremtik meg ezt a semmihez sem hasonlatos filmélményt. Az egyes elemek egymást erősítve és kiegészítve teremtik meg ezt a sajátos univerzumot, hogy aztán hét és fél órán keresztül csak

„nézzük, hogy telik az a kurva élet”.

Tarr Béla sok helyen elmondta már, hogy ő mindig komédiákat készít, és ez alól a Sátántangó sem kivétel. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni: a film 425 percének egy része valóban nevetésre sarkallja nézőjét, melyet a film a verbális eszközök segítségével ér el. Ebből a szempontból emlékezetes a film végén a két fogalmazó jelenete, mely alatt a nézőtéren sokan és sokszor kacarásztunk, vagy a százados Irimiással és Petrinával folytatott beszélgetése. Ám azt fontos leszögezni: a Sátántangó humora sosem színtiszta, mert mindig ott van mögötte a kiábrándultság, a züllöttség és a nyomor pókhálója, mely ezt a világot alapjaiban szövi át.

 

Befejezés

A Sátántangót ma megnézi mást jelent, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Az alkotást ma már ugyanis nem csak a színes, gyors vágásokkal operáló, lüktető videoklipekhez vagy tömegfilmekhez képest lehet meghatározni, hanem az okostelefonokon vagy tableteken megjelenő videózuhatag, a Facebook-világ scrollozó üressége vagy a multitasking jelenségéhez képest is értelmezhető. Ez a hét és fél órás filmélmény ugyanis a moziszékben tart bennünket – két szünettel – akár 8 órán át, mely során meditatív szemlélődést kínál fel, és ezáltal egy merőben más élményt nyújt a befogadónak, mint ami a mai világunkat jellemezi. A Sátántangó ebben az olvasatban egy demonstráció a nagybetűs moziélmény és a befogadás jelenvalóságának esztétikája mellett.

Emiatt a Sátántangó tudja azt is, amire manapság csak nagyon kevés film képes: megtekintése után közös élménnyé változik. Mi, nézők, cinkosokká lettünk, fáradt beavatottakká. Láttam, hogy a moziból kifelé jövet hol párbeszéd fonódik ismeretlen emberek között, hol egy-egy félmosollyal ismerik el egymás teljesítményét, de voltak, akik enerváltan kóvályogtak ki a moziteremből. Mint, akik átszakították a maratont lefutva a rajtot vagy épségben leértek az Everest lábához. A hölgy, aki a film elején jegyet váltott, végigülte a filmet és átszellemülten távozott. A Sátántangóban történtek közös tudássá, zsigeri élménnyé transzformálódtak, és a moziból kijövet még napokig velünk voltak.

 

Utószó  

Pilinszky János egyik csodáltja, Simone Weil beszél a figyelem iskolázottságáról. E szerint a tudásnak van egy lexikális természete, melyet az iskolában tanítanak nekünk és adatok memorizálásából áll, és amely másodrendű. És van egy ennél sokkal fontosabb fokozata, amely a figyelmünk vagy az érzékenységünk mélyítésének a képessége. Úgy vélem, a Sátántangó ez utóbbi tudást adja meg számunkra: érzékenyítő tréninggel pallérozza figyelmét a kitartó nézőnek.

Aki tudja, nézze meg moziban, amíg lehetősége van rá!

Milojev Zsanett

Milojev Zsanett magyar (PTE BTK) és film szakon (PTE BTK, ELTE) végzett, és tanult Oslóban is a Média és Film Tanszéken. Készített már kisfilmet (Vénusz átvonulás), de dolgozott filmes újságíróként is. Szereti a modern művészfilmet, a slow cinemát, a magyar filmek elkötelezett híve és gyűjti a filmes könyveket.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com