Tárca

Üss, te beteg állat! – Az ötven árnyalata(i)

Az utóbbi évek egyik legnézettebb és olvasottabb művének, A szürke ötven árnyalatának második része, A sötét ötven árnyalata jön a mozikba Valentin-nap környékén. Ennél már csak az volt talányosabb, amikor a Deadpoolt dobták a szerelmesek napján piacra. Mert hát nehéz elhinni, hogy a kikötözés és a durva alázás összefér a szerelemmel. És hogy sikere van? Az még nehezebben összerakható Rubik-kocka.

Az utóbbi évek egyik legnézettebb és -olvasottabb művének, A szürke ötven árnyalatának második része, A sötét ötven árnyalata került a mozikba Valentin-nap környékén. Ennél már csak az volt talányosabb, amikor a Deadpoolt dobták a szerelmesek napján piacra. Mert hát nehéz elhinni, hogy a kikötözés és a durva alázás összefér a szerelemmel. És hogy sikere van? Az még nehezebben összerakható Rubik-kocka.

Moldován Tünde írása.

Az Ötven árnyalat-trilógia nem egy jó regény. Mint olvasmány sekélyes, nyelvileg slendrián, szóhasználatában a kultúra ellen elkövetett merénylet, amin még az sem segít, hogy a magyar nyelv egyébként roppant kifejező és játékos tud lenni, mert esélyes, hogy a fordító abból főzött, amije volt – és az alapanyag, hát, minimum gyenge. Ennek megfelelően a filmből se lehetett egyszerű kihozni azt a keveset, amit végül sikerült.

Először is: Dakota Johnson úgy fest a filmben, mint egy negyvenes, kiégett, kiélt asszony, nem pedig mint egy húszéves szűzlány. Jamie Dornanről pedig szerintem nincs ember, aki elhinné, hogy egyfelől meztelen nőket térdepeltet a sarokban, másfelől meg hogy van nő, akit annyira képes rabul ejteni, hogy az hagyja magát mellbimbócsipesszel lógni egy kereszten fejjel lefelé.

Ám végül bombasiker lett az egész biznisz. De vajon miért? Mert megfogalmazott egy olyan gondolatot, amelyet manapság senki nem mer.

A női egyenjogúság korát éljük, ami akkor is így van, ha sablonosnak és velőtrázó blődségnek hangzik is. Általánosan elfogadott nézet, hogy nem csupán a férfiak joga vagy kötelessége az önmegvalósítás. Ebből lett többek között a feminizmus, a harc az egyenjogúságért, amely egyébként csak újabb különbségtételekhez vezet; a szexuális szabadosság, amelyben az élvezeteket megélő nők hangoztatják, hogy nem csak háztartási kötelességnek tekintik a testi örömöket. Nők kerültek vezető pozícióba, apukák maradnak anyukák helyett gyeden a gyermekükkel, munkamegosztás van a háztartásban.

Egyre-másra hallatják a hangjukat a legismertebb színésznők, akik felszólalnak az egyenjogúság mellett, mert nem találják rendben levőnek, hogy a férfiak akkor is jóval magasabb gázsit kapnak egy-egy szerepért, ha egy nő fő(bb) szereplője egy filmnek, és nem csupán biodíszletként, bögyös-faros macaként használják. Éppen a napokban látott napvilágot a legújabb Bechdel-teszt, amely a nők fontosságát méri egyes filmekben (és egyre jobb eredményeket érnek el).

Apránként felépült egy törékeny nézet, amely szerint a nők mindenben egyenlők a férfiakkal, még ha ezt olyan egyszerű és némiképp ostoba formába is képesek önteni, hogy ne nyitogassa csak az ajtót egy férfi se a nőknek, mert az nem az egyenlőség jele. Mintha a férfi és női szerepeket tudatosan el akarnák tüntetni, és összemosni a határokat a két nem között, miközben egyre-másra repedezik ez a vékony jég.

És itt lép a képbe E. L. James, aki megtalálta a női egyenjogúság egy olyan aspektusát, amelyről nem is szokás beszélni, és totálisan szembe is megy ezzel a nézettel: tudniillik kimondta, hogy vannak nők, akik szeretnek behódolni a férfiaknak. Természetesen nem mindegyik, de a regény sikere mutatja, hogy ennek a gondolatnak van létjogosultsága, hiszen hiába egy máglyára való papírkupac, a gondolat, ami megfogalmazódik benne, nagy sóhajjal szakadt ki több millió nőből.

Mert félreértés ne essék: itt nem arról van szó, hogy végre a nők is kaptak valamit a pornó világából, ha már a pornófilmeket a férfiak ízlésére szabták az arcokba tolt mellekkel, a nagyfokú vizuális ingerekkel. Már csak azért sem, mert ahogy James ír a szado-mazóról, az nem is annyira izgalmas, és nem is annyira megbotránkoztató; cserébe viszont sablonos, eldugott erotikus oldalakon jobban megírt sztorikkal lehet találkozni, mint amit az írónő felmutat. A világsikerhez az is kevés, hogy megírt két karaktert, amelyek totálisan ellentétesnek látszanak, miközben nem is; és kiderül, hogy nem az a gyenge, aki először annak mutatkozik, és nem is azt kell megmenteni, aki ártatlannak tűnik.

Bár azt nem lehet elvitatni a szerzőtől, hogy sikerült a két főhőst érdekesre írnia, ugyanis ritkán látunk ennyire öntudatos szűzlányt, aki az életből ugyan jóformán semmit nem tapasztalt még, de megbír egy kőkemény üzletemberrel, aki nem mellesleg szabadidejében ostorral ver mindenféle nőket, és ehhez még szerződést is ír. Grey pedig valójában a társadalmi konvenciók keretein belül egyáltalán nem rosszfiú, sőt, tipikusan jófiú karakter: gazdag, intelligens, a családi háttere is rendben van, kimondottan biztonságot adó férfi, akit nem kell sem megjavítani, sem pedig betörni (leszámítva a beteges birtoklási mániáját, amely egyébként remekül szemben áll a lány öntudatos szabadságvágyával). Így azt sem mondhatjuk, hogy attól annyira szexi, mert a nőket a rosszfiúk vonzzák.

Természetesen, miután kiderül róla, hogy a legfőbb szórakozása anális ingerlőket dugdosni kikötözött nők egyéb testnyílásaiba, beléphet a rosszfiú-faktor, de az maximum arra elég, hogy szinten tartsa az izgalmat. Mert Grey korrekt, előre elmondja, mi fog történni; szerződést ír arról, hogy a gondosan kiválasztott alattvalója mit tehet meg és mit nem; egyébként pedig amikor már eljutnak a párkapcsolatig, kimondottan úriembernek bizonyul. Nem attól izgalmas, hogy gazember módjára hazudik, eltűnik, manipulál. Nyílt lapokkal játszik, és a személyisége teszi érdekessé.

Az egyetlen, ami miatt nem normális, az a szexuális szokásrendszere. Az uralkodási hajlam, az irányításmánia, a szadizmus. Amitől egy Anastasia-féle nő nehezen szabadul. A lány férfiakat is elrettentő módon öntudatos, az élet legtöbb területén céltudatos, amelyektől nem is lehet eltántorítani. Erős tapasztalatlanságán is átsüt, hogy hű az elveihez, szilárd a jelleme. De a prüdéria nyoma sincs benne. Ahogy belekerül a szado-mazo világába, fejet hajt a férfi előtt pillanatok alatt.

Mert egy Christian Grey-jel szemben a legerősebb nők térde is megroggyan, és szívesen veszik, ha a férfi legyőzi őket. Ezt tudja az Ötven-árnyalat-trilógia. Igaz, hogy túltolta a férfiúi határozottság fontosságát, mert a hétköznapokban ritkán találkozni ilyen extrém szexuális kultúrával, mint amilyen Greynek van, de a legtöbb nő mindenféle egyenjogúság ellenére imádja, ha egy férfi tudja, mit akar csinálni egy nővel, és csinálja is. Az sem baj, ha nem kérdezi meg. Sőt, uralkodhat is kicsit. Csak mutasson erőt, mert az izgalmas. De erről a hétköznapokban nem szokás beszélni. Viszont – még ha nem is a magaskultúra terméke – A szürke ötven árnyalata és következő részei kimondják, hogy az egyenlőség ellenére behódolni lehet jó is. Csoda hát, hogy világsiker lett?

[author_bio author=”moldovan0804″]

Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment