Magazin

Hat mozizó, akire ráborítanád a széket

Tóth Nándor TamásA napokban két olyan vetítésen is részt vettem, ahol a filmélményt sikerült a földbe döngölni két kedves nézőtársamnak. Az ő emlékükre összeszedtük, szerintünk melyek a legidegesítőbb nézőtípusok.

Tóth Nándor Tamás írása.

Sokan panaszkodnak a mozibajárókról, most mi is ezt tesszük, de azért előtte leszögezném: a döntő többség tisztában van az illemmel, és be is tartja a kulturált filmnézési szokásokat. Sajnos persze nem őket jegyzi meg az ember, hanem a másik végletet. E listában is azok szerepelnek, akiket a vetítés után azonnal fejbe vágnék egy péklapáttal. Te mit tennél, ha egy véletlen folytán a következő hat emberrel vagy társasággal kellene megnézned mondjuk a Bosszúállók – Ultron korát vagy a Star Wars – Az ébredő erőt?

 

Azok, akik dugni jöttek

Matthew McConaughey egy másik csillagrendszerbe utazik, a szomszédomban ülő srác pedig elkezdi csókolgatni a barátnője mellét – köszi! A Csillagok között áráért rögtön kaptam homemade pornót is, csak épp nem voltam kiváncsi rá. A legrosszabb az, amikor tényleg megállás nélkül hangzik a cuppogás, mert lehet hogy egy kis kézimunka nem tűnne fel (elvégre én a filmet nézem), de amikor mindez párosul egy jó adag nyálcsattanással, akkor már csak azért is rájuk pillant az ember, hogy szóljon nekik: menjetek már szobára!

Akit csak a pasija hozott

moziE speciális fajtából több is van, most azt az idegesítő nőtípust emelném ki, akit pasija elhozott egy akciófilmre. Őt magát viszont baromira nem érdekli, és sajnos a többi nézővel se törődik, ezért mindent hangosan kommentel, röhögcsél, a legizgalmasabb jelentnél egy apró bakin felnyerít, nekiáll birkózni a pasijával, csikizi, hisztizik, és ha valaki esetleg csendre inti, akkor visszaszól neki. A következővel azt fogom csinálni, hogy direkt követem őt a Szürke ötven árnyalata és a Szex és New York 3. premierig, ahol a mellette ülő széken eljátszom vele ugyanezt.

A tinik, akik közösségi találkozóhelynek használják a mozit

Igazából nem is értem, miért vesznek jegyet ők, és miért nem mennek kocsmába, mint minden tisztességes tizenéves. Jellemzően egyébként nincs velük semmi baj, amíg Az útvesztőn, A beavatotton vagy a Csillagainkban a hibán futsz velük össze, de ha valami tévedés folytán jegyet vettek A Grand Budapest Hotelre vagy még inkább a Sráckorra, akkor több órás szenvedés vár az összes többi nézőre a teremben. Egy barátom az utóbbin találkozott a csapattal, és lényegében az egészet végigpofázták. Igaz, így még inkább autentikus volt a film, mert nem csak Texasról, hanem a Toldi gimi 10. évfolyamának kavarásairól is megtudott mindent a közönség.

Aki végig csak az okostelefonját nyomkodja

Persze, nyomkodja csak, az ő dolga, hogy fölöslegesen vett mozijegyet – ez abban az esetben igaz, ha ezzel senki mást nem zavar. Amikor viszont az éjfekete teremben egy sötét tónusú film alatt (például a Sírok közöttön) az arcomba világít az írólap méretű telefon képernyője, és húsz perc után már a retinámba ég a Facebook, akkor az engem is érint. Ennél csak az rosszabb, ha nem halkítja le, és megállás nélkül pittyeg a telefonja csevegés közben – merthogy ilyenre is volt példa. Követelem, hogy tiltsák ki a térerőt a mozikból!

cell-phone

Aki harcol a karfáért

Hihetetlen, hogy a nézők 99%-val probléma nélkül meg lehet osztani még a Művész Mozi nagytermének apró karfáját is, ehhez képest időnként sikerül kifogni egy olyan szomszédot, aki hatalmi harc terepként tekint a közös karfára. Persze én nem vagyok harcos természetű, elférek a másik oldalon. Aztán telik az idő, nem érzek semmit az ellenség irányából, jóhiszeműen megpihentetem fáradt alkarom – és már azonnal érkezik is az ellentámadás! Egy percig sem bírta ki a szomszéd, máris furakodik! Az önkéntelen reflexek miatt a háború a karfáért a teljes játékidőt kitölti, a békés filmélmény pedig áldozatul esett a küzdelemben. Elmorzsolok egy imát az üdvéért.

Aki részeg

Bizony, már ilyen is van! A jobb sorsra érdemes A hetedik fiú vetítésen az egész családom testközelből megtapasztalhatta, milyen az, amikor két kigyúrt férfi tökrészegen és hőbörögve megy be a terembe, és minden létező jelenetet kommentál. Az előzeteseket. A reklámokat. A stúdiók spotjait. A forgalmazó spotjait. Talán ha a film izgalmasabb lett volna, akkor az ő hangjukat és bájos büfizésüket is kevesebbet hallottuk volna. Szerencsére az egyik fiatalember megunta, és kivonult a teremből – előtte azonban még levette pólóját, és a vászonra vetülő rivaldafényben táncolt egy sort az erre cseppet sem kiváncsi közönségnek.

Címkék

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com