Magazin

Hogyan mentsük meg a Trónok harcát?

Tronok harca (Game of Thrones)

Ezeket kellene rendbe hozni a finálé előtt!

A Trónok harca immár 7 évad óta dübörög a televíziók képernyőin. Az HBO nézettségét és a torrentoldalak letöltési mutatóit lankadatlanul magasan tartó fantasy széria azonban nyáron elérkezett első igazán komoly hullámvölgyéhez. A majdhogynem hollywoodi klisékig laposodó cselekmény végén a kiszámítható befejezés ígérete fenyeget. Nincs azonban minden veszve!

SPOILEREK KÖVETKEZNEK!

 

Sürgősen vissza a tíz részes évadot!

A mindössze 7 epizódba besűrített új évad központi problémája volt az iszonyú időzítés. Míg korábban – ha nem is Tolkien szintű szőrszálhasogató alapossággal, de – éreztük a földrajzi távolságok és az idő dimenzióit, ez a szűkre szabott játékidőnek köszönhetően az új évadra feloldódott a cselekményben.

Az évad olyan vad tempóban hadarja el a sztorit, hogy a szereplők gyakran egy részen belül indulnak el és érkeznek meg (ami a sorozat történetében korábban nem történt meg). Korábban volt időnk fellélegezni és elidőzni néhány kulcsfontosságú esemény között, együtt a szereplőkkel. Ezek az intim pillanatok, ha nem is vesztek ki teljesen, de számuk a közelgő lezárás miatt jelentősen megcsappant.

Trónok harca 7. évad

Így egyre kevésbé értjük a szereplőket mozgató érzelmi motivációkat is. Például Tyrion belső vívódása, amit a családja ellen folytatott háború miatt feltételezhetően megél, és amire félreérthetetlenül utaltak is a készítők, a háttérbe húzódik. Az ilyen és ehhez hasonló nüanszok miatt volt olyan váratlanul jól átélhető a karakterek drámája: a fantasy szetting ellenére közel kerültek hozzánk a szereplők.

A Trónok harca legújabb részeit nézve már csak azért is megdöbbentő a fejvesztett kapkodás, mert a sorozatok gyerekbetegsége pont ennek az ellenkezője: általában az unalomig tolják a jól futó szekeret. Az HBO ezzel szemben az utolsó két évadot összesen annyi epizóddal készül letudni (7 és 6 rész), mint amennyit ezidáig egyetlen szezon alatt kaptunk. Ennélfogva nincs idő olyan apróságokkal bíbelődni, mint hogy hogyan is élelmezik Sárkánykőnél a gigászi hadsereget Daenerysék, vagy, hogy mennyi idő is egy tűzokádó hátán átszelni egy kontinenst.

 

A Trónok harca több, mint egy nagyívű fantasy

A Trónok harca sikerrel vitt véghez a mainstream televíziózás történetében egy eddig lehetetlennek vélt  küldetést: lerántotta a fantasy zsánert a realizmus mocsarába. A mágiának és a varázslatos elemeknek egytől egyig volt egyfajta különös belső logikája. A sárkány egyszerű állattá változott, a varázslat pedig gyermekáldozattá aljasodott.

George R.R. Martin nagy eredménye nem az volt, hogy elhagyta a műfaj mesés elemeit, hanem az, hogy bekente őket vérrel és sárral. A fantasy műfaját dekonstruáló A tűz és jég dala regényfolyammal szakító tévésorozat azonban visszafordítani készül ezt az innovációt.

A Fal mentén kibontakozó konfliktus a holtak serege és észak népe között, megspékelve Dany sárkányaival, ízig-vérig fantasy lesz, bárhogy is alakuljon a végső küzdelem. Persze a kiválasztott hős és a sötét uralkodó egymásnak feszülésén még mindig van lehetősége árnyalni az alkotóknak, de az óriásokból és zombikból álló Más horda összecsapása a sárkányokkal, legyen az bármilyen mocskos és naturalista, az alap felálláson mit sem változtat: jégzombik a sárkányok ellen.

Hol vannak már azok a jó öreg hatalmi intrikák…

 

Támolygó karakterek

A sorozat sosem félt elengedni a karakterek kezét, a szereplők brutális és dehonesztáló módon búcsúztak a történettől. Legalábbis így tartja a mondás, a valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb: nagyjából két-három évad után sejteni lehet, kik azok a karakterek, akik köré a cselekmény összpontosul és akiknek a kiírása lefékezné a történetvezetést. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyetlen olyan alkalom, amikor a szabály alól kimanőverezett a sorozat, a 3. évad hírhedt vörös násza volt, ahol valóban alapjaiban sértette fel a narratívát a Trónok harca. A második ilyen alkalomnál  – Jon Snow „halála” –  már visszahőköltek az alkotók.)

Az a közhely, hogy a Trónok harcában bárki bármikor meghalhat, tehát nem igaz.

De ezzel semmi gond nincs! A problémák ott kezdődnek, amikor mindenféle drámai funkció hiányában traktálnak minket szereplőkkel az alkotók.

Az évadzáróban Kisujj halála egyértelműen a 7. felvonás mélypontja. Senki sem hitte, hogy az egykoron megbecsült, fifikás karakter ilyen tanácstalanul bárgyú módon távozik. A kivégzésbe torkolló tárgyalásnak már semmiféle dramaturgiai íve nem volt. A teljes évad során a semmibe kocogó Kisujj-szál (ami javarészt abból állt, hogy Baelish éles tekintettel bámult lefelé az erkélyről) zsákutcába vezetett.

Félő, hogy Cersei figurája is hasonló utat fog bejárni; a cselekmény szempontjából irreleváns erőt képviselő őrült királynő végzete aligha tűnik méltónak ahhoz, hogy a negatív pólust képviselje a vastrónért folytatott küzdelem végső összecsapásában (márpedig most nagyon úgy áll a szénája).

Érthető módon új karakterek bevonásával már nem tanácsos tördelni a cselekményt, ám a sorozat régi, szárnyaszegett figuráinak erőltetése helyett célravezetőbb volna az olyan már integrált szereplőket előtérbe helyezni, mint mondjuk Lyanna Mormont.

Azonban nem csupán a szereplők vezetésében döcög a legújabb szezon. Az univerzium bővítése is megakadt: egyre centralizáltabb a cselekmény, ami a véghajrában persze logikus, mégis hiányzik azaz ellenállhatatlan, diverz világ, ami a sorozat sajátja volt. Hiába szűkül folyamatosan a terepasztal, biztosan bőven akadna látnivaló, de idén a mesterek otthonán túl nem sok újat mutatott magából Westeros.

 

Kevés a meglepetés

Talán végig jelen volt a sorozat szerelmeseinek a fejében az a kellemetlen gondolat, miszerint a Trónok harca szellemiségéből az következik, hogy lezárhatatlan. A szövevényes cselekmény varázsa a történet és a karakterek komplexitásában rejlett, melyek a fináléba hajolva fokozatosan egyszerűsödtek.

Trónok harca 7. évad

A sorozat lezárása (még akkor is, ha a sötétség erői győznek) kiszámítható lesz. A készítők beszűkítették a sorozatot egy olyan visszafordíthatatlan narratívába, aminek a szálai egy tisztán körvonalazódó végkifejletbe tartanak. Az olyan logikátlan és suspense-től mentes epizódok, mint a Beyond the Wall című rész pedig csak erősítik a nézőkben növekvő lemondást.

A 7. évad elfelejtette meglepni a nézőit. Ami a sorozat múltját ismerve a lehető legnagyobb mulasztás.

De mégis hogy kéne pontot tenni a mondat végére?

A Trónok harca azért emelkedik ki az átlagos fantasyk sorából, mert képes valóságos maradni. A való életben pedig nem a jó és a rossz orrvérzésig ismételt küzdelme zajlik. Sajátosan paradox elvárás egy fikciós világban játszódó sztoritól hihetőséget követelni, mégis csalódás lenne, ha olyan messzire rugaszkodna a valóságtól a befejezés. A George R. R. Martin könyveivel szakító széria íróinak meg kell találni a balanszot a folyamatosan növekvő varázslatos elemek befolyása és a jól bejáratott véres hatalmi játszma között.

Tovább bonyolítja a befejezést, hogy a valósághű hang megtartása érdekében, úgy kell(ene?) véget vetni az epikus kalandnak, hogy közben sok kérdés megválaszolatlan marad. A cselekmény fővonalát valahogy nyilván le kell zárni, mégis kifejezetten rendhagyó módon lenne üdítő, ha nem varrnák el az összes karakter sorsát. Így a történet tovább zajlana a nézők fejében, nagybetűs vége-felirat nélkül, akárcsak a való élet.

Akárhogy is, a Trónok harca jövőre esedékes utolsó fejezete egy igazi kulturális esemény lesz, ami igazodóponttá válik a televíziózás jövendőbeli mesélői számára. Az egyetlen nyitott kérdés, hogy a finálé követendő vagy riogató példaként szolgál majd.

Papp Atilla

Papp Atilla a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, 2018 óta tagja a Filmtekercsnek. Akut celluloidfüggő, a százmilliós blockbustertől a filléres kísérleti filmig minden érdekli.