Helyszíni tudósítás egy tajvani színházi előadásról, amely nemcsak Marcel Marceau nyomában járt, hanem a pantomim nyelvén közvetítette a hagyományos kínai kultúra elemeit is.
Ha csak egyvalamit mondhatnék erről az előadásról, akkor annyit mondanék, hogy Li-Tsuei Sun (kínai karakterekkel 孫麗翠) tajvani művésznő egy csoda. Egymaga betölti a teret és mozgásművészetével képes bármit elmesélni eszközök, díszlet, hang és társak nélkül.
Ugyan ez alkalommal az előadás során volt zenei kíséret, és a művésznő tanítványai is szerepeltek a darabban, egyértelműen Li-Tsuei Sun vitte egy személyben a vállán a darabot. Már az előadás kezdete előtt is: ugyanis a nézőket egyből beengedték a nézőtérre, amint megérkeztek (ez az én esetemben 20 perccel korábbi időpontot jelentett). Amint leültem, láttam, hogy a színpad közepén a felső állványokról egy gubóban ott lóg valaki magzatpózban. Így kezdődik az élet, jelen esetben az előadás: egy látható, de láthatatlan gubóállapottal. A gubó lakója ugyan nem kommunikál, de jelen van. S mi nézők, a gubó megszületésére várók döntünk a gubóhoz való viszonyulásunkat illetően.
Lehet ignorálni, a prospektust olvasgatni, a szomszéddal beszélgetni, vagy csak figyelni a gubót, ahogy az létezik. S ez az egy ponton tartott figyelem lassú ki és belégzéssel ráhangol arra, ami ezután következik: az életre, vagyis egy lassú, szekvenciákban bemutatott szimbólumokkal, érzésekkel teli megrázó és lenyűgöző előadásra.
Li-Tsuei Sun Tajvanon született és a Taiwan University of Artson tanult, majd 1983-ban Franciaországban folytatta tanulmányait. Először Jacues Lecoq iskolájába járt, a L’École Internationale de Théâtre Jacques Lecoqban, majd két évvel később Marcel Marceau iskolájába iratkozott be, a The Ecole Internationale de Mimodrame de Paris Marcel Marceau-ba. Tanárai voltak többek között Etienne Decroux és fia, Maximilien Decroux, illetve Stefan Niedzialkowski. Egyértelműen Marcel Marceau vált Li-Tsuei Sun művészi példaképévé, hiszen a mai napig előszeretettel hivatkozik mesterére. Jelenleg Tajvanon él, és az előadások mellett mozgásművészetet és csikungot (hagyományos kínai egészségmegőrző mozgásrendszer) tanít.
Marcel Marceau, a példakép
Marcel Marceau neve majdhogynem egyenlő a pantomimművészettel. A komikusként világhírűvé vált művész Auschwitzban vesztette el édesapját. A háború után ugyan színházi tanulmányokat folytatott, de leginkább a némafilm volt rá nagy hatással. Rajongott Buster Keatonért, Charlie Chaplinért és a Marx-fivérekért. Az ő filmjeik hatására kezdett el a pantomimmel foglalkozni.
Amikor 1946-ban saját társulatot alapított, a commedia dell’arte jegyei mellett a japán no színház elemeit is felhasználta. Majd nem sokkal később megteremtette Bip alakját, aki a csetlő-botló kisember, a némafilm nagyjainak újraértelmezése.
Marcel Marceau filmekben is szerepelt, összesen 10 filmben tűnik fel. Először 1946-ban Alain Resnais rendezte La Bague című filmben. 30 évvel később Mel Brooks Némafilm (Silent Movie, 1976) című komédiájában, ahol saját magát alakította.
Hat fejezetben az élet
Li-Tsuei Sun előadása hat, fejezetcímmel ellátott részre volt osztva. A nemzetközi jelleget mutatja, hogy a fejezetcímeket kínaiul és angolul is ismertették a táncosok az előadás során. A történet ívét egyértelműen a megszületés és a különböző életfázisok bemutatása adta, melyek végül a lakuna állapotában oldódott fel. A „lacuna” rést, hiányt jelent, vagyis a valamik közt megjelenő teret, a darabban a születés és a halál közti állapotot.
A felnövekvés első szakasza, vagyis a szocializáció erőszakos folyamatként jelent meg, ami a frissen testbe érkező megregulázását, korlátozását jelentette. A gyerekkor ezzel együtt a felfedezés, az ártatlan örömök ideje. A felnövekvés egyik fontos szakasza a megerősödés, vagyis a harcművészetek. Ez a fejezet különösen látványos volt, hiszen a lassú tánckoreográfiába ágyazott harcművészeti mozdulatok sajátos esztétikát nyújtottak.
A felnőtt szociális kapcsolatait mutatta be a teázós jelenet, ami a kínai kultúra felől közelítve nem meglepő választás, hiszen a teafogyasztás rituális és hétköznapi formája hosszú és sokszínű hagyománnyal bír Kínában. Természetesen a pantomim elveinek megfelelően az előadók csak imitálták a tea kitöltését, a tea illatának élvezetét, majd a kortyolgatást – ki egyedül, ki csoportban. Ezután a vágyak felébredése a holddal való tánccal, az ezt követő gyermekszületés és nevelés pusztán a pantomim segítségével lett megelevenítve.
Li-Tsuei Sun úgy használta a testét, mintha az ezer darabból állna, és mind az ezer darabnak külön-külön ura lenne, hogy a sok darab összeadódva erejében megsokszorozódjon és betöltse a teret. Egyértelműen nem pusztán fizikai teljesítőképességről és erőről van szó, hanem az elme erejéről, mely kontrollálja a testet, s mely kisugárzik ebből a tökéletesen mozgatott testből.
A darab elején felépített meditációs jelleg végig jellemző maradt: a hosszú csendekben és sötétek között megjelenő testre csupaszított, erősen fókuszált történetmesélés, a lassú, rezdülésekből építkező előadásmód egy pillanatra sem hagyott kizökkenni. A keleti mozgásművészetek közül leginkább a japán butoh előadást idézte meg a darab, ami kellemesen párosult a nyugati pantomim hagyománnyal, így egy erőteljes és kifejező kombináció jött létre, amely egy testben-akaratban összpontosult.
Tajvani Nemzeti Színház
Az előadásnak a tajvani Nemzeti Színház egyik kisterme adott otthont. A színház épülete Taipei egyik legjelentősebb látnivalója is egyben, hiszen azon tér jobb oldalán található, ahol a híres Nemzeti Chiang Kai-shek Memorial Hall. Az épületeket park köti össze, ahol a kínai kertművészet megcsillantja mosolyát, a helyiek pedig a fák adta árnyékot kihasználva nyugodtan sétálnak, csikungot meg mindenféle harcművészeti formákat gyakorolnak, vagy éppen egy hordozható karaoke szettet körülállva énekelnek. Csupán ezen park bejárása adhat némi ízelítőt a a tajvani életből.
Az előadásról készült képek forrása az előadás hivatalos Facebook oldala. A színházról készült képek a szerző saját fotói.
Az alábbi videón Li-Tsuei Sun művésznő egy előadása látható 2013-ból.