Magazin

Oscar 2018: Oscar előtt…

A nők éve, a változások éve, a politika éve, a tiltakozások éve vagy egyszerűen csak a jó filmek éve? Összeszedtük, mely erők mozgatták meg legjobban idén a közvéleményt, és vele együtt a filmvilágot, no meg az Oscart.

Sokat gondolkodtam, hogy milyen fejezetcímekben lehetne elbeszélni az idei amerikai díjszezont. A „nők éve” vagy „a nők és az Oscar” például egy logikus választás lett volna, hiszen tengeren innen és túl érvényesült az a tendencia, ami aztán az Oscaron is bőségesen éreztette hatását. Rögtön az év elején egy nő, a mi Enyedi Ildikónk nyerte az Arany Medvét, de ugyanitt Berlinben díjat kapott Agnieszka Holland legújabb alkotása és még két nőközpontú filmalkotás, a Felicité (r.: Alain Gomis) és a Testről és lélekről egyik Oscar-ellenfele, az Una mujer fantastica.

Nagyjából ugyanebben az időben a 2017-es Sundance Filmfesztiválon is egy nőközpontú film nyerte a fődíjat (a Netflixen látható I Don’t Feel at Home in This World Anymore), a legjobb amerikai rendező pedig Eliza Hittman lett a Beach Rats című alkotásáért. Cannes-ban folytatódott ugyanez, a legjobb forgatókönyvíró (Lynne Ramsay) és sok-sok évtized után a legjobb rendező (Sofia Coppola) is nő lett.

Az Oscar-jelöltek listája szépen tükrözte ezt a tendenciát. Először is, a kilenc legjobb filmre jelölt alkotásból négynek is egy nő köré szerveződik a története, ami már csak azért is nagy dolog, mert a Millió dolláros bébi óta egyetlen nyertes sem mondhatta el magáról, hogy nő lenne a központi karaktere. Másrészt Greta Gerwignek köszönhetően a legjobb rendezők között is újra van női jelölt, míg az operatőrök között most először (Rachel Morrison – Mudbound); és az már tényleg csak hab a tortán, hogy minden idők legidősebb Oscar-versenyzője is idén jelentkezett be Agnes Varda személyében, aki a dokumentumfilmes kategória éllovasa.

A víz érintése

A következő logikus fejezetcím lehetne a „zsánerfilmek és az Oscar”, habár mostanában ez a két dolog szemmel láthatóan közelít egymáshoz. Ahogy az elmúlt években az Érkezés, a Mad Max: A harag útja, a Mentőexpedíció vagy a Gravitáció, úgy idén a Tűnj el! és A víz érintése mutatja ezt a közeledést.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a horrorok, a fantasy-történetek vagy a tudományos fantasztikum tipikus versenyzői lennének a díjszezonnak, sőt, ha jobban megnézzük, idén nem is igazán erről van szó. Az odáig rendben van, hogy a Tűnj el! egy horror, A víz érintése pedig fantasy, de egyikük sem emiatt került a figyelem középpontjába, sokkal inkább a mondanivalójuk miatt, a bennük megfogalmazott társadalmi, emberi problémák okán.

Ezzel meg is érkeztünk egy újabb általános kérdéshez, ami újra és újra előkerül a filmdíjak, de valójában minden kulturális díj kapcsán:

Most akkor alkotásokat díjazunk vagy a témát?

Érdekes kérdés, amelyre nagyon nehéz jó választ adni.

A legjobb talán, ha kicsit eltávolodunk a személyes véleményünktől és egy kicsit objektívebben vizsgáljuk a dolgot. Ha bevonjuk a képbe a kritikusok értékeléseit és a nagyközönség visszajelzéseit látjuk, hogy valójában szó sincs ilyesmiről, legalábbis nem úgy, ahogy azt sokan gondolják. Ebből a nézőpontból viszont jól látszik, hogy valójában a jó, általánosan elismert filmek közül választják ki azt, aminek a témája is fontos.

Három óriásplakát Ebbing határában
Három óriásplakát Ebbing határában

Kárhoztatni pedig senkit nem lehet érte, hogy valami olyasmi mellé rakja a voksát, amit nem csak hogy szeret, de valami olyasmit is megfogalmaz, ami fontos a szavazóknak. A jelölt filmek többsége ebbe a kategóriába tartozik, amelyek nem csak minőségük, hanem a 2018-ban aktuális témafelvetésük miatt is a figyelem középpontjába kerültek. Témából pedig akadt bőven, kezdve Donald Trump kirohanásaival a sajtó és a bevándorlók ellen, a szexuális zaklatási botrányokon át a múlt eseményeit és a történelmi figurák szerepvállalását újragondoló mozgalmakig.

A filmvilág pedig nem volt rest, gyorsan reagált ezekre az országokon átívelő kérdésekre. A víz érintése főgonosza egy pattanásig feszült, hidegháborús helyzetben játssza a talpig hazafit, a tisztes családapát, miközben semmibe nézi a nőket és a feketéket, miközben a női főhős megmutatja, hogy a mindenféle ideák és külsőségek mögött meg lehet látni az élőlényt. A Három óriásplakát Ebbing határában szinte ugyanerről mesél, főhősei ugyanúgy próbálják megtalálni magukban és a másikban is az esendő embert a mindenféle elvárások, hagyományok, beléjük nevelt szokások szorításában. A Tűnj el! családja szintén nem esett messze ettől a fától, csak míg Ebbing lúzer járőre csak visszasírja a régi időket (amikor nem lehetett csak úgy mindenkinek mindent szabadon), addig itt ténylegesen vissza is állítják a rabszolgaságot a kívülről nagyon is tisztességesnek tűnő családi birtokon.

Tűnj el

Talán ezek után nem csoda, hogy az egész díjszezon alatt nem jutottak dűlőre a felek, így az Oscarnak sincs igazi, hamisítatlan éllovasa. Mindenki nyert valamit, de annyit senki, hogy lezártnak tekinthessük versenyt. Március negyedikén majd valószínűleg a célfotó mutatja csak meg, melyik ezek közül a legkevésbé megosztó, a legszélesebb körben elfogadott és a legnagyobb mértékben kedvelt filmalkotás.

Egy biztos: társadalmi kérdéseket feszegető film lesz. Csak még azt nem tudjuk, hogy mindez egy mesébe, egy horrorba vagy egy szatírába lesz beoltva.

***

A Filmtekercs idén is Oscar-hetet tart: írunk és beszélgetünk, elemzünk és drukkolunk. Kövesd az Oscart a Filmtekerccsel!

És szurkolj  velünk a Testről és lélekről Oscarjának március 4-én az Anker’tben!

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com