Magazin

Snoopy-hét: Ezt taníthatod a gyereknek, avagy a reklámozás nemesebb módja

Snoopy

THancsók Barnabáseljesen jogos, hogy néha kiakadunk azon, hogy mire tanítják a gyerekeket a filmek, különösen a nekik szólók. Hál’ Istennek a legújabb animációs őrület, Snoopy feltámasztása kapcsán gondoltak rá a forgalmazók, hogy a film – kritikánkban is olvasható – pozitív sugalmai mellett a merchandise is nevelő hatású legyen – a szó jó értelmében.

Hancsók Barnabás írása.

Tényleg egész ötletes dologgal állt elő az InterCom, amikor kifejezetten a film elsődleges korosztályára gondolva – na meg az őket tanító pedagógusokra apellálva – kiadott egy kis füzetet, melyben hat különféle, elsősorban iskolában (csoportokban) megoldandó feladat elé állítják a kicsiket. Természetesen az összes feladatlap kapcsolódik valamilyen módon Snoopyhoz – pontosabban az új film történetéhez –, ám mégis megoldható annak megtekintése nélkül is.

Sőt, ha őszinték akarunk lenni, épp ahhoz akartak kedvet csinálni a marketingesek, hiszen a feladatok között többször is szerepel a „Tekintsék meg közösen a film előzetesét, majd beszélgessenek róla…” kezdetű, ám úgy gondolom, az ilyen, játékosan tanító jellegű promotálási technika még mindig sokkal őszintébben üdvözölhető, mint mondjuk egy műanyagpoháron feszítő figura, vagy egy csomag ingyenes matrica. Persze, itt is találunk ilyen jellegű dolgokat, ám akár karácsonyfadíszről, akár a címszereplő kutya házáról van szó, ezek mindegyikét a gyerkőcöknek kell kivágniuk, ragasztaniuk, színezniük… szóval kézügyességüket és szépérzéküket fejlesztve elkészíteniük. Nem beszélve arról az extraként mellékelt rövid videóról, melyen maga a rendező mutatja meg, hogy kell Snoopyt rajzolni.

Snoopy ajándékok

Most pedig ideje kicsit előtérbe helyezem a bennem – épp téli szüneten – lévő pedagógust, hogy a feladatok minőségéről is szót tudjak ejteni. Noha tanárként nem a 6-10 éves korosztállyal nézek farkasszemet nap mint nap, tanító kollégáim, na meg az alsó tagozatból hozzám is felkerülő gyermekanyag lévén van némi elképzelésem a mai fiatalok tudásszintjéről és gondolkodásáról. Ilyen szempontból pedig azt kell mondanom, Snoopy feladatai meglehetősen felemásra sikeredtek.

Félreértés ne essék, a szándék remek, a változatosság szemet gyönyörködtető, a feladatok által elvárt szint azonban nem minden esetben teljesíthető. A saját és mások tulajdonságainak megfigyelésére és tudatosítására, a céljaink megfogalmazására és az elérésükhöz szükséges tettek végiggondolására sarkalló első feladatok hasznosnak és fontosnak tűnnek, noha egy hatévestől már az absztrakciós gondolkodásnak ez a szintje sem feltétlenül várható el – különösen egy animációs film előzetesének egyszeri megtekintése után, amiből még mindenkinek csak annyi jön le, hogy milyen cuki a főhős, vagy milyen vicces valamelyik mellékszereplő.

A harmadik feladat az udvariasságra és – az üdvözlési formák kapcsán – a kultúrák közti különbségekre hívja fel a figyelmet, játékosan ismeretterjesztő és abszolút befogadható módon. A negyedik a zenét próbálja bevonni a mozgóképes párbeszédbe, ám tipikus példája a roppant nemesnek hangzó, de totál megvalósíthatatlan feladványoknak. (Beethoven V. szimfóniájáról elmélkedni alsó tagozatban? Ugyan már! Maximum egy zenetagozatos suliban.) A maradék két feladat egyben a két legjobb is: a világ jobbá tételén egyéni és közösségi szinten gondolkodtató, illetve az egyszerű kémiai kísérlettel műhavat előállító feladatok közül az előbbi egyszerűsége és hasznossága, utóbbi pedig elkápráztató volta miatt tekinthető roppant fontosnak.

Remélem, a forgalmazók követendő példaként tekintenek majd az effajta reklámozásra, hiszen amellett, hogy valószínűleg sok gyerek kedvet kap a témaadó filmhez, gondolkodásra sarkallják és játékosan cselekedtetik őket. Ha legközelebb plusz egy szakmai ellenőrzésen is keresztülnyomják a feladatokat, valószínűleg még jobban illeszkednek majd a gyerekek valós tudásszintjéhez, ám az út, amin elindultak, már így is üdvözlendő.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com