Tárca

A szuperhős-műfaj döglött (mutatja a Lego Batman)

A Lego Batman annak a jele, hogy a műfajnak alaposan meg kellene újítania magát.

Havasmezői Gergely írása.

Batman és a képregény-eredetű szuperhősök ubikvitása kezd túlzássá válni. Ha már a gyerekekkel is kikacagtatják a szuperhős magányát, a világmegmentés fáradtságát, a filmek mára dögunalmas jellegzetességeit, akkor az egész Marvel- és DC-univerzumnak – mint a zombifilmnek és a vámpíros romantikának – ideje nyugdíjba vonulnia. Mert a gyerekeknek szánt paródia természetesen azt jelenti, hogy már ők is felismerik a műfaj kiparodizálható jellegzetességeit.

 

Mene, tekel, ufarszin

„A Batmarketing a legjobb marketing” – írom a Lego Batman kritikában; az a film tényleg remek marketing-alkotás és pompás szórakozás, de egyúttal a szuperhős zsáner újabb dekonstrukciója is; szög a társított toposzok koporsójába.

A Lego Batman történetét meg lehetne rendezni komoly filmként is. Ha eltávolítjuk a gegeket (és a harmadik felvonás szörnydimenziós állatkertjét), megkapunk egy érvényes Batman-sztorit, külső kalanddal és belső egzisztenciális krízissel – meg lehetne írni képregényben, vászonra vihetné Nolan. Fordítva is igaz: tetszőleges Batman-történet rajzfilmmé is válhatna (csak hozzá kell adni a humort és a túlzást). A sztorik önmagukban komolyan vehetetlenek, csak a megvalósítás módja – például Nolan atmoszféra-teremtése, Heath Ledger játéka, Hans Zimmer és James Newton Howard filmzenéje – ad súlyt nekik. (Vicces egyébként, hogy Zimmer és Howard úgy eltalálta a Batmanhez illő zenét, hogy azóta játék, film, paródia és rajzfilm – a Lego Batman is – ugyanazt a zenei világot utánozza.)

És ez minden mainstream szuperhős-sztorira érvényes. Nincs Marvel-film, amit ne lehetne átírni „Lego: Random Marvel Hős” rajzfilmmé, ha a Lego épp a Marvellel szerződött volna le. Ezt érzékeli a nagyközönség is. Ahogy a zombiknál is eljött a paródiák kora, most itt az ideje a szuperhős-paródiáknak, és aztán az egész szuper-franchise-rendszer lassú korhadásának.

Csak hát emögött sokkal több pénz áll, mint a zombik és vámpírok mögött. A végtelenségig és tovább ki fogják húzni a tökéletesen ugyanolyan történeteket. Ha szerencsénk van, akad majd évtizedenként egy olyan rendező – mint Nolan –, aki felfrissíti a döglött módszert. De hogy egy Lego-rajzfilm sokkal jobb, mint az elvileg mozirengető potenciálú Batman vs. Superman – ez jel a falon; a zsáner megmérettetett.

 

Sokféle Batmanek

A Batman-jelenség sokszínűségét jól érzékelteti, hogy Christopher Nolan komor-felnőttes trilógiájától a konzumidióta Batman vs Superman filmen át az alsós gyerekeknek szóló Lego-kalandig otthon lehet mindenféle stílusban és hangnemben. Annyiféleképpen dolgozták fel, hogy meg sem lehet mondani, mi az „igazi” Batman; nincs saját témája, hangneme, története, még kánonja sem – néhány szilárd tény létezik csak, a csontig csupaszított alapok, miszerint ő Bruce Wayne, denevérbarlangja van meg komornyikja, és fülek a sisakján. De még ezek szerepe is állandóan változik.

A Lego Batman nem is elsősorban róla szól – egyszerűen nincs annyi Batman-szubsztancia, hogy szólhasson róla, lassan akcidensei maradnak csak. És az akcidensek stimmelnek a filmben, a szubsztancia azonban hiányzik. Ez nem csak ókori szavakkal való dobálózás. Batman lényegéhez tartozik a felelősség súlya; a komédia idegen tőle (ha valamihez, hát nemezise, Joker lényegéhez tartozik inkább a komédia). De a szuperhős szabadon kiüresíthetővé vált – a lényegét már nem tartják fontosnak.

 

Persze lehet, hogy nincs igazam

Amiért ez a cikk a Tárca rovatban jelenik meg, az az, hogy ez mind személyes vélemény – lehet, hogy nincs igazam. Elképzelhető, hogy a paródiára való képesség éppenséggel az egészséges önirónia része, egy egészséges műfaj ismertetőjele. És mielőtt bárki félreértené: a marketing nem rossz dolog, még akkor sem, ha egy gyerekeknek készülő filmet dominál, hanem szintén egy egészséges vállalkozás ismertetőjele – minél kreatívabb, annál inkább.

Az idióta, egy-az-egyben rajzfilmmé is lefordítható történetek talán szintén felfoghatók egyszerű műfaji jellegzetességként. És az sem feltétlenül igaz, hogy minél elterjedtebb egy szuperhős, annál kiüresedettebb – talán fordítva van: minél elterjedtebb, annál többen találhatják meg különböző inkarnációiban a saját ízlésüket. Nolan Batmanjéért sem rajongott mindenki, pedig az eddig a műfaj csúcsa – Morgan Freeman kedvenc denevérembere például épp a legó-Batman.

A cikk nagy részét a Lego Batman kritikából kellett kihúznom. El tudod képzelni, milyen fanyalgó kritika lett volna, ha ez mind benne marad? Pedig távol áll tőlem a „kritizáló” kritikai attitűd; szívemhez sokkal közelebbi a magát megadó csodálat, a mozi elfogadása, a suspension of disbelief, és hogy a mozinak minden szabad.

Az tehát, hogy így meguntam a szuperhős-műfajt, erősen személyes és némiképp ellentmondásos érzés. De ennek tudatában is azt hiszem: a Lego Batman annak a jele, hogy a műfajnak alaposan meg kellene újítania magát.

[author_bio author=”havasmezoi”]

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek. A Ráadás és a Tárca rovatot vezeti. [email protected]

1 komment

Click here to post a comment

  • ” a Lego Batman annak a jele, hogy a műfajnak alaposan meg kellene újítania magát.”

    A BAtman vs Superman volt inkább a jele, a LEGO Batman max a válasz rá, egy lehetséges megújítás.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés