Vannak filmek, amik a végükön kezdõdnek, és az elejükön érnek véget. A történetük hátrafelé folyik, elõször a sztori végét látjuk, majd idõben visszafelé követjük az eseményeket. Ilyen volt például a Memento, de természetesen a francia mozi fenegyerekének, Francois Ozonnak is van ilyen feje tetejére állított filmje.
Ozon a tõle szokott szenvtelen alapossággal veszi górcsõ alá a párocskát. Valeria Bruni-Tedeschi és Stéphane Freiss komoly pontos, de kellõen szenvedélyes játéka szükséges ahhoz, hogy valóban komolyan tudjuk venni, és értéke szerint tudjuk kezelni ezt a különleges felépítésû filmet. Nem engedik, hogy a szokatlan szerkezet elvonja a figyelmünket, a nézõ kénytelen végig a lényegre figyelni. Nem könnyû erre a komor, furcsa filmre koncentrálni, de megéri.