Csodaszép tengerpart, idilli környezet. Ezt tölti meg az új ausztrál sorozat, a Bite Club gyilkos cápákkal, be nem gyógyult sebekkel és sorozatgyilkosokkal…
A címével ellentétben nem, nem egy újabb vámpírőrületről van szó – mert hogy van egy ilyen elnevezésű vámpíros könyvsorozat is –, a „bite” itt most a cápaharapásra utal, a klub pedig a túlélők csoportja, akik időnként összejönnek, hogy egy-egy ital mellett jussanak dűlőre az átélt traumával. A Bite Club azonban nem egy pszichologizáló dráma, hanem
egy krimi, ami néha a thriller veszélyesebb vizeire evez.
A főszereplő egy rendőrpár, Zoe (Ash Ricardo) és Dan (Todd Lasance), akiknek a kapcsolatát egy cápatámadás harapta ketté. A nő egy hatalmas heggel az oldalán élte túl a véres támadást, a férfi azonban elveszítette az egyik lábfejét. Három évvel a történtek után Zoe új párkapcsolatban él, Dan azonban még mindig utazgat a világban és nyalogatja a sebeit. Miután egy népszerű szörföst is támadás ér, a férfi visszatér a városba, hogy segítsen neki feldolgozni a történteket; és ha már itt van, elérkezettnek látja az időt, hogy visszatérjen a rendőrség kötelékeibe.
Micsoda véletlen, hogy a tenger épp ekkor veti partra egy nő maradványait. Az eset kivizsgálását Zoe kezdi meg, ám hamarosan kiderül, hogy a halott lány Dan egy korábbi, lezáratlan ügyének áldozata, így a szerencsétlen körülmények között szétvált párosnak újra együtt kell dolgoznia.
Hogy ezek után a Bite Clubból mégsem lett egy újabb A tó tükre (Top of the Lake), az többek között a platformnak köszönhető: prémium csatornán azért több mindent lehet, mint egy országos kereskedelmi adón (előbbi a BBC előfizetős részén, utóbbi a SBS csatornán fut(ott)). Viszont az is igaz, hogy az alkotók próbálják elérni, hogy a sorozat kikecmeregjen a tucatkrimik mezejéről. És bár az első rész alapján nagyon
úgy tűnik, hogy ez is csak egy „egy rész-egy eset” típusú széria lesz némi háttértörténettel, az epizód végére változik a kép.
Nyilvánvalóvá válik, hogy a partra vetett nő – egyébként nem túl bonyolult – ügye csak ürügy, hogy azon keresztül kicsit jobban megismerjük a karaktereket. Közülük Zoe a földhöz ragadtabb, az erős nő, aki képes túljutni a problémáin, aki szereti, ha rend van körülötte – és akinek most belepancsolnak a rendjébe. Ezzel szemben Dan kész káosz, nem tud túljutni sérelmeken és traumákon. Nagyon akarja a rendet, de csakis a saját verziójában, amihez csak eljátssza az erős férfit.
Szépen megismerjük őket, hogy a pilot csattanójában kijelölt úton már ezekkel a kész karakterekkel lehessen elindulni. A baj csak az, hogy az összhang hiányzik. Bemutatták őket, csak a közös nevezőt felejtették ki, ami egyébként az egész történetépítést jellemzi. A dolgok csak úgy megtörténnek.
Minden megvan, csak semmi nincs összekötve, mintha minden és mindenki csak egy csehovi pisztoly lenne.
Ezt a csattanó csak tovább erősíti, hisz azzal végképp bizonyossá válik, hogy csak azt látjuk, aminek később jelentősége lesz – például a csak sebtében megemlített másik haláleset, ami derült égből villámcsapásként hirtelen perdöntő lesz, vagy a két főszereplőn kívül egyedüliként bemutatott Dominic Monaghan, akiről szintén fél perc alatt derül ki, hogy sokkal fontosabb, mint hinnénk.
Ezzel viszont pont a tipikus csapdába sétál be a sorozat, amiből egy maximum egy minisorozattá nyújtott Helyszínelők epizód lesz majd. Persze aki azt szereti, az ezt is szeretni fogja. Aki azonban többre vágyik, az keressen magának valami mást.