Sorozat

Csak semmi lárpurlár, fiúk! – Aranyélet

„Mától tisztességesen fogunk élni” – mondja az Aranyéletben Thuróczy Szabolcs, és hát persze hogy nem hiszünk neki. A négytagú család és az őt körülvevő hazai maffia története a magyar HBO új zászlóshajója. Megnéztük az első epizódot. Tetszett a csatornára jellemző alaposság, és nagyon úgy néz ki, nemcsak a női magazinok romantikus történeteit, hanem egy véres pesti drámát is meg lehet csinálni tisztességesen. Aranyélet kritika a Filmtekercsen.

Az elmúlt néhány évben az ősz rendszerint az HBO produkcióiról szólt. Az izraeli licensz alapján készült Társas Játék (nemcsak) a romantikus sorozatok kedvelőit szólította meg, a Terápia két évada a pedig sikersztori volt itthon, de mondhatni, mindkettő alapvetően vitt új színt abba, hogyan is kellene gondolkodnunk egy hazai sorozatról. Idén már teljesen saját, tehát nem máshol fejlesztett, aztán nálunk adaptált forgatókönyv került a tv képernyőjére, hanem hazai forgatókönyvek és rendezők által gyártott, színészek által előadott magyar sorozat. Ez pedig már átütötte a The Hollywood Reporter ingerküszöbét is.

A történet egy négytagú családról szól: az ügyeskedő, simlis látszólag ingatlankereskedő apáról (Thuróczy Szabolcs – az HBO-nak már-már arca), aki mindig mindenben benne van, ha abból pénz áll a házhoz, és az életet magazinból ismerő feleségéről (Ónodi Eszter – először szerepel sorozatban!), aki leginkább azért önkénteskedik egy hajléktalanokat segítő alapítványnál, hogy ezt sűrűn elmondhassa felső tízezerben forgó ismerőseinek. Gyerekeiket, a – mint mindig, most is – szende szűz eminens tanulót Döbrösi Laura alakítja (a Társas Játék és az Egynyári kaland után tovább erősíti karakterprofilját, bár egyszer ő is fel fog nőni), akinek testvére pedig az az Olasz Renátó, akit eddig kamera előtt még nem láthattunk. Az ő karaktere tűnik eddig a legérdekesebbnek: ösztönösen követi apja nem követendő életét, miközben a család éppen kifelé tart a rendkívüli jómóddal járó, ám nagyon veszélyes életmódból.

Az apa, aki eddig szimbiózisban élt az ötödik főszereplővel, a fiú keresztapjával (Anger Zsolt), most nemet mond egy küldetésre. Ki akar szállni.

Így indul tehát a 8 részes sorozat, ami minden vasárnap este lesz látható november 8-tól. Az első epizód után annyit mondhatunk, az alkotók feldobtak a labdát, ami látványosra sikerült, de hogy a visszaút milyen lesz, még nem világos. „Minden rohad, ami fénylik” – tartja a sorozat szlogenje, de hogy ez a dekadencia kellően húsbavágó tud-e lenni, vagy megmarad az eddigi itthoni akciófilm-próbálkozások szex-drogok-lőfegyver hármasában, még nem dőlt el. Az első epizód minden lehetséges útra nyitva hagyta még a folytatást. Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, az Aranyélet két rendezője a hazai fiatal műfaji filmesek legjobbjai közül valók, ezért a szereplők és Tasnádi István vezető forgatókönyvíró mellett ők is garancia lehetnek a megfelelő folytatásra (ami persze már készen van, tehát ez egy lefutott történet, csak mi nem tudjuk egyelőre).

Az Aranyélet legnagyobb kérdése tehát, hogy akar-e és tud-e reflektálni a mai magyar helyzet(ek)re, és pontosan mire azon belül. Hazai magyar egyentévénézőtől a felső tízezer úri, ám néha kicsit véres szórakozásai önmagában elég távol állnak, az első rész azonban ad lehetőséget arra, hogy ezen az aranykalitkán túl az utcára is kitegyük a lábunkat, hozzánk közelebb is kerülhessen a történet.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com