Sorozat

Katasztrófaturizmus a világ körül – Dark Tourist

Miért utaznak egyesek a tengerpart helyett radioaktív-zónákba, és mi látnivaló van a világ sötét pontjain? A Dark Tourist ezekre keresi a válaszokat több-kevesebb sikerrel.

Tragédiák látképe, gyilkosok nyomai és morbid törzsi rituálék: ezek a „sötét turisták” kedvelt célállomásai. A Netflix saját gyártású dokumentumfilm-sorozatában az új-zélandi újságíró, David Farrier pont ilyen helyszínekre látogat, mert mindig is vonzotta őt az, ami bizarr. Föld körüli útján vadássza a halál és a szenvedés bűnügyi és történelmi színtereit, na meg a zakkant és ijesztő embereket. A 8 részes évadban 24 helyszínen fordul meg, köztük Fukusima nukleáris katasztrófa sújtotta övezetében, egy II. világháborút imitáló európai fesztiválon, sőt, még egy afrikai voodoo-szertartáson is részt vesz.

Nem egy színtisztán dokumentumfilm-sorozatról van szó. Ahogy a National Geographic oroszlános ismeretterjesztő művei is élnek egyfajta akciófilmes színezettel, úgy a Dark Tourist is egyszerre reality, vígjáték és bulvárszéria.

Amit látunk, valós, ezáltal a széria abszurd karakterei vagy sorscsapást szenvedett helyszínei nagyot hatásosak tudnak lenni.

Farrier és csapata minden epizódban három helyszínre utazik, melyeket tematikailag igyekeztek úgy összeállítani, hogy különböző pontokon érintsék az érzelmi skálát. Amerikában például egy vérfagyasztó sorozatgyilkos-kultusz (Jeffrey Dahmer) nyomában járnak, és ezt rögtön olyan turistavezetők kigúnyolása követi, akik Kennedy megölését váltják aprópénzre.

A Dark Tourist kiválóan szemlélteti a katasztrófaturizmus groteszk mivoltát. A fukusimai atomkatasztrófa pusztítása éppen annyira látványos, amennyire tragikus. Az Aokigahara gyönyörű erdő, de rányomja bélyegét, hogy valószínűleg tele van fáról lógó hullákkal. A látványra semmi panasz nem lehet. Legyen szó akár a kazahsztáni diktatúra gyönyörű fővárosról, akár egy aszott hullát ünneplő indonéz törzsről, mindig hibátlan és részletgazdag felvételeket kapunk.

Meglepő, de a Dark Tourist nem áll messze a Mónika Show-tól.

David Farrier mellé olyan bolond idegenvezetők és kattant riportalanyok szegődnek, amilyeneket az igénytelen talkshow-k örömmel ölelnek a keblükre.

Az egyik vámpírnak hiszi magát, a másik tinisztár helyett sorozatgyilkosért rajong. Ezek a figurák nagyon sokkolóak tudnak lenni, és minden epizódban jut belőlük szép számmal.

Farrier néha magukat a „sötét turistákat” is froclizza a magatartásukért. Nem egyszer láthatunk olyan kirándulókat, akik vidáman fotózzák egy katasztrófa helyszínét, át nem érezve a helyzet morális súlyát. Valahol álszentnek érzem ezeket az embereket ilyen színben feltüntetni, mikor Farrier maga is „sötét turistaként” van jelen az operatőrével, és sokszor diktál könnyed, szarkasztikus hangulatot.

Többek között emiatt is identitásválságban szenved a műsor. Farrier sem tudja pontosan eldönteni, hogy ő maga a címszereplő dark touristtal mennyire azonosul. Bár állítása szerint érdekli, ami szokatlan és furcsa, hogy miért van ez így, és más embereket miért vonz, annak ő is kutatja az okát.

Nem teljesen világos számára az sem, hogy az egyes epizódokon túl, a sorozat szintjén mit akar kihozni az egészből.

Mintha a Dark Touristban folyamatos harcot vívna egymással a dokumentumfilmes és a bulvár megközelítés, és az intellektualitás tekintélyének súlya alatt nem merné beismerni, hogy a végeredmény közelebb áll az utóbbihoz.

Egy lufi, amit ha kevés valódi tartalom van, maga Farrier fúj fel. Mondjuk elfelejti megemlíteni az epizódot indító összefoglalóban, hogy az illegális határátlépés az USA-ba csak egy szimulált turistaprogram lesz, vagy kiprovokálja egy délkelet-ázsiai céllövöldében, hogy élő állatokra foghasson fegyvert, ezzel bizonyítva, hogy ezen a sötét helyen pénzért még ez is megtörténhet.

A sorozat első fele erősebb, de a témák idővel önismétlővé válnak. Az évad második felében a sokadik kihalt épülettömb már nem tudta megmozgatni fantáziámat. Főleg, ha sem látványban, sem háttértörténetben nem ér fel a korábbihoz. Ugyanez a helyzet a sokadik diktatórikus és kihalt város bemutatásával is. Igazán csak az elsőnek van létjogosultsága, kiváltképp, hogy itt már nem is beszélhetünk egyértelműen „sötét turistáknak” való célállomásokról.

Mindezen hibái ellenére a Dark Tourist egy érdekes sorozat.

A katasztrófákra épített turizmus, az elvont közösségek és a groteszk szertartások bemutatásával egy helyenként nagyon erős dokumentumfilmes élményt nyújt, csak ingadozó minőségi görbével.

A jövőre nézve jó irány lehet a sorozat folytatásának, ha még a 8 résznél is kevesebb epizódba sűríti a tartalmát, és elengedi a szükségtelenül önismétlő részeket.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com