Sorozat

Egy asszony a teljes idegösszeomlás szélén – Nancy ül a fűben/Spangli

from www.sho.com

Nancy Botwin (Mary-Louise Parker), a frissen megözvegyült kertvárosi anyuka dílernek áll, így próbálva fenntartani családja addig megszokott életmódját. A kezdeti csetlés-botlások után sikereket ér el választott szakmájában, felkeltve a konkurencia és az FBI figyelmét is… mindeközben pedig még valahogy két kamasz és kezelhetetlen fiát is meg kéne nevelnie. Nehéz ez a füves szakma.

Vannak sorozatok, amik valami fantasztikusan indítanak, aztán egyszerűen túl sokáig tartanak. A nálunk Nancy ül a fűben és Spangli néven ismert Weeds is ilyen: első két-három évadának minden epizódját aranyba lehetne önteni; aztán szépen lassan olyan hullámvölgyekkel és -dombokkal teli, nyolc évig tartó útra indult, amihez hasonlót nem sokszor láthattunk. Az amerikai külvárosok látszólagos idillje esik szét az apa, Judah (Jeffrey Dean Morgan) halálával, ami után fokozatosan lelepleződik a többi szomszéd és munkatárs mocskos titka (csalások a munkában és a magánéletben, problémás gyerekek) Botwinék számára. Mindez szatirikus, cinikus, kicsit drámai stílusban; sajnos a későbbiekben a mérleg inkább az utóbbi felé billen.

Az évek során nyilvánvalóvá válik, hogy Nancy figurája végső soron mindig magának keresi a bajt és ahogy egyre jobban belebonyolódik a rizikós helyzetekbe, úgy lesz nehezebb szimpatizálni vele. Míg ez az első néhány évadban kis túlzással ártatlan dolgokkal foglalkozik (ekkor még a marihuána terjesztése jelenti a bevételi forrást a család számára), később mélyebbre és mélyebbre ássa magát az alvilági ügyletekben. A könnyű drogokat felváltja a heroin, bandaháborúba és embercsempészetbe keveredik, ráadásul az FBI is Botwinék körül kezd el szaglászni… a stabil családi háttér hiánya pedig elég durván meg kezd látszani a fiúkon.

weeds

Az idősebb gyerek, Silas (Hunter Parrish) idővel egyre komolyabban és ügyesebben állja meg a helyét a „családi vállalkozásban”; a mindig is különc Shane (Alexander Gould) viselkedése már-már egy szociopatára emlékezteti a körülötte élőket; Nancy sógora, a mókamester Andy bácsi (Justin Kirk), aki testvére halála után költözött a családhoz, humorforrásból igazi apafigurává válik. A legnagyobb baj viszont az, hogy maga a főhősnő lesz antipatikus. Nancy gyermekeit védő anyatigrisből egy őket újra és újra veszélybe sodró, másokra tekintettel nem lévő, csélcsap nőszeméllyé változik. Minden más karakter érdekesebbé és szórakoztatóbbá fejlődik, egyedül Mrs. Botwin az, aki folyamatosan megy le a lejtőn, tetteinek pedig mások isszák meg a levét.

A fent említett hullámzó minőség abban látszik meg leginkább, hogy a cselekményszálak szempontjából a páros szezonok sokkal élvezhetőbbre. izgalmasabbra sikerültek, mint a páratlanok. Míg a negyedik évad üdítő frissességet, új helyszíneket és karaktereket hozott az alapkoncepcióba, az ötödik dagályos szappanoperává változtatta azt (hiába tűntek fel olyan epizódszereplők, mint Albert Brooks, Jennifer Jason Leigh, Alanis Morissette vagy az idén Oscarra jelölt Demián Bichir). A hatodik, bizonyos szempontból legmozgalmasabb szezon akár kiváló, ütős befejezés is lehetett volna, amit egy lapos és érdektelen hetedik széria követett tavaly.

Ennek fényében az idén nyáron indult nyolcadik, utolsó évre meglepően biztatóak az előjelek. Hőseink újra kertvárosi környezetben élnek, visszatért az eredeti főcímdal és mintha Nancy is kezdene magába szállni. Remélhetőleg így méltó búcsút vehetünk a hányattatott sorsú Botwin famíliától.

 

 

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com