Sorozat

Enyhülő terror – Homeland

homeland1A Homeland az első évadával a 2012-es Emmy-díjkiosztó és az Arany Glóbusz-gála legkiemelkedőbb televíziós alkotása lett, s az elismerést aligha érdemes megkérdőjelezni. Az izraeli Prisoners of War (Hatufim) című drámasorozat amerikai változata azóta (egészen pontosan az elmúlt héten) a második szezonját is lezárta, amely újabb jelöléseket eredményezett a Hollywood Foreign Press Association újságíróitól. Pedig ha őszinték akarunk lenni, a nyolc éven át iraki fogságban tartott, majd az al-Kaidával való szövetkezés gyanújával vádolt katona története korántsem hoz annyi professzionalizmust és kifinomultságot, mint az első tizenkét, kerek egészet alkotó rész.

A cselekmény két fő szálon fut: egyrészt a kétes lojalitású Nicholas Brody (Damian Lewis) hazatérését és az őt halottnak hitt családjához történő beilleszkedését, másrészt egy bipoláris CIA-ügynöknő, Carrie Mathison (Claire Danes) előbbi szereplő lebuktatását megkísérlő elszánt próbálkozásait követhetjük figyelemmel. Az alapszituáció rendkívül izgalmas: egyedül Carrie van meggyőződve arról, hogy az USA legveszélyesebb terroristája, Abu Nazir a szárnya alá vette a kiszolgáltatott helyzetben lévő Brodyt, ráadásul a néző sem tudja, melyik nemzethez hű a katona.

Az első évad cselekményépítése mintaszerű: minden egyes epizód közelebb visz a megoldáshoz, nincsenek üresjáratok és felesleges karakterek, minden okkal és a karakterek jelleméből eredően történik. A Prisoners of Warhoz képest vannak lényeges változások, például míg ott három hazatért katona sorsát ismerhetjük meg, itt a Brody és Carrie közötti kapcsolat határozza meg a sorozatot. Sokkal koncentráltabb, összeszedettebb sztorira van így lehetőség, amit a készítők ki is használnak. A két főszereplő jelenetei úgy alakulnak, ahogy azok tettei megkövetelik, s nem a stúdiófőnökök, a forgatási körülmények és egyéb külső tényezők hatására csordogál a történet. Ha a karakterek természetéből évadok végére illő fordulatnak kell bekövetkeznie, az írók nem csűrik-csavarják az elkerülhetetlent. A Homelandet épp az teszi kiforrott és érett sorozattá, hogy minden csavar és meglepetés belülről, a hús-vér figurákból fakad.homeland2

Ehhez természetesen olyan színészek közreműködésére volt szükség, akik egy perc alatt több érzelmi változást is képesek úgy előadni, hogy az hihető és átélhető legyen. Claire Danes például bravúros színészi eszköztárral képes eljátszani az elhivatott, érzelmi szélsőségek között szlalomozó ügynököt, Damian Lewis pedig épp a visszafogottságból elő-előbukkanó érzések kétségbeesett kontrollálási kísérleteivel tudja lenyűgözni a nézőt. A mellékszereplőkről is hasonlókat lehet elmondani: rendkívül sikeres castinggal büszkélkedhet a Homeland alkotógárdája (Emmy-t is érdemelt).

A bajok a második szezonnál kezdődnek: a tökéletes egészet alkotó első etapot valahogy folytatni kellett (a nézettség is megkövetelte). Az írók bevallották, hogy a forgatókönyv nem volt előre teljesen eltervezve, a vége előtt egy-két hónappal még nem tudták pontosan, milyen eseményekkel zárják le az évadot. Csupán a két főszereplő fejlődésével voltak tisztában, s ez tetten érhető a cselekményvezetésen is. Több félbehagyott mellékszál, felesleges szereplők és buta, hanyagul megoldott jelenetek tarkítják a korábban lényegtelen elemeket nélkülöző Homelandet.homeland3

A legnagyobb probléma kétségkívül egyik főszereplő felhasználásának nehézségei. Nick Brody szerepének jelentősége kérdésessé vált, s egyre több olyan alibi-történést láthatunk, amelynek az évad egésze szempontjából aligha van létjogosultsága. Olyan kérdések vetődnek fel, amelyekre a készítők sem tudják, és talán nem is akarják tudni a választ. Az egyre gyarapodó logikátlanságok és karakterhűtlenségek is rontanak a sorozat presztízsén. Az írók 6-8 résznyi izgalmat, feszültséget és karakterfejlődést próbáltak széthúzni 12 epizódra, s ennek meg is lett az ára. A szerepek következetlenek, a fordulatok mondvacsináltak, a nézők csalódottak lettek.

A Homelandnél egyértelműen megmutatkoznak a folytatásfilmek esetében tetten érhető hibák és az írói tanácstalanság következtében felbukkanó „kreatív betegségek”. Ha egy szereplő elvégezte a dolgát, hatalmas baklövés tovább képernyőn tartani, mivel nemcsak hogy eltávolodnak tőle a nézők, de egyenesen a halálát fogják kívánni. Nehéz eldönteni, hogy a készítők mély karakterdrámát vagy 24-szerű akcióthrillert akartak letenni az asztalra; egy biztos: az arányokkal nem sikerült finoman bánni, pedig korábban már bebizonyították, hogy erre képesek. Érdemes olykor új alapokra építve, a kedvelt ötletfoszlányokat hátrahagyva eltérő irányba elindulni, még ha ez a korábbi elképzeléseknek ellentmond is. Észre kell venni, mikor van válságban egy történet, és az elsőre őrültnek tűnő lépéseket meg kell tenni. A harmadik évadra határozottan ezt várjuk a sorozat alkotógárdájától.

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com