Sorozat

Érzékeny orrbaverés – Mr. Inbetween

A Mr. Inbetween még nem kultsorozat, de benne van minden, hogy egyszer az legyen belőle. Pilotkritika.

Az előítélet nagy úr, és amikor a Mr. Inbetween plakátjára nézve (lásd felül) meglátom a koalamackós ragtapaszos kopaszt, csupa olyan dolog jut eszembe, amitől ugyanannyira jövök lázba, mint amennyire nem. A Nicolas Winding-Refn filmjeinek posztereire hajazó látványvilág és egy gyaníthatóan csupaszív bérgyilkos – csupa olyan dolog, amiből simán kisülhet valami nagyon jó, de azért el is gondolkodtat: kell ezekből még egy?

Alig ment le a Barry első évada, biztos, hogy szükség van még egy kettős életű nehézfiúra? A Mr. Inbetween alig félórás pilotjának szerencsére már az első fele egy hatalmas igennel válaszol minderre. Az eddig jobbára kaszkadőrként tevékenykedő és Bob Dylan-videókat rendezgető Nash Edgerton (egyébként a szintén nagy meglepetésekre képes Joel Edgerton testvére) és a főszerepet eljátszó, valamint az egész sorozatot megíró Scott Ryan semmi perc alatt bebizonyítják, hogy igenis lehet ebből valami újat kihozni.

Először is, a sorozat egyáltalán nem stilizált, a hirdetése ellenére nincs agyonesztétizálva. Sőt, még abból sem csinál nagy ügyet, hogy a főhőse kettős életet él – poént pedig aztán végképp nem, legalábbis nem úgy, ahogy elsőre gondolnám. Nem, a Mr. Inbetween inkább úgy néz ki, mint egy szikáran egyszerű, egzisztencialista független film, ami nem a látványvilágával, hanem a karaktereivel zsonglőrködik.

Fotó: Mark Rogers/FX

Ezen a téren nincs is probléma, Ray egy remek karakter. Az őt megformáló Scott Ryan fizimiskája pedig már önmagában magyarázat, hogy miért önmagára osztotta (illetve írta) a főszerepet. Sok mindenben hasonlít Tony Sopranóra, és ez a hasonlat biztos sokaknak eszébe jut majd, pedig egyáltalán nem akar a Maffiózókra hasonlítani.

Raynek a smasszerkedés egy munka, ahogy maga is mondja, ő csak emlékezteti az embereket a határidőkre. Nem csinál nagy gondot belőle, a kettős élet neki nem kettős élet. Ha lejár a munkaidő, szögre akasztja a kabátot és elmegy a kislányával fagyizni. Ilyen egyszerű ez, és éppen

ez a realista egyszerűség az, ami kiemeli a sorozat finom humorát és elhiteti a nézővel Ray dilemmáit.

Elhiszem, hogy az elbaltázott meló miatt ledob valakit a lépcső tetejéről, és azt is elhiszem, hogy a következő jelenetben már megment egy katicabogarat a zuhanyzóban. Elhiszem, hogy megfenyegeti valaki családját, majd elviszi a balhét egy haverja helyett, akinek a felesége pisipornót talált a férje cuccai között – és elhiszem, hogy mérges magára, amikor tutyimutyi módon nem meri elkérni egy nő telefonszámát.

Ilyen kontrasztokban gondolkodik a sorozat, de az egész mégis nagyon egyben van. Gördülékeny, szórakoztató és éppen attól különleges, hogy nem akar az lenni. Ettől lesz az idei ősz egyik legígéretesebb újonca, ami biztosan szép nagy rajongótáborra talál majd.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com