Sorozat

Krimi kellemesen – Frankie Drake Mysteries

Korhű és bájos, hangulatos zenével és szép képekkel operál, de nem eléggé érdekes a CBC Television legújabb krimisorozata. A Frankie Drake Mysteries-be belenéz az ember, talán el is jut pár részig, de annyira nem nyújt maradandót, hogy beszippantson, még a dicséretes nő-központúsága ellenére sem.

A 20-as évek Torontojában járunk, ahol a korhoz képest igen egyedien két nő, Frankie Drake (Lauren Lee Smith) és társa, Trudy Clarke (Chantel Riley) magánnyomozói irodát vezetnek. Az átlagos krimisorozatoktól eltérően tehát itt változtattak a formulán: se nem egy csapatot követünk nyomon, se nem az oly divatos női rendőr-férfi konzultáns páros (Mentalista, Castle, Lucifer) vezeti a show-t. Mindez kiegészül azzal, hogy a két nyomozó két segítője is nő, így a tiszta női színészgárda (ami a főbb karaktereket illeti) mindenképpen üdítő és bátor lépés.

A készítők pedig meg is ragadnak minden alkalmat arra, hogy a női és afroamerikai egyenjogúságért való harc része legyen a történeteknek: mindez persze hitelesen illeszkedik a 20-as évekbe, de finoman tart görbe tükröt a mai kornak is.

Az alapok tehát megvannak, hiszen a kor rendkívül érdekes, a társadalmi változások jelentősek, sőt még Ernest Hemingway is felbukkan lépten-nyomon. A sorozat műfajából adódóan azonban még valaminek jól kellene működnie, ez pedig a krimi vonal. Sajnos az esetek unalmasak, lassúak, nincsenek dramaturgiailag rendesen felépítve, így se izgalom, se katarzis nincs sehol. Magyarázhatnánk ezt a majd száz évvel ezelőtti világ megidézésére törekvéssel, miszerint akkor az élet is jócskán lassabb volt, mint a mai, technológia uralta mindennapok, de ettől a helyzet nem lesz jobb.

Másik fájó pontja a sorozatnak, hogy a karakterek az 5. részre sem mélyednek el annyira, hogy érdekesek legyenek. Igaz, hogy Frankie családi szála olykor-olykor előjön, Trudy bőrszíne pedig valamelyest árnyal bizonyos jeleneteket, ez mégsem elég. Keveset tudunk rólunk, ami a bűnesetek sótlanságának fényében végképp kritizálandó, hiszen kell valahova a hangsúly: vagy körömlerágós és csavaros nyomozásokat vagy különleges és érdekfeszítő szereplőket akarunk látni a képernyőn. Ha ezekből egyik sem jön össze, akkor marad egy korhű és szépen fényképezett sorozat, amelynek kiemelkedően jó zenéje van. Azt azonban bármikor lehet anélkül is hallgatni, hogy az ember 45 perces részek megnézésével töltse az idejét.

Félreértés ne essék, a Frankie Drake Mysteries egy kellemes, bájos és olykor humoros alkotás, azonban ha nem csavarják fel a tempót és nem mélyednek el a karakterek, akkor engem biztos, hogy elveszített a sorozat.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com