TéVé

Megöltem a férjed. Beköltözhetek? – Dead to Me (1. évad)

Elég különleges felállásból indul a Dead to Me: A és B két gyászoló nő, A beköltözik B-hez, de közben kiderül hogy A valójában megölte B férjét. A sorozat abszurd fekete komédiáért, pszichológiai thrillerért vagy gyászfeldolgozó drámáért kiált, és mégis… az első évad mindegyik és egyik sem.

A Netflix az elmúlt években több alkotást is a halál tematikájára húzott fel, legyen szó a Russian Dollról, a Santa Clarita Dietről vagy 13 Reasons Why-ról. A sorozatok a halál jelenlétével mesélnek az életről, sorsokról, karmáról és a gyászról. Ebbe a sorba illeszkedik bele a Dead to Me, amely műfaji hibridként leginkább két nő barátságára épül, amelyet lépten-nyomon megzavar a halál.

Jen (Christina Applegate) férje cserbenhagyásos gázolásban hal meg, Judy (Linda Cardellini) férjét pedig a szívroham viszi el idő előtt. Egy özvegyeknek tartott terápiás foglalkozáson találkoznak, ahol egyből egymásra találnak. A két összetört karakter az első epizód végére már komoly barátnővé válik, amikor is robban a bomba a nézőnek: a Jen férjét megölő autót Judy vezette.

Mivel a sorozat is ennyire korán kibontja ezt a szálat, hogy aztán a feszültség sokkal tapinthatóbb legyen, így én sem gondolom, hogy ez spoilernek számít. Hiszen az egész felállás pikantériát kap ezáltal. A maradék részek cselekményszálait is beárnyékolja ez az információtöbblet, amin mi Judyval osztozunk. A Dead to Me lényege nem a nyomozás vagy hogy ki is gázolta el a férfit: a sorozat sokkal inkább Jen és Judy barátságára épül.

Azt mutatja be, mit tehet meg valaki a másikért, hogy élete legborzalmasabb, legnehezebb időszakán átsegítse őt. Főleg, ha ezért ő maga a felelős.

A gyász feldolgozása sosem gyors folyamat. Nincs rá recept, se bevált formula. Az viszont biztos, hogy amíg valakire lehet támaszkodni, addig egy hajszállal kevésbé borúsak a mindennapok.

Ezt az alapvetően szívmelengető, bájos és mély vonalat cifrázza meg a sorozat azzal, hogy a néző mindvégig tudja, hogy akire Jen mindenkinél dühösebb, akit a világon valószínűleg látatlanban is a legjobban gyűlöl, ott ül mellette a medence szélén, kortyolgatja a borát, és próbálja jobbá tenni az életét. És itt jön be Liz Feldman alkotó érzékenyül megkomponált kettőssége: Judy egy konkrét kálváriát vív, tényleg mindenben Jen mellett áll, és bármennyire is kellemetlen nézni számunkra az eseményeket, tényleg segít neki feldolgozni a gyászt és kezelni a dührohamait.

Mindent úgy, hogy közben saját tragédiájával is meg kell küzdenie, az őrjítő lelkiismeret-furdalás pedig csöppet sem segít.

De vajon kéne-e, hogy segítsen? Vajon van-e joga Judynak egyáltalán a szánalmunkra, a sajnálatunkra vagy az elismerésünkre, amiért segít Jenen? Az univerzumban mi ér fel egy emberi élettel? Mit tehetsz a mérleg másik oldalára, hogy az egyensúlyba álljon?

Nem könnyű dolgokba nyúl tehát bele a sorozat, és sokszor már-már letargikus hangvétellel oszt új és új pofonokat a szereplőknek. A humor, a helyenkénti abszurditás, a főleg Jen karakteréből származó jellemkomikum és a két szereplő közt elmélyülő kapcsolat pozitivitása azonban megakadályozza, hogy egy színtisztán szenvedős-vergődős drámát kapjunk.

Vannak fordulatok, izgalmas jelenetek, romantikus szálak és aranyos kisfiúk is, hogy oldják az egyébként nem habkönnyű történetet.

Sőt, Jen kisebbik fia egyenesen az Igazából szerelem Samével vetekszik cukiság terén.

Azt kicsit sajnálom, hogy az abortusz, a fegyverviselési törvény vagy a rendőri mulasztás tematikája nincsen jobban kivesézve, ahogy azt is, hogy ismét egy brutálisan gazdag környezetben találjuk egy sorozat főszereplőit, de a fájdalom és nyomor mellett a készítők talán nem akarták a végletekig kiaknázni a realitást.

A sorozat másik kilógó pontja a befejezés. Egy elég nyomulós és jócskán erőltetett csavarral él, ami valahol okosan tartja nyitva a történetet, de közben olyan hatást kelt, mintha nem tudtak volna jobbat kitalálni a készítők, csak azt tudták, hogy folytatni akarják a sorozatot. Ezzel – és a többi hibával – együtt én biztos, hogy tovább követem majd a két nő történetét.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Horrort nem néz, mert fél tőlük.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..